Gyöngyi

Múltidéző

2011.12.02. 16:07

Programkereső

Adott egy szerda este, egy sok mindent megélt együttes, a régi zeneigazgató és Liszt művei. Legyünk cinikusak vagy inkább boldog koncertlátogatók? Inkább az utóbbi.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarához utoljára az idén nyáron is játszott, Müpa-beli Parsifalban volt szerencsém, ahol bár jól teljesítettek, de az emlékeimben felsejlő korábbi koncertekhez nem mindig ez az élmény társul. Ráadásul legutóbbi fellépéseik kapcsán sem csak dicséretek jutottak el hozzám, azonfelül ott van a vezető karmesteri váltás, ami óhatatlanul együtt jár némi ingadozással, míg mindenki meg nem találja a helyét az új felállásban. A műsor Liszt népszerű műveiből állt, ez sokaknak vonzó lehetett, valóban meg is telt a hangversenyterem a hétköznapi időpont dacára, és bizonyosan számított, hogy az est karmestere Vásáry Tamás volt, aki jó pár éve nem vezényelte már az együttest. Én is kíváncsi voltam, hogy az egykori zeneigazgató jelenléte képes lesz-e pozitív irányba mozdítani a teljesítményt? 

Vásáry Tamás
Vásáry Tamás

A Tasso, az Esz-dúr zongoraverseny és az Esztergomi mise ősbemutatói közel esnek egymáshoz, és ha a Tasso végleges verzióját vesszük, mindhármat az 1850-es évek közepén mutatták be, így Liszt weimari éveinek különböző tematikájú műveit hallgathattuk meg egymás mellett. A kezdet reménykeltően sikerült a szimfonikus költeménnyel. A főtémát bemutató Adagio mestót szépen indította a basszusklarinét, és a továbbiakban is kitűnő játékot hallhattunk a teljes fafúvós szekciótól, a szólók lágyan és árnyaltan jelentek meg. A vonóskar kissé talán színtelenül szólt hozzájuk képest, de nem annyira, hogy elhomályosítsa az összképet. A koncert előtti kétkedéseimet aztán a Meno Adagio oszlatta el végleg, a rezesek kitűnően, gikszer nélkül oldották meg szólamukat. A költő gondtalan éveit megjelenítő quasi Menuetto kellőképpen könnyed és játékos volt, majd a megdicsőülés a kódában lehengerlően zárta a művet. A Tasso vegytisztán tartalmazza a romantika minden kellékét. Vásáry interpretációja ennek összes tónusát kívánta bemutatni, a zenekar pedig lelkesedéssel követte utasításait. Külön öröm volt, hogy nem a már-már elcsépelt Les Préludes volt műsoron. (Bár a színpad átrendezése közben azon gondolkodtam, milyen kár, hogy az egyébként remek programokkal teletűzdelt Liszt-évben nem volt egy teljes sorozat a szimfonikus költeményekből, melyeket érdekes lett volna meghallgatni egymás után.) 

A folytatásban a friss Junios Prima-díjas Balázs János, az idén megrendezett Nemzetközi Zongoraverseny III. helyezettje az Esz-dúr zongoraverseny szólistájaként lépett színpadra. Még nem volt alkalmam élőben hallani, de a beszámolók alapján biztos voltam benne, hogy fölényes technikai tudással rendelkezik, ám az Esz-dúr zongoraverseny, mint tudjuk, könnyedén átcsaphat virtuóz magamutogatásba, ami a pillanatnyi bravó-kényszeren kívül nem sok mindent vált ki az emberből. Szerencsére a technika mellé nagyszerű muzikalitással találkozhattunk. A versenymű legjobb pillanatait a líraiabb epizódok jelentették, ennek megfelelően ihletett volt a lassú tétel. A rezesek magvasabb megszólalásai néhány helyen elfedték a zongorát, de összességében Balázs játéka sokkal mélyebb benyomást tett rám, mint jó néhány vendégzongoristáé, akiket az évek során nagyobb zenekarainkkal hallottam.  Természetesen ráadásokat is kaptunk, először Brahms VI. Magyar táncát, virtuózan ugyanakkor színekben gazdagon, majd az Intermezzo-t a Háry Jánosból, vélhetően a zongorista saját átiratában, mellyel végképp elnyerte a közönség kegyeit. 

Balázs János
Balázs János

A szalonhangulat után nagy váltás volt a monumentális Esztergomi mise, ugyanakkor teljesen jogos, hiszen magában Lisztben is legfeljebb egy negyedórás szünet választotta el a vallásost a profántól, és külön szerencse, hogy az alapvetően templomba szánt oratorikus művek is nagyszerűen szólnak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Maga az előadás a zenekar részéről kissé egyenetlenebbül sikerült az első részhez képest, megjelent némi lötyögés a vonósok játékában, továbbá kisebb hibák, például obligát kürtgikszer a Benedictusban. 

Azonban a mű belső összefüggéseit, a zenei architektúra finomságait mégis megtapasztalhattuk. Egyik záloga ennek a nehéz feladatát kitűnően teljesítő Magyar Rádió Énekkara volt. Telt hangzásképükkel mindvégig a szólamok fölényes birtoklásáról tettek tanúbizonyságot, ezért megérdemelten kaptak külön ovációt a közönségtől. 

Sajnos gyakran kell koncerten azzal találkoznunk, hogy nem valósul meg az egyensúly az énekkar és a szólisták közt, és teljesen elveszítjük az intimebb részeket, legfeljebb ráképzelhetjük a tátogásra a szólamot. Ilyenről most szó sem volt! Örvendetes volt a négy szólista kiváló teljesítménye, különösen szép volt Cser Krisztián basszusa. Talán azért is őt emelem ki, mert a basszus szólam esik leggyakrabban áldozatul a nagy együttesek hangerejének. Nemes énekhangja mindig adekvátan szólt, szerencsésen mellőzte az oratóriumba nem illő operai manírokat. Kolonits Klára és Wiedemann Bernadett szintén maradandó pillanatokat szerzett. Egyedül Pataki Potyók Dániel hangja szólt erőltetetten, néha úgy tűnt, gondjai vannak a támasszal, de nem bomlott föl a négy énekes egysége. 

MR Énekkar2009. dec. 19.
MR Énekkar2009. dec. 19.

Természetesen a létrejövő kohéziót a dirigensnek köszönhetjük. Vásáry szuggesztívan, nagy átéléssel irányított, szemmel láthatóan az aktuális programból a mise állt hozzá a legközelebb, többek között ebből ered az említett kisebb hiányosságok ellenére megvalósuló emlékezetes előadás. 

A közönség hosszú tapssal jutalmazta a népes előadógárdát, akik várakozásaimat messze felülmúlóan teljesítettek. Kisétálva a teremből eszembe jutott az a felvétel, amit nemrégiben hallgattam ezzel a zenekarral, és ami a Vásáry-korszak deléről származott. Összeszedett, erőteljes előadás volt, amiből a mostani koncert során is fölcsillant valami. Reméljük, nem vész el a varázslat...

Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara 

2011. november 30. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem 

Km.: ifj. Balázs János (zongora), Kolonits Klára, Wiedemann Bernadett, Pataki Potyók Dániel, Cser Krisztián (ének), Magyar Rádió Énekkara (karig.: Somos Csaba)
Vez.: Vásáry Tamás
Liszt: Tasso, Panasz és Diadal, S. 96; I., Esz-dúr zongoraverseny, R. 455; Missa solennis (Esztergomi mise), S. 9