Erzsébet

Ember Dániel bronzérmes

2011.10.12. 20:00

Programkereső

A fiatal magyar kürtművész harmadik díjat nyert október 11-én a stájerországi Birkfeldben az Intermusica elnevezésű nemzetközi ifjúsági fúvósversenyen. A Hamburgi Operaház és a Hannoveri Filharmonikusok szólókürtöse már Brnóban, Londonban, Münchenben is nyert első, illetve második díjakat.

Az első helyen a 22 éves svájzi tubás, Valentin Mauron végzett, a harmadik pedig Raimund Weichenberger osztrák fuvolás lett. A versenyre összesen 66 szólista jelentkezett Európából, az Egyesült Államokból, Oroszországból és Dél-Koreából. A Birkfeldi Fúvósegyesület alapította a versenyt harminc évvel ezelőtt. 

Ember Dániel kürtös
Ember Dániel kürtös

Ember Dániel 1982-ben született Debrecenben. Zeneiskolai tanulmányait a Simonffy Emil Zeneiskolában végezte, majd a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola után a budapesti Zeneakadémiára került, Tarjáni Ferenc osztályába. Zeneakadémistaként tagja volt a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarnak. 2010-től Marie-Luise Neunecker növendékeként tanul a Hanns Eisler Zeneakadémián, Berlinben. Olyan neves kürtművészek kurzusain vett részt, mint Vincze István, Friedrich Ádám és Frank Lloyd.