Olivér

Szabó Dénes: "Minden alkalommal meg kell halni"

2011.11.19. 08:00

Programkereső

Szabó Dénes zenetanár, Kossuth-, Liszt- Bartók-Pásztory díjas karnagy a Cantemus Gyermekkart és a Pro Musica Leánykart számos nemzetközi versenyen vezette sikerre.

A Pro Musica Leánykar 1986-ban alakult a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában működő Cantemus Gyermekkórusból eltávozott, de továbbra is e közösségben énekelni kívánó öregdiákok kívánságára. Már ebben az évben első díjat nyert Debrecenben a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen az ifjúsági leánykar kategóriájában. A kórus tagjai a város különböző középiskoláiban, illetve főiskoláján tanulnak, de a közösség és az éneklés szeretete visszahívja őket a hétvégi próbákra. A Pro Musica Leánykar repertoárja a zeneirodalom széles skáláját öleli fel a gregoriántól napjaink zenéjéig. Műsorukon megtalálhatók Bartók és Kodály művei mellett a reneszánsz és romantikus kórusművészet jeles darabjai éppúgy, mint a mai magyar zeneszerzők művei. Szabó Dénessel a jubileum alkalmából az elmúlt időszakról, a kortárs zenéről és a szülinapi koncertről is beszélgettünk.

Szabó Dénes
Szabó Dénes

- Egy ilyen évforduló kapcsán óhatatlanul felmerül a kórusvezetőben az összegzés, visszatekintés gondolata. Bár a Pro Musica Leánykar esetében - hiszen kiemelkedően sikeres és sokat utazó énekkarról van szó - ez igen nehéz feladat, mégis melyek azok az események, koncertek, versenyek, amelyek számodra a legemlékezetesebbek, illetve a kórus történetében a legmeghatározóbbak?

- Nem könnyű közöttük különbséget tenni: van, ami az egzotikuma miatt érdekes, van, amit a koncert élménye miatt nehéz elfelejteni, van, amelynek a tétje volt jelentős a díjak miatt. Nyilván a megalakulás utáni évek nagyon kedvesek, akkor rendkívüli volt az énekesekben a vágy az együtténeklésre, rendkívül tiszta lélekkel és lelkesedéssel álltak a feladatok elé. Nagyon meghatározó élmény volt, hogy a gyerekkórus után leánykarként együtt akartak maradni: a megalakult kórus egészen új lehetőségeket mutatott az éneklés területén. De nagy élmény az első gorizia-i nemzetközi verseny és annak az eredményhirdetése is, amikor négy kategóriában versenyeztünk, minden kategóriában más művekkel. Az eredményhirdetés már nem volt görcsös, a zene önmagától kezdett áradni a színpadon, olyan fölszabadító zenei élmény született meg, amihez hasonlót korábban sosem éreztem. Persze nem feledhetők a nagy sikerek szerte a világban. Különleges élmény volt a busan-i kórusolimpia a 300 résztvevő kórusával. Az eredményhirdetést október 23-án tartották; négy bajnoki címet nyertünk, így négy alkalommal húzták fel a Himnusz alatt a magyar zászlót kétezer ember előtt, miközben a teljes énekkar - mint egy vízilabda csapat - állt a dobogó közepén. A marktoberdorf-i verseny döntője is nehezen feledhető. Amikor megérkeztünk oda, úgy éreztük, már előre ki volt jelölve egy japán énekkar az abszolút győzelemre: minden újságban két cikk jelent meg erről az énekkarról, miközben másokról egy sem. Azonban a döntőben olyan fantasztikus elszántsággal, intenzitással énekelt a kórus, hogy egyszerűen nem tértem magamhoz. A zsűri nem is tudott mit csinálni, megosztotta az első díjat. Mégis, a versenyek nem mindig tartoznak a legjobb élmények közé, még akkor sem, ha a diadal nagy, Európa Nagydíjjal is jár, és utána van közös fagylaltozás és együttlét, mert a versenyben van egy olyan extra feszültség, amely a zenének nem mindig tesz igazán jót. A Pro Musica Leánykar elég hamar nemzetközi ismertségre tett szert és ennek következtében sok egyéb versenytől független turnéra, fesztiválra kapott meghívást. Ezek közül kiemelkednek a japán utazások, amelyek között nagyon nehéz különbséget tenni. Amikor egy turnén az adott harminchat énekes tízedik koncertjén énekel egymás után, akkor megszületik a legjobb értelembe vett énekkari teljesítmény. Mindenki ismeri a másik hangját és alkalmazkodik hozzá, mindenki tudja a másik levegővételét, pontosan tudja a hangok hosszúságát. A turnén minden koncert egyformán fontos: nem lehet "langyosan" csinálni, mert akkor saját magunkat értékeljük le. Ezért minden alkalommal meg kell halni, amely rendkívül megterhelő, de a közönség hálája óriási.

Pro Musica Leánykar
Pro Musica Leánykar

- Az énekkar fennállása óta legendás jó kapcsolatot ápol kortárs magyar zeneszerzőkkel; a velük való találkozások is maradandó élmények lehetnek...

- Úgy látom, hogy a Bartók, Kodály utáni magyar zeneszerző-generáció rendkívüli színvonalon dolgozott, vagy dolgozik ma is, a minőség nem szenvedett csorbát. A világot járva kicsit szomorúan tapasztalom, hogy a nemzetközi kóruséletben egyre hígul a színvonal. A zeneszerzők túlságosan is a látványosság irányába próbálkoznak, sok külsőséges elemet vegyítve az előadásba, és maga a zene - annak fő lényege - eltűnőben van. A magyar zeneszerzők esetében szerencsére nem látom ezt a fajta negatív tendenciát. Jól fölépített és rendkívüli művekkel találkozunk. A találkozás a zeneszerzőkkel minden alkalommal örömteli, mindig csak gyarapodtunk belőle. Nem feledhetjük el például Petrovics Emil műveit, amelyek nagy mértékben határozták meg az énekkar gondolkodását: például a Nemes-Nagy Ágnes versére írt Mennyi minden ciklus hét darabja. Az igazi nagy "szerelem" mégiscsak az Ady Endre-versre komponált Hervadáskor, amelyet három-négyévente újra és újra megtanulunk. Amikor egy-egy magyar énekkar az átlag fölé emelkedik, akkor a zeneszerzők étvágya is megnő, szeretnék a műveiket jó előadásban hallani és persze keresik is ezeket az énekkarokat. Sajnos a számuk mostanában fogy, ezért a jól működő énekkarokra igen nagy nyomás hárul a kortárs zeneszerzők részéről, hogy műveiket elénekeljék. Kocsár Miklós 1990-ben jelezte, hogy írt egy darabot az énekkar számára - elmondása szerint komponálás közben egyfolytában a Pro Musica hangját hallotta. Megítélésem szerint ez az egyik fő műve, a ma Missa in A címen ismert mise, amely számára egy új zenei gondolkodás nyitánya volt. Szívesen beszélek Orbán Györgyről, aki szintén a világ egy csodája a maga teljesen eredeti, minden szempontból változatos életművével. Örülünk, hogy találkoztunk vele és szerzői estjén több mint egy órát énekelhettünk a műveiből, amelyeket aztán később CD-re is rögzítettünk. Meg kell említenem Szokolay Sándort, aki számos művet komponált az énekkar számára és minden alkalommal nagyon boldog, ha a műveit énekeljük. Különleges stílus, különleges igényeket támaszt az énekkarnak: nem mondhatnám, hogy könnyű.

- Volt az énekkarnak olyan koncertje, ahol Kocsár Miklós, Bozay Attila, Szokolay Sándor és Petrovics Emil egyszerre volt jelen.

- Ez a Bartók-Pásztory-díj után volt. Akkor úgy éreztük, hogy a díjunk elsősorban a zeneszerzőknek köszönhető. Ha ők nem írják meg fantasztikus műveiket, akkor lehet, hogy a Pro Musica kórus soha nem jut előrébb. Ezért elhívtuk őket egy olyan hangversenyre, ahol csak az ő műveik szerepeltek. Talán soha ennyi Kossuth-díjas nem volt egyszerre Nyíregyházán, mint akkor. Megtisztelő volt, hogy Bozay Attila is eljött. A Nádas tavon című kompozíciója a legnehezebbek között is a legnehezebbek közé tartozik, mégis olyan zenei és emberi világot tár föl, hogy minden énekkaros - a nehézségek ellenére is - rajongva szereti.

Pro Musica Leánykar
Pro Musica Leánykar

- Még rengeteg zeneszerzőt említhetnénk, talán a fiatalabb generációból Gyöngyösi Leventét kellene kiemelni.

- Már énekeltük a nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is híres Cantate Domino című művét, amikor Gyöngyösi Leventét elhívtuk Nyíregyházára. Akkor a Cantemus vegyeskar a Te Lucis Ante Terminum című darabját is elénekelte, amely az európai Ezüst Hangvilla - az év legjobb kórusműve - díjat elnyerte; a zeneszerző nagyon hálás volt, azóta számos művet komponált az énekkar számára. Meg kell említenem Tóth Pétert és Kovács Zoltánt is, akik számára hosszú távú elképzelésünk van, hiszen minden évben rendezünk olyan hangversenyt, ahol kortárs magyar műveket énekelünk.

- 25 éves a Pro Musica. Milyen szempontok szerint döntöd el, mely művek szerepelnek majd a sajnos limitált időtartamú, november 19-én rendezett ünnepi hangversenyen?

- Az énekkari tagoknak is elmondtam a szempontok sorát. Hét-nyolcnál már igencsak csodálkoztak, hogy mi mindent kell figyelembe venni egy ilyen fényes jubileum alkalmával. Az első, ami a kérdésben is elhangzott: az időtartam nem terjedhet túl a befogadók lehetőségein. Ebben a behatárolt másfél órában gondolni kell arra, ki volt huszonöt évvel ezelőtt énekkaros, ki ma az énekkaros és ki lesz majd énekkaros. Fontos, hogy a legrégebbiek is találkozzanak művekkel, amelyek számukra kedvesek voltak, de új darabok is lesznek: az ünnepre Gyöngyösi Levente komponált kórusművet. A legkedvesebb művekből is elsősorban azokat énekeljük majd, amelyeket az énekkar számára komponáltak a zeneszerzők. Kocsár Miklós műveiből állítunk össze egy csokrot a teljesség igénye nélkül. Ezen az estén a Cantemus Kóruscsalád tagjaként ünnepeljük a Pro Musica Leánykart, ezért a nagycsalád is jelen van az ünnepségen. Köszönti az ünnepeltet a Cantemus Gyermekkórus és a Vegyeskar is, szimbolizálva az összetartozást. A leánykar sok valamikori tagja már nem Nyíregyházán él: rájuk gondolva a hangverseny befejezéseképpen olyan műsorszámok is lesznek, amelyeket együtt énekelünk. Ezek között első helyen szerepel Kodály 150. genfi zsoltára, amelyet - ha a nagy emlékekről van szó - nem lehet nem a legelőkelőbb helyre sorolni, hisz 1986 márciusában a debreceni verseny felkérésére először összeült régi diákok első együtt elénekelt műve volt.