Erzsébet

Változatok életre, halálra

2011.11.18. 11:01

Programkereső

Brahms, jazz, Rahmanyinov, Csillagok háborúja – igazán minden volt a Miskolci Szimfonikusok műsorán. KRITIKA

Szokatlan programmal készült a Miskolci Szimfonikus Zenekar Népszerű bérletük idei második, november 14-i estjére. Első ránézésre tipikus crossover, szimfonikus zenét jazzel és filmzenével "hígító" koktélnak tűnhetett műsoruk, ám a darabok ívét végigkövetve szokatlanul szofisztikált szerkesztői szándékot ismerhettünk fel a (cikkünkhöz kölcsönvett) Változatok életre, halálra cím mögött. "A klasszikus zene és a jazz legkorábbi formai kapcsolata a klasszikus zenében gyakran használt variációs formában rejlik, melyben a téma bemutatását követően az egész kompozíció egy témára illetve annak harmóniamenetére épülő variáció-sorozatból áll. Ezt a formát a nagy zeneszerzők a barokk zenétől kezdve előszeretettel alkalmazták, és alkalmazzák a mai napig is." Oláh Kálmán zeneszerző- jazz-zongorista a műsorfüzetben olvasható gondolatait szinte tökéletesen illusztrálta a hangverseny műsora: elsőként Brahms Változatok egy Haydn-témára című variációsorozata hangzott el, ezt követte Oláh Kálmán Passacaglia for Orchestra & Jazz Trio című kompozíciója, mellyel kapcsolatban a fenti gondolatokat megfogalmazta, majd a szünet után Rahmanyinov A holtak szigete című, a Dies Irae-témát variáló szimfonikus költeménye volt soron, zárószámként pedig John Willams A csillagok háborúja-szvitje szólalt meg.

Brahms viszonylag korai, szimfóniái előtt született művében a kamarazenei jelleget, illetve a megidézett bécsi klasszikus stílust és hangzáseszményt célozta meg a Kovács László vezette miskolci együttes. Talán érdemes lett volna - kontrasztosabb tempóválasztással, merészebb lassításokkal, szándékosan eltúlzott gesztusokkal - jelezni, hogy mégiscsak romantikus műről van szó. A Brahms-mű esetében némiképp hiányolt hatásokban azonban bővelkedett Oláh Kálmán műve, mely a concerto grosso és a barokk variáció formaelemeit használja, de például bátor zenekarkezelése markánsan modern (az intenzív ütőhasználat, a szordinált rezek, kitartott kürtök és a basszus-fafúvósok együttese már-már elektronikus hangzást imitál). Az Oláh Kálmán-Barcza Horváth József-Balázs Elemér trió vitális játéka érzékelhetően felcsigázta a kimértebb szimfonikus muzsikához szokott füleket, a tutti-trió trió-tutti váltásokat mesterien vette át egymástól a zongorista és a karmesteri - csak fájlalhattuk, hogy a mintegy 15 perces mű végére a szerző nem álmodott vérbő tutti zárórészt.

A szünet utánra is maradt szokatlan műsorelem. Rahmanyinov szimfonikus költeményének első hangjai előtt a Művészetek Háza - korábban moziként használt - nagytermének fényei kihunytak, és a zenekar mögött kifeszített vásznon felderengett a művet ihlető festmény, Arnold Böcklin A holtak szigete című képe. A sajnálatosan ritkán játszott mű méltó párdarabja lehetne Liszt és Debussy szimfonikus költeményeknek, lévén az 1909-ben keletkezett kompozíció pasztellszínei, aszimmetrikus és váltakozó ütemmutatója, drámaisága éppen a "még könnyen befogadható" és a "már nem közhelyes" határmezsgyéjén egyensúlyoznak.

Arnold Böcklin: A holtak szigete
Arnold Böcklin: A holtak szigete

A vetítésnek köszönhetően a ködös fantasy-filmek hangulatát idéző performansz után igazi filmzene következett. A minden lehetséges díjat elnyert John Williams Star Wars zenéjének szvitje mellé is elkélt volna a vetítés, ugyanis a film öt legnépszerűbb témájából összefűzött mű koncertdarabként igen kevéssé meggyőző. Amit hiányolhattunk, az - a katonaságnál elszenvedett fúvószenekari "hatásoktól" pályájának e szakaszában még megszabadulni képtelen - John Williams kottájából is hiányzik. Nagy kérdés, érdemes-e, szabad-e filmzenével zárni egy zenekari estet, még akkor is, ha a műsor íve pompásan előkésziti (itt elsősorban a vetítésre, és nem a variációs technikára gondolhatunk, lévén a filmikon zenéjében variáció nem, ám ismétlődés annál több fedezhető fel), vagy ha a már nevében is vállaltan könnyedebb Népszerű bérlet egyik estjéről van szó? Még akkor is, ha tudjuk, hogy a kizárólag filmzenékből összeállított szimfonikus hangversenyekre óriási a kereslet. A szimfonikus műsor végére illesztett filmzene-blokk közönségcsalogató erejével kapcsolatos kételyeinket megerősíteni látszott az első félidőt záró ovációhoz képest visszafogott tetszésnyilvánítás.

Minden bizonnyal nem a Kovács László vezette Miskolci Szimfonikusok előadásának szólt a kritika, hiszen dinamikában, lendületben, magabiztosságban nem maradtak alul az eredeti felvételeket rögzítő, stúdiótechnikával bőségesen megtámogatott brit zenekarokhoz képest. Immár többedszer érezzük úgy, hogy a miskolciak karmestere - ahogy azt Wagner-betanításai, vagy éppen legutóbbi beugrása Liszt hasonlóan nagyszabású Krisztusa élére is mutatják - nagyegyüttest foglalkoztató, dús romantikus-impresszionista hangzásvilágú, mozgalmas művekben találja magát elemében. S hogy karmesteri erényeit kellőképp ki tudja-e bontakoztatni a budapestinél nyilvánvalóan kevesebb nagyszabású műre vevő miskolci közönség előtt? Megtudhatják - várhatóan november 28-án megjelenő - interjúnkból, a koncert előtt ugyanis erről is megkérdeztük Kovács Lászlót.

Miskolci Szimfonikus Zenekar

2011. november 14. 19:00 Művészetek Háza

Vez.: Kovács László
Km.: Oláh Kálmán Trió

Brahms: Változatok egy Haydn-témára, op. 56a
Oláh Kálmán: Passacaglia for Orchestra & Jazz Trio
Rahmanyinov: A holtak szigete, op. 29
John Williams: Csillagok háborúja - szvit


Népszerű Zenei Estek-bérlet