Jolán

Éjszakai vonatozás az Amadindával

2011.11.24. 15:29

Programkereső

2011 szilveszterének éjszakáján ismét az Amadinda és Presser zenéje tölti meg a Művészetek Palotájának hangversenytermét.

11 év, 11 koncert, 9 vendégművész, 2 helyszín - az Amadinda Ütőegyüttes és Presser Gábor szilveszteri koncertjei számokban. Idén először az esten a hangszerek királynője, az orgona is felcsendül a vendégnek, Fassang László orgonaművésznek köszönhetően. A program ez alkalommal is alakulóban van - előfordulhat, hogy még a színpadon is változni fog. Egy biztos: ebben az évben első alkalommal nem Rácz Zoltán előadásban csendül fel majd éjfélkor a Himnusz zongorán, hanem Fassang László előadásában orgonán - B-dúrban.

A már hagyományosnak számító program egyik „előnye" Presser Gábor szerint, hogy a közönség két koncertet kap egy áráért: egy óévbúcsúztató és egy újévet köszöntő koncertet. A hangverseny egyik legfőbb vonzereje továbbá, hogy nagyrészt olyan produkciók hangzanak el, amelyek ritkán vagy

Amadinda Ütőegyüttes
Amadinda Ütőegyüttes

korábban soha nem voltak hallhatók, köztük olyanok is, amelyek nagy valószínűséggel kizárólag egyszer, ezen a hangversenyen hangzanak csak el.

Ezért is fordulhat elő, hogy manapság, amikor boldog-boldogtalan CD-t ad ki, az Amadinda szándékosan nem örökíti meg ezeket a koncerteket. „Az első pillanatoktól tudatosan törekedtünk arra, hogy ne vegyük fel se televízióra, se rádióra. Ezzel is azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy ez egyszeri esemény. Ott van a Müpában kb. 1400 ember, és aki ott van, azé volt ez a szilveszter, és amire emlékszik, az az övé" - fogalmazott Rácz Zoltán, az Amadinda ütőegyüttes vezetője.

2007-től a Művészetek Palotájában (korábban a Zeneakadémia nagytermében) ezen az estén útjára indul a „zenevonat", bebarangolva a zenetörténet kimeríthetetlen tárházát. Reneszánsz madrigálok, Johann Sebastian Bach orgonazenéje, Maurice Ravel zseniális kompozíciói, afro-amerikai ritmusok és dallamok - és persze Presser dalai követik egymást.

A szilveszteri este ötletét tizenegy évvel ezelőtt az adta, hogy sem az együttes tagjai, sem Presser Gábor nem szereti a szilveszteri „kötelező" bulikat. Ez a hangverseny kedvükre való, ráadásul együtt ünnepelhetnek barátaikkal - ebben a körben köszöntik az új esztendőt a koncert után.

Fassang László
Fassang László

A korábbi évekhez hasonlóan ez alkalommal is Holló Aurél készíti a műsorrendet, és az elhangzó darabok hangszerelése is az ő feladata. A közönség hangulatától is függ, hogyan alakul a műsor, bár az első résznek mindenképpen úgy kell véget érnie, hogy senki ne maradjon le az éjféli pillanatról. Éjfélkor aztán felcsendül a Himnusz: idén Fassang László előadásában és B-dúrban - mint a szerdai sajttájékoztatón erről megegyeztek a felek.

Az első rész jellemzően a klasszikus zene jegyében telik, hagyományosan az Amadinda repertoárjának legnépszerűbb darabjaiból épül fel, amely az est vendégeinek produkcióival egészül ki. A második rész azonban már jóval kötetlenebb, időtartama függ a közönség akaratától is; ez a rész a megismételhetetlen pillanatoké. Az újév első produkciója hagyományosan egy Strauss-polka, majd színpadra lép az est másik házigazdája, Presser Gábor. Az éjszakai vonatozás örökzöld Presser-dalokkal és az erre az alkalomra újrahangszerelt LGT-számokkal ér a végállomásra.

Éjszakai vonatozás - Az Amadinda együttes és Presser Gábor szilveszteri koncertje
Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - 2011. 12. 31. 22:45
Tagjai: Rácz Zoltán, Váczi Zoltán, Holló Aurél, Bojtos Károly
Vendég: Fassang László (orgona)