Hortenzia, Gergő

Gyöngyösi Levente zenelabirintusa

2011.11.29. 05:00

Programkereső

Izgalmas téma, amikor egy zeneszerző az alkotás folyamatáról beszél: gondolhatnánk, az ihlete vezérli. December 3-án bemutatandó Zongoraversenyéről nyilatkozva Gyöngyösi Levente azonban úgy véli, a zeneszerzés nem kizárólag ihlet kérdése. Az ösztön szakmai tudás nélkül mit sem ér. Utóbbi azért is különösen fontos a harminchat éves komponista számára, mert az általa művelt stílusban - ahogyan fogalmaz - késhegyen kell táncolni.

Gyöngyösi Levente
Gyöngyösi Levente

- Miért éppen zongoraversenyt írt?

- A válasz nagyon egyszerű, a háttérben gyakorlati okok álltak: erre kaptam felkérést a Duna Szimfonikusoktól. Mostanában legtöbbször felkérésre komponálok, de az ötlet mégsem előzmény nélküli. Balog Józseffel közös tanárhoz, Schweitzer Katalinhoz jártunk a Bartók Konziban. Az ő ötlete volt, hogy dolgozzunk együtt valamilyen formában.

- Nem irigylem: nehéz lehet olyan műfajban komponálni, amiben már alighanem mindent leírtak.

- Minden műfajban leírtak már mindent. Egy zongoraverseny ebből a szempontból nem jelent nagyobb nehézséget.

- Milyen ez a zongoraverseny?

- Csak azt tudom mondani, hogy milyen nem. Nem Bach-féle concerto, nem romantikus zongoraverseny, nem is mozartos, a szó könnyed, szórakoztató értelmében. Hangszerhasználat és zenekarkezelés terén inkább a Bartók-zongoraversenyekhez áll közel - ha már valamihez kell hasonlítani -, bár stílusában nem kötődik azokhoz.

- Amikor zongoraversenyt ír, a hangszer törvényszerűségei, lehetőségei révén mégiscsak fennáll a veszély, hogy esetleg olyan ütemek kerülnek papírra, amelyek más szerzőtől ismerősek lehetnek. Olyankor nem programozza át magát?

- Ennél a műnél ez nem fordult elő sűrűn, de úton-útfélen ehhez hasonló nehézségekbe ütközik az ember. Tudom, hogy abban a stílusban, amiben én komponálok, késhegyen kell táncolni: vigyázni kell, hogy a zene ne keltse túlságosan az idézet benyomását, ne keltse azt az érzést a hallgatóban, hogy ez a rész teljesen olyan, mintha mondjuk egy Brahms-műben lenne, csak rosszabbul... Ez számomra nagyon régi probléma. Az egyetlen megoldás ésszerű arányt találni az eltávolítás és a stílusjáték között. Be is ugorjon, honnan ismerős, de a kapcsolat ne legyen direkt. Hiszek abban, hogy ha valaki ügyes, akkor az „idézet" problémája nem merül fel.

- Lesz-e olyan ebben a műben, ami szokatlannak számít egy zongoraversenyben?

- Nem érdekelnek az újítások. Működőképes zenei anyag létrehozása volt a célom, meghatározható hangulattal.

- Amikor új mű írásába fog, mit tud róla először?

- Mindenekelőtt meghozok pár döntést, amelyek megszabják a kereteket. Ebben az esetben egyebek mellett azt határoztam el, hogy hagyományos három, gyors, lassú, gyors tételből álló versenymű lesz. Az első tétel a piccolóra és zongorára írt szonátám első tételének jelentősen kibővített átirata. Kemény, motorikus karakterű. Mostanában szívesen használok aszimmetrikus metrumot, például ötnyolcadot; ez a tétel is ilyen. Az érdekel, hogy egy aszimmetrikus lüktetés hogyan tudja a szimmetrikus mozgás benyomását kelteni. Ha sokáig hallgatom az ötnyolcados lüktetést, egy idő után olyan érzésem támad, mintha szabályos kétnegyed vagy négynegyed szólna. A lényeg, hogy általában nem hangsúlyozom ki az ötnyolcados ütemek belső hangsúlyait.

- Nyomasztó lehet határidőre dolgozni annak, aki a fantáziájából él, hiszen a képzeletet nem lehet sürgetni.

- A nagyszabású darabok befejezésének időszaka rendszerint hajszolt. Amikor zenét írok, olyan, mintha labirintusba kerültem volna: a kezdő paraméterek meghatározása után bemegyek az egyetlen bejáraton, elindulok az egyetlen lehetséges irányba; elindítom a darabot valamerre, de ezután nagyon sok irányba lehet továbbmenni, és nekem szinte minden pillanatban döntéseket kell hoznom, melyik irányt válasszam. Ha a tétel feléig eljutottam, a „kivezető út" megtalálásához már jóval kevesebb útvonal közül kell választanom. Ha meghallgat az ember egy remekművet, az az érzése, hogy ezt másképp nem lehetett volna megírni, ha viszont elemeire bontva, zeneszerzőként nézem, azt látom, hogy rengeteg más irányba is tovább lehetett volna menni. Mozartot, Brahmsot, Beethovent százféleképpen lehetne folytatni, de ahogy ők leírták a művet, abban a hangok úgy következnek egymás után, ahogy az a legjobb, ahogy törvényszerűnek tűnik a számunkra. Ahhoz, hogy Mozart kijusson a labirintusból, nem kellett sok idő, de nekünk, egyszerű halandóknak nehezebb a helyzetünk. A határidő közelsége az említett döntési folyamatokat felgyorsítja, gyorsan pedig nem biztos, hogy jól dönt az ember. Ilyenkor értékelődik fel a tapasztalat, csúnya szóval a rutin.

- Előfordult pályája során, hogy befejezett egy művet, majd a bemutató után rájött, hogy egy-egy részt másképp kellett volna megírnia?

- Nem vagyok nagy javítgatós, de volt ilyen. Sőt, a Passióm utolsó tételét nem szeretem, mert eredetileg másfajta tételt képzeltem a mű végére. Ha újra előadják, talán kicserélem. Pontosan emlékszem: zűrzavaros, gyorsan komponálós időszakban keletkezett a tétel, amikor már nagyon készen kellett volna lennem a művel. A megszerzett rutinra hagyatkoztam, de ez ebben az esetben kevés volt: nem ártott volna hajszálnyival több idő.

- Az ön zenéje köztudottan a könnyebben befogadhatóak közé tartozik. Könnyen dolgozik vagy nagy erőbedobással?

- Inkább utóbbi a jellemző. A zeneszerzés sokszor „barkácsmunka" is, az ihlet, a Múzsa szerepét természetesen nem lebecsülve - még a végén megsértődik és elbujdosik! Itt kicsit hozzá kell adni, ott kicsit el kell venni az anyagból, ott még csiszolni kell... A hallgatónak természetesen ebből mit sem szabad megéreznie. A zeneszerző munkájának két alkotóeleme van: a megtanult szakmai fogások, illetve az ösztöne. Egyik sem nélkülözhető, és egyik sem működik a másik nélkül. Zseniális ötletei ritkán vannak az embernek, de az, hogy hogyan dolgoz ki egy tételt, kemény szakmai feladat.

Duna Szimfonikus Zenekar
Duna Szimfonikus Zenekar

Duna Szimfonikus Zenekar

2011. december 3. 19:30

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Balog József (zongora)
Vez.: Deák András

Muszorgszkij: Egy éj a kopár hegyen
Gyöngyösi Levente: Zongoraverseny (ősbemutató)
Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei