Cecília

Horváth Balázs frankfurti bemutatója

2011.11.21. 14:50

Programkereső

November 27-én az Ensemble Modern Pablo Rus Broseta karmester irányításával mutatja be Horváth Balázs Assemblage (1) című új művét, melyet az együttes számára komponált.

Horváth a frankfurti együttes rendszeresen megrendezett Nemzetközi Zeneszerzői Szemináriumán vett részt idén februárban, ahol a szerzők ötleteit a zenészekkel ki lehetett próbálni, és azokon közösen dolgozni, további ötleteket gyűjteni. Az összegyűjtött tapasztalatok alapján kellett a résztvevőknek kompozíciókat írni, melyeket a kortárs zene egyik legkiválóbb csapata november végén az idén induló Cresc. - Biennale für Moderne Musik elnevezésű háromnapos fesztivál keretében mutat be. A fesztiválon az Ensemble Modern mellett fellép az Ensemble InterContamporain, a Jack Quartet és a hr-Bigband és a hr-Sinfonieorchester is, az együtteseket többek között Johannes Kalitzke, Susanna Mälkki és Mathias Pintscher vezényli.

Horváth Balázs
Horváth Balázs

Horváth új műve, az Assemblage (1) olyan szólistákat foglalkoztat, akiket hagyományosan nem szólisztikus, de még csak nem is zenei szerepkörből ismerünk, pl. a gyakorló, próba közben újságot olvasó zenekari zenész, a cirkuszban szotyit, mogyorót kínáló árus vagy a közönséget szórakoztató és a zenészeket csodáló bohóc. A darabról a Muzsika novemberi számában Hollós Máté beszélgetett a szerzővel.