Jenő

Nádaskuti Gábor: "Új kezdet küszöbén állunk"

2011.11.14. 07:32

Programkereső

Nádaskuti Gábor hangszerkészítő mester, a Fúvós Hangszerész Céh elnöke, a Hangszerkészítők Szövetségének alelnöke, lassan egy évitezede a nehéz helyzetben működő szakma egyik leghatásosabb szakma-szervezője. Kapcsolataival, munkájával próbál a szakmában összefogásokat létrehozni. Most a Magyar zenetörténet – Liszttől napjainkig kiállítás kapcsán ülünk le a Művészetek Palotájában egy beszélgetésre.

- Az elmúlt évek sok változást hoztak a hazai hangszerkészítés területén. A Müpában rendezett hangszerkiállítás is ilyen előrelépés: az egyik  legfontosabb zenei központban, ilyen méretben nem szerveztek még kiállítást. Miben látod a változásokat? 

- Időszerűnek tűnnek a szakmai összefogások, amik most sokkal életszerűbbek és életképesebbek. A szakmai közösség szempontjából ezt látom jelentős különbségnek: eljött az összefogások ideje, így tudunk szinte csak és kizárólag fejlődni, megkockáztatom, hogy létezni is. 

-  Miért most? 

- Amikor szárnyalt a gazdaság és ebből a szempontból kevésbé számított a pénz, az emberek vásároltak, miközben nem igazán nézték meg, hogy mit vesznek. Fura mód, mivel minél többet akartak birtokolni, az olcsóbb termékek felé fordultak. Ha úgy tetszik a dőzsölés korában nem számított a minőség, hiszen mindenből lehetett többet venni - az olcsóbb távol-keleti árut keresték a vevők. Mostanában ez a tendencia megfordult, kevesebbet költenek az emberek és elkezdték keresni a jobb és egyben tartósabb minőséget. 

- Ez maga a változás? 

- Igen, a vásárlóknak fontos a pénz, keresik a tartós termékeket, érdekes, hogy a dekonjuktúra idején kezdik keresni a kevésbé olcsó, de értékesebb és -legkiváltképp - tartósabb hangszereket. Nem a mennyiség a fontos ilyenkor, hanem a tartós, megbízható minőség. 

- Ez szimpatikus jelenség, de hogyan tudnak a hazai hangszerészek megjelenni ebben a folyamatban? 

- Itt látom a szakmai szervezetek jelentőségét, az együttműködés megerősíti azon összefogásokat, amelyek lehetőséget adnak a gazdasági siker elérésére. 

- Óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy amennyiben nem szaktársadalmi dolgokkal foglalkoznál, mi történne a te személyes életedben? 

- Amennyiben a cégemmel foglalkoznék, akkor felfuttatnám azt és vélhetőleg sikerrel csinálnám. Két-három embert foglalkoztatnék - többet nem -, ők és én megélnénk belőle. A közelmúltbéli és a mai gazdasági helyzetben ennyit reálisan elérhetőnek  tartok.

- Miért nem tetted, pontosabban miért a szaktársadalmi dolgokkal foglalkozol? 

- Abban az esetben, ha nem csinálnám, más nem foglalkozna vele, nincs a fúvósok között, aki felválallná ezt, hisz mindenki elsősorban a saját érvényesülésével foglalkozik.  A kollégák viszont bíznak bennem és támogatnak. A társadalmi szerepvállalásba belesodródtam, de nagyon fontosnak, mára már nélkülözhetetlennek tartom. 

Nádaskuti Gábor
Nádaskuti Gábor

- Mikor kezdtél ezzel foglalkozni? 

- 2006-ban, a régi Magyar Hangszerész Szövetség feloszlásának megélése után láttam, hogy őrültség, amit a szervezet tagjai csináltak. Fontosnak éreztem, hogy tegyünk valamit a szakmánk érdekében. Ezért hívtuk életre az első - szakmacsoport érdekeit képviselő - céhet, egyesületet. Azóta foglalkozom szakmai szervezéssel. 

- Sokszor beszélünk a múltról, mi tekinthető a fúvósok saját történetének?

 

- A két, talán leginkább ismert név a hangszerészek között a fúvósokhoz kötődik. Schunda Vencel József és Stowasser János európahírű és világszínvonalú hangszerészek voltak, akik mind a ketten a saját találmányuknak tekintették a tárogatót. Rengeteg fejlesztés és szabadalom kötődik munkásságukhoz, olyan személyiségek, akikre Magyarország büszke lehetne, ha tudna róluk. 

- De többnyire nem tud. Elveszett dicsőségről beszélünk, ami Magyarország egyik legnagyobb mulasztása - még jó, hogy nem tud róla -, legalább tud aludni... A némileg pikírt megjegyzés kapcsán felmerül a kérdés, hogy a szakmai tudás miképpen ment tovább? 

- Kézen-közön. A ma is működő cégek tulajdonosai adják tovább a tudást: mester a növendéknek. Például a köztünk dolgozó Csernai Zoltán és Szabó Attila szellemi leszármazottai Stowasser Jánosnak, ugyanis Eisenhoffer János volt a tanáruk, aki Stowassernél tanult és dolgozott. A két mester egyébként olyanokat hozott ki a tanítványokból, amire más műhely nem volt képes. 

- A műhely szellemi központ is? 

- Igen. Például itt a kiállításon látható egy Stowasser tárogató kópia, amely egy növendék, Szigeti András munkája. Ezt nem lehetne megvalósítani oktatás, szellemi támogatás nélkül. 

- Elgondolkodtató, hogy miért nem áll ma is a Stowasser gyár?

 

- Lebombázták, a tulajdonosok kivitték Grazba, legalábbis azt, ami maradt, és mozdítható volt. Elsősorban a szellemi tulajdont. Utánuk jelentős hangszergyártás és -fejlesztés nem volt az országban napjainkig. 

- Most egy újjászületésnek vagyunk tanúi?

- Igen, mára kezdi ismét kinőni magát a szakma, több műhely mutat be új hangszert. Juhász Zoltán „Füles" barokk kürtöt készített, Balogh Miklós reneszánsz trombitával jelent meg a kiállításon

- Mennyire keresett hangszerekről beszélünk? 

- Nemcsak Magyarországon, külföldön is népszerű hangszerkészítőkről van szó. Mindenki megpróbál egyedit készíteni, ezzel válnak kollégáink ismertté és elfogadottá a tehetősebb külföldi közönség körében. Ilyen egyedi dolog a klarinéthordó, vagy szaxofonpipa készítése. Ezek egyedi és specifikus tevékenységek, de ezzel lehet ismertté és elfogadottá válni. 

- Az elfogadottság fontos, de a hazai zenészek között ez is kevés talán. 

- Erről szól a szakmai érdekképviselet. Ez mostanában jelent meg és válik egyre jelentősebbé. A hangszerész a hangszerhez ért, a zenész a zenéhez. És a hangszerészet ebben a tekintetben nem részhalmaza a zenének. Ez nagyon fontos distinkció, amit hajlamos elfelejteni a zenei élet. 

- Igen, ez érdekes. Nyilván sok tapasztalat ért, mire eljutottál erre a tudásra. Mi volt a legfontosabb élményed? 

- Talán a legfontosabb pillanat az volt, amikor hazajöttem Németországból. Attól a pillanattól fogva úgy tudtam hangszerhez nyúlni, hogy már nem féltem. 

- Félelem? 

- Igen, a hangszer bonyolult dolog, könnyen lehet hibázni is. Sok dolog kell, hogy minden rendben történjen. 

- Hol voltál? 

- Wolfnál egy évig, akinél historikus fafúvós hangszereket készítettünk. Végülis itt tanultam meg a szakmát. 

- De addigra már elvégezted a hangszerésziskolát, értettél a hangszerekhez! 

- Az alapokat megtanultam, ez kétségtelen, de a nagy előrelépés ott történt meg. Az igazi tudás megszerzése. Amikor már megvan a tudásod, csak a kreativitást kell kialakítsd magadban, hogy megoldjál olyan problémákat, amikkel azelőtt nem találkoztál. 

Nádaskuti Gábor
Nádaskuti Gábor

- Ez elsősorban a javításra vonatkozik? 

- Talán igen, de fontos, hogy a javítás sokszor rendkívüli feladat elé állítja a hangszerészt, alkatrészek pótlása és a hibák kiküszöbölése egyszerűnek hangzik. De a javítás nagyobb szakmai tudást feltételez, mint a hangszerkészítés. 

- Ezt meg lehet fogalmazni ennyire sarkosan? Biztos, hogy helytálló? 

- Igen, sok esetben egészen nehéz helyzetekkel találkozunk. Vegyük azt, amikor a lakk és alatta a pác is megsérül, és vissza kell állítanunk az eredeti lakkréteget. Ilyenkor homogén felületet kell létrehozzunk, az eredetivel megegyező színnel és lakkminőséggel. 

- Ez tényleg nehéz, hiszen az operatív munkafolyamat mögött más munkájába kell belehelyezkedj és ez rendkívül nehéz.

- Két dologra kell figyelni: az akusztikára és a vizualitásra, a nagy hangszerek esetében mind a kettő egyedi. Ez tényleg nem könnyű! 

- Mit érzel ilyenkor? 

- Valami nagyobbhoz igazodást tapasztalok meg, az adott hangszer által megteremtett akusztikai és vizuális környezetbe lépek be, azt folytatom. Rá kell érezni. 

- Ez olyasmi, amit egyébként ihletnek neveznek, vagy a nem megtanulható résznek. Ami vagy megvan vagy nincs. 

- Pontosan erről van szó. Amit mi megfogalmazunk, hogy a hangszerkészítők és javítók már önmagukban is művészek és alkotók - nemcsak azért, mert kapcsolatban állnak a zeneművészettel vagy azért, mert a hangszerészet önmagában összefügg a zenével. Hanem azért, mert a hangszerészet önmagában is a zene egészének része. 

Egyébként is tevékenységünk nagyon hasonló a zenészekéhez. Pont annyit gyakorlunk, mint a muzsikusok, felhalmozott tudásunk is hasonló, csak az irányok mások. A kétfajta tudást kell összetenni ahhoz, hogy a hangszer könnyen és tisztán szóljon. 

- Mi a hangszer? 

- Alkotás, amelyre szüksége van a művészeknek a kiteljesedéshez. Meglehetősen fontos eszközről beszélünk, voltak olyan időszakai a zenetörténetnek, amikor a hangszerész a zenésszel, de még a zeneszerzővel is együttdolgozott. 

- Az akusztikai frisseség és kiváncsiság időszakai után más korszakot élünk, de most is vannak jelentős események. Például most egy nagy kiállítás fejeződött be. Mit jelentett ez az esemény? 

- Egy kicsit szélesebb összefüggésben válaszolva, a kiállításokra feltétlenül szükség van, ezért is szervezzük azokat. Itt találkozunk a zenei világgal és persze egymással is. Amit ez a kiállítás hozott, az a tapasztalat, hogy egyesületekként első alkalommal szerveztünk ekkora eseményt. Egyesületeink egyre rendszeresebben, szisztematikusabban dolgoznak együtt és minél nagyobb lett tevékenységünk volumene, annál inkább vettek minket komolyan. Szövetségünk, azaz egyesületeink együttműködési szervezete létrehozta ezt a kiállítást, ami az eddigi rendezvények között az egyik legjelentősebb. Bizonyította, hogy mire vagyunk képesek és általunk bemutatta a közvéleménynek, hogy mire képes a magyar hangszerészet. 

- Több szintje van a kiállításnak, a tematikus rendezvény a múltat és a jelent egyaránt megpróbálta bemutatni. 

- Mint már beszéltünk róla, a magyar hangszerészetnek rendkívüli története van, amit a hazai közvélemény teljesen elfelejtett, ezért mutattuk be a nagy elődöket. Nagy dolog, hogy megjelenhettek a Művészetek Palotájában, a zene egyik központi helyén. Ami nekem fontos, hogy meg tudtuk mutatni, hogy szakmacsoportokként milyen kiállítást tudunk létrehozni. Olyan grandiózus programokkal gazdagított kiállítást szerveztünk, amely reménykeltő. 

- Nagy kiállítás, nagy eredmények. A dicsőség és siker mellett tudom, hogy üröm is keveredett a nagy lelkesedésbe... 

- Emberi tényezők, gyengeségek - amelyek a szakma problematikái miatt kiéleződnek - vezetnek nagyon bántó konfliktusokhoz. Vannak olyanok, akik közvetlen hasznot akarnak húzni minden eseményből, és ez a közösségi szerepvállalásokat gátolja. Az ilyen esetek között volt olyan, aki az utolsó pillanatban mondta vissza a kiállításon való szereplését, miközben ígérte, hogy ad hangszert. Ő nem látja és nem veszi észre, hogy a személyes érdekei miatt egy egész szakmát bántott meg. 

- Mit tartasz a kiállítás legfontosabb eseményének? 

- Nincs ilyen. Minden fontos volt, de ami személyesen nekem sokat jelentett, az a kerekasztal beszélgetés. Talán azért is tartom fontosnak, mert létrehozásában jelentős szerepem volt. Viszont szakmatörténetileg is nagyon hangsúlyosnak tartom - az együttműködés miatt.

- Az együttműködés nagyon fontos... 

- Úgy vélem, egy új kezdet küszöbén állunk. És építeni csak összefogásban lehet. Felülemelkedve az önös érdekeken, a közös célokat megfogalmazva. Hiszen a zene nem jöhetne létre sem oktatás, sem zeneszerző, sem zenész, sem hangszer nélkül. Ezek, így mind együttműködve jelentik számunkra az élményt, amit dallamnak, ritmusnak, zenének hívunk.

www.hzo.hu