Jenő

Szabad emberek

2011.10.20. 16:00

Programkereső

"Mi van a lányaimmal?" - érdeklődött Liszt 1855. szeptember 22-én kelt levelében egykori tanítványától és későbbi vejétől, a Berlinben élő Hans von Bülowtól, akinek az ötvenes évek közepén zenei értelemben a gondjaira bízta Blandine-t és Cosimát. - "Tényleg van zenei adottságuk, s gondolja, hogy alkalmasak annak megszerzésére, amit mi tehetségnek nevezünk?"

A levelet olvasva az ember elsőre természetesen azon lepődik meg, hogy Liszt, minden idők leghíresebb és legnagyobb hatású zongoraművésze, erre e kérdésre másvalakitől várt feleletet. Ez nem véletlen, hiszen tény, hogy ő maga, bár minden részletre kiterjedő alapossággal irányította gyermekei nevelését (nem egyszer azok akarata ellenére), lényegében évszámra nem is látta őket. Az olvasó figyelmét azonban a bizonytalan apa kérdése mellett egy másik részlet, nevezetesen a tehetség mibenlétével kapcsolatos különös fogalmazásmód is megragadja. Mostanában ugyanis - nem utolsósorban éppen a nagy 19. századi virtuózok tevékenységének köszönhetően - hajlamosak vagyunk szinte kizárólag úgy tekinteni a tehetségre, mint valamiféle genetikai titokra, alaposan alábecsülve a képzéssel és kitartással megszerezhető jártasság értékét csakúgy, mint a veleszületett adottságok törékenységének veszélyét. Pedig a helyzet ennél lényegesen bonyolultabb, egyrészt, mert pusztán egyedi génszekvenciák önmagukban senkit nem tesznek naggyá, másrészt a képesség kibontakoztatásának folyamata a Kill Bill kung-fu mesterét, Pai Meit idéző kérlelhetetlenségen kívül számtalan adminisztratív akadályt is állít azok elé, akik adottságaikat odáig akarják fejleszteni, hogy azt már Liszt is tehetségnek nevezze.

A kritikusok által hol "új Horowitznak", hol "szibériai Lisztnek" nevezett Gyenyisz Macujev éppen azért indította el néhány évvel ezelőtt a fiatal orosz tehetségek számára világszerte fellépési lehetőséget biztosító Crescendo Fesztivált, mert felismerte, hogy bármilyen kiszámíthatatlan legyen is a siker, és bármilyen megjósolhatatlan az áttörés, minden pályakezdő művésznek nagy segítséget jelent, ha olyan bemutatkozási lehetőséget biztosítanak számára, amelyet saját erejéből nem tudna elérni. Ebben a döntésében meghatározó szerepet játszottak saját kamaszkori emlékei is. Az Irkutszkból származó zongoristát ugyanis az Új Nevek Jótékonysági Alapítvány segítette hozzá a hírnév és a nemzetközi karrier kimerítő áldásaihoz; az az orosz szervezet, amelynek nemrég a vezetője lett.

Gyenisz Macujev
Gyenisz Macujev

Macujev eredetileg nem akart részt venni a szülővárosa hangszeresei számára huszonegy évvel ezelőtt kiírt versenyen, mivel, mint egy interjúban elmondta, akkoriban profi futballista szeretett volna lenni, és a megmérettetés egy focimeccs időpontjára esett. Végül azonban engedett apja rábeszélésének. A versenyt megnyerte, és ezzel az Új Nevek átvette az irányítást az élete fölött: Moszkvába kellett költöznie, ösztöndíjat biztosítottak számára, mesterkurzusokon való részvételt és koncerteket szerveztek neki és a többi kiválasztottnak - vagyis megkímélték mindattól a bizonytalanságtól és kilátástalanságtól, amellyel a zenei közoktatás többi neveltjének rendszerint szembe kell néznie. Az azóta számos díjjal és elismeréssel kitüntetett, előadásmódjának robosztus virtuozitásáért, kifinomult költőiségéért és fantáziadús jazzimprovizációiért egyaránt méltatott művész pályafutása akkor kapott újabb lendületet, amikor 1998-ban megnyerte a Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraversenyt. Azóta évente összesen alig több, mint egy hónapnyi időt tud a koncertpódiumtól távol tölteni: játszott már az ENSZ Székházában, a pápa és az angol királynő előtt, és a koncertnaptára évekre előre zsúfolásig tele van a legnevesebb zenekarokkal és karmesterekkel való fellépések terveivel - egyszóval pontosan azt a vándorló életformát éli, ami Liszt hátborzongatóan fantasztikus diadalai óta a szakmai elismerés legmagasabb fokát jelzi a hangszeres előadóművészek körében.

Budapestre is Liszt-művekkel érkezik: az Esz-dúr és A-dúr zongoraversennyel, valamint a Haláltánccal. Olyan kompozíciókkal, amelyeket elsősorban már nem maga Liszt, hanem tanítványai igyekeztek népszerűsíteni annak idején Európa hangversenytermeiben. Liszt addigra nyolc keservesen fárasztó, szüntelen utazással töltött év után kezdett rádöbbenni, hogy közönsége rajongására csak zongoristaként számíthat, zeneszerzőként, amennyiben nem szorítkozik a divatos bravúrdarabok kissé szűkös tartományára, aligha. A kritika támadásait azonban ugyanazzal a szarkazmussal kezelte, amely a hisztérikus ünnepléssel szembeni túlélésének is záloga volt. A művészlétnek nagyrészt ellenszegülő, megbecsült polgári életformával kapcsolatosan annyit jegyzett meg egyszer Bülownak, hogy "az élet művészete [..] abban áll, hogy tudjunk az illendőség megkívánta módon tisztességesen unatkozni", a jóindulatúnak álcázott kritikusi tanácsokat pedig azzal intézte el egy Eduard Lisztnek, bécsi nagybátyjának írt levelében, hogy nagyjából annyi választást hagynak neki, mint azok a párizsi utcasarkokon egy sou-ért osztogatott füzetek, amelyek azzal kecsegtetnek, hogy felfedik az "egyetlen módszer" titkát, amellyel "elkerülhető a halál június 13-án, az üstökös megjelenésekor". Merthogy, mint Liszt találó gúnnyal rámutatott, az "egyetlen módszer az, hogy öljük magunkat vízbe június 12-én."

Akár humorosnak, akár zavarónak tűnik az ember számára ez a szarkazmus, Lisztnek ugyanolyan szüksége volt rá, mint azóta bármely más, sikerrel terhelt előadónak; Macujevnek, aki saját bevallása szerint a szüleitől tanulta az irónia önvédelmét, csakúgy, mint alapítványi pártfogoltjainak. A virtuozitás, a kivételes tehetség ugyanis a közönség számára egy kicsit mindig gyanús - nyilván ezért is szeretjük annyira. A csodálat, kíváncsiság és kíméletlenség elegyével szemben azonban egy művésznek nagyon pontos iránytűre van szüksége ahhoz, hogy mindvégig megőrizhesse önmagát. Liszthez hasonlóan, akit egyik nagylelkű pillanatában Wagner így jellemzett Cosima előtt: "Apádról elmondható, hogy szabad ember, mozgalmas élete közepette is megingathatatlan."

Héja Domonkos
Héja Domonkos

Gyenyisz Macujev zenekari zongoraestje

2011. október 22. 19:30

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Óbudai Danubia Zenekar
Vez.: Héja Domonkos

Liszt: I., Esz-dúr zongoraverseny; Haláltánc; II., A-dúr zongoraverseny