Gellért, Mercédesz

Mozart Vashegyi-módra

2011.10.18. 12:31

Programkereső

Csütörtökön indul a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar oratóriumbérlete a Művészetek Palotájában.

Október 20-án este fél nyolckor Mozart nagyszabású műveit, a c-moll misét és a Requiemet hallgathatja meg a közönség olyan kiváló szólisták közreműködésével, mint Csereklyei Andrea, Halmai Katalin, Németh Judit, Megyesi Zoltán és Kovács István. A régizenei együttesek sorozatuk további előadásain Bach Újévi kantátáit (2012. január 10.), Haydn Teremtését (2012. március 4.) és Händel Theodoráját (2012. április 19.) tűzték műsorukra.

A Purcell Kórust 1990-ben Vashegyi György alapította Budapesten, az angol barokk szerző Dido & Aeneas című operájának koncertszerű előadására. Azóta az együttest a magyar zenei élet elsőszámú régi zene együtteseként tartják majd számon. A kiváló fiatal énekesekből álló kórustagok mindegyike képzett muzsikus, énekes és hangszeres zenész. Emellett sokuk énekel más kórusban, vagy szólistaként más együttesekkel is. A Purcell Kórus elválaszthatatlan zenekari partnere az Orfeo Zenekar. A zenekart szintén Vashegyi György alapította 1991-ben, nevét Monteverdi L'Orfeo-jának első teljes magyarországi előadása után vette fel. A zenekar hivatásos zenészekbol áll, akik más hazai és külföldi zenekarokban is fontos szerepet töltenek be zenekari tagként vagy hangszeres szólistaként. Az Orfeo Zenekar a legkiválóbb autentikus megszólaltatója a régi zenei kompozícióknak hazánkban. A Purcell Kórussal közösen számos televízió-, lemez- és koncertfelvétel készítettek.

Purcell Kórus, Orfeo Zenekar
Purcell Kórus, Orfeo Zenekar

Purcell Kórus, Orfeo Zenekar

2011. október 20. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Csereklyei Andrea, Halmai Katalin (szoprán), Németh Judit (alt), Megyesi Zoltán (tenor), Kovács István (basszus)
Vez.: Vashegyi György

Mozart: c-moll mise, K. 427; Requiem K. 626 (Richard Maunder rekonstrukciói)