Előd

Látványos Bach-zene

2011.12.27. 08:00

Programkereső

A kreatív Google-dolgozók színes, vidám ötleteivel sokszor találkozunk a hétköznapok során, gondoljunk csak a vicces logóra a keresőben vagy az új formátumú g-mail fiókra. Az egyiküknek azonban ez is kevés volt: Bach zenéjét kezdte el leprogramozni.

A Brooklynban feleségével és kutyájával élő Alexander Chen a Google Kreatív Laborjában dolgozik. Baroque.me programja zenét tud vizuálisan megjeleníteni, melynek segítségével elsőként Bach No. 1 Csellószvitjének Prelude tételét dolgozta ki. A matematikát segítségül hívva, a húr hosszúságát és a hangmagasságot felhasználva jutott el az ötletig, hogy az összes hangot húrként rajzolja meg. A klasszikus kotta, azaz az egy oldalon használt jelzésrendszer helyett ez a program a zene alapjait és finom elmozdulásait hangsúlyozza ki.

Nyolc, püthagoraszi hangolású húrt készített tehát, mely tulajdonképpen nyolc hang csoportját alkotják. Ezekre körpályákat rajzolt, melyeken pontok mozognak, amik megpendítik a húrokat.

A következő problémát a darab előadóinak változatos interpretációja, különböző tempói és kifejezésmódjai jelentették, ezért Chen inkább egy számítógépes verziót használt a kísérlethez. A megoldás nem túl zenei, de tiszta út - legalábbis matematikai szempontból. Kellemes csalódás volt számára a vékony húrok és a körkörös ívek játékának látványa.

És Önöknek?