Hedvig

Rajzolt klasszikusok

2011.12.30. 07:47

Programkereső

Száz éve született az első valódi animációs film. A műfaj szinte azonnal találkozott a klasszikus zenével, macskák és párducok kezdték tolmácsolni Liszt műveit. Az áttekintésből az is kiderül, miért kerülte fél évszázadon át Miki egér Sosztakovicsot.
Tapsi Hapsi
Tapsi Hapsi

A kilencvenes évek egyik legnépszerűbb amerikai tévésorozatában a címszereplő humoristát, Jerry Seinfeldet így dorgálja partnere:

Tudod, elég szomorú, hogy minden, amit a magas kultúráról tudsz, Tapsi Hapsi rajzfilmekből való.

Bár a sorozat az ezredvégi New York-i átlagember életéről szól, a megállapítás ezen messze túlmutat. Viszont érdemes a világ és a jelenség másik oldalára is figyelni. A kínai zongoraművész, Lang Lang saját bevallása szerint két éves volt, amikor először látta a Tom és Jerry c. sorozat Macskakoncert című epizódját. Itt hallotta Liszt II. magyar rapszódiáját, ekkor lett a zene és a hangszer szerelmese. A klasszikus zene az elmúlt évszázadban rengeteg nézőhöz jutott el animációkon keresztül, a jelenség sikertörténete mégis vitatott.

A 20. század korai éveiben mind a cári Oroszországban, mind Párizsban kísérleteztek animációkkal. Azonban az első valódi, hosszabb animáció Amerikában született, ahol Windsor McCay 1911-es mozgó képregénye, a "Kis Nemo" című alkotás egész hullámot indított el, több filmstúdió is hasonló produkciókba kezdett. A következő időszakban, még a némafilmek éveiben, kisebb zenekarok és zongoristák adták a zenei kíséretet, úgy New Yorkban, mint Szentpéterváron, vagyis épp Petrográdon, ahol a tizenéves Sosztakovics egy moziban játszott.

A zongoristák általában ismert, dallamos és könnyen befogadható darabokból válogattak részleteket a film hangulatától függően, a kedvencek között szerepelt Beethoven, Brahms, Rossini, Suppé, Mendelssohn, Liszt, Chopin, Strauss, Csajkovszkij, Schumann és Schubert. A hangosfilmek megjelenése után is az ő műveik szóltak, amik ráadásul közkincsnek számítottak, tehát a jogdíjakkal sem kellett bajlódni. Ekkorra a hangulatok és a részletek állandósult asszociációkat alkottak, például Chopin Gyászindulója a b-moll zongoraszonátából, vagy Beethoven V. szimfóniájának első ütemei tartoztak a leggyakoribb motívumok közé. A moziban és tévében ismételt szerzemények persze nagyobb népszerűségnek örvendtek, ezért az amerikai koncertszervezők is szívesebben tűzték műsorra azokat, aminek köszönhetően tovább nőtt az ismertségük, így rögzült egyre inkább a repertoár.

Walt Disney 1928-ban mutatta be az első rajzfilmjét, amelyben a hang és a kép teljes szinkronban volt, a Steamboat Willie-ben debütált Miki egér is. Bár itt még főként népdalok szerepeltek, a következő évben már új sorozat indult Silly Simphonies (Bolondos Szimfóniák) címmel, melyekben már klasszikusok is szóltak, az 1932-es, Oscar-díjas "Fák és virágok" című epizódban Rossini, Wagner és Schubert (lásd a lenti videót). Az alkotók sikerét az is mutatja, hogy a konkurens Warner Brothers filmstúdió Bolondos Dallamok (Looney Tunes, később Merrie Melodies) címen indított hasonló sorozatot Tapsi Hapsi főszereplésével, aki később Rossini és Wagner operáiban is főszerepet vállalt (A sevillai nyúl, Mi az opera, doki?).

Azonban, ahogy Walt Disney, a versenytársak is szinte kivétel nélkül ragaszkodtak a közkincs 'bányászatához', vagyis új, kortárs darabok helyett jogdíjmentes zeneműveket használtak. A sikerek nyomán amerikai gyerekek milliói találkoztak klasszikus zenével, viszont a '40-es években már heves vita keletkezett ennek hatásairól. Több kritikus úgy érvelt, nem szabad Chopin vagy Brahms muzsikáját tenni a Három kismalac rajzfilmek alá, hiszen az ilyen közzététel lealacsonyítja a műveket, amelyek a közönség szemében elértéktelenednek. Theodor Adorno szerint a főbb dallamok kontextus nélküli kiemelése egyszerű szórakoztatássá változtathat teljes szimfóniákat, melyeket azután nem fog komolyan venni a hallgatóság. Ugyanakkor sokak szerint bármilyen módon le kell dönteni azokat a falakat, melyek a klasszikusokat a többség számára szentté és sérthetetlenné, de legfőképp érinthetetlenné és érthetetlenné, majd szükségszerűen érdektelenné teszik.

A vita egy része a képernyőn is megjelenik, hiszen a zene gyakran nem csak a háttérként, hanem témaként is szolgál. A Carnegie Hall és a Hollywood Bowl koncerttermeiről mintázott helyszíneken kerültek rajzolt reflektorfénybe Leopold Stokowskiról mintázott karmesterek és hangszeres szólisták. Rendszerint a komoly átéléssel játszó előadó és a pátoszt nélkülöző, könnyedebb műfajokat kedvelő ellenfele vetélkedik, persze eltúlzott viselkedési mintákkal. Ahogy Tom a Macskakoncertben, az egyébként mindig játékos Tapsi Hapsi a Nyuszi rapszódiában, frakkban és csokornyakkendőben, kimért viselkedéssel jelenik meg, hogy az egyik legkedveltebb darabot, Liszt II. magyar rapszódiáját adja elő. Ő viszont a mű kezdete előtt olyat tesz, amire az szólisták legfeljebb csak vágynak. Amikor a közönség egyik tagja folyamatos köhögésével kizökkenti koncentrációjából, elővesz egy revolvert és lelövi. 

Ezt egyébként a Warner Brothers egy másik rajzfilmjében maga a karmester követi el, mielőtt beintené  Beethoven V. szimfóniá ját, amiben Rózsaszín párduc hegedűn próbál közreműködni  .

Walt Disney 1934-ben a Moszkvai Filmfesztiválon mutatta be Miki egér sorozatát. A hatás ott sem maradt el, a következő évben létrehozták a Szojuzfilm stúdiót, ahol sorra készültek a rövidebb-hosszabb animációs filmek. Ahogy az Egyesült Államokban, itt sem a klasszikus zene került főszerepbe. Viszont a piaci versenyhelyzet helyett az alkotók itt egy kis szigeten találták magukat, ahol, gyerekműsorok révén, még az állami ideológiáknak is kisebb szerep jutott. A jogdíjak és a közönség reakcióinak követése nélkül terük nyílt a kísérletezésre, és koruk legjobb komponistáit tudták felkérni. Így született Sosztakovics keze nyomán "A buta kisegér" című mese, amelynek zenéje önmagában is felkerült a koncertek műsorára. De írt rajzfilmzenét Gennagyij Gladkov is a Brémai muzsikusokhoz, Alfred Schnittke a "Ballerina a hajón" című rajzfilmhez, és Szofia Gubajdulina a Dzsungel könyvéből készült adaptációhoz, a Mauglihoz. Az egyik kiemelkedő rajzfilm szintén adaptáció, a Vinyi Puh, vagyis a Micimackó Mieczyslaw Weinberg zenéjével készült 1958-ban.

Bár az amerikai rajzfilmzeneszerzők aránylag kevés új művet alkottak, a korábbi művek újraértelmezésével, összefűzésével és áthangszerelésével ők is komoly munkát végeztek. A technika persze nem csak ott volt ismert, amikor Dargay Attila a Lúdas Matyiból alkotott maradandót, Daróczi Bárdos Tamás átiratában, cigányzenei hangzással szólaltatta meg a Liszt-rapszódiát. Walt Disney azonban más fajta zenei ambíciókkal is bírt. 1940-ben Leopold Stokowskival és a Philadelphia Zenekarral közösen egész estés filmet készített, amelyben teljes klasszikus zeneművekre készültek animációk. Rajzolói végre kiélhették magukat, a "Fantasia" című filmben Bach, Csajkovszkij, Muszorgszkij, Schubert, Beethoven, Paul Dukas és Ponchielli műveit jelenítették meg. Fáradtságot nem kímélve dolgoztak, egy figurához mintának még a Drakula-szerepéről ismert Lugosi Bélát is meghívták, az eredmény pedig valóban lenyűgöző, az egyik legjobban sikerült Disney-film. A stúdió teljes sorozatot tervezett, amelyből részletek készültek is, azonban, miután Hollywoodban a teljesítmény egyetlen fokmérője a jegybevételek összege, ami kevésbé emelkedett ki, a kísérletező kedv elfogyott.

A rajzfilmekben azóta is használnak klasszikus zeneműveket, az asszociációk mindmáig élnek, és az opera is feltűnik témaként, a Simpson család "Sevillai Homér" című epizódjában például Plácido Domingo saját magát alakítja. Azonban a "Fantasia" üzleti bukása után nem jutott a klasszikusoknak az a prominens szerep, amelyet Disney megálmodott. Egy kivétellel. 1999-ben Walt unokaöccse, Roy E. Disney elkészítette a folytatást "Fantasia 2000" címen. Hasonlóan nagyszabású produkció készült, Miki egérrel és Donald kacsával, új karakterekkel és koreográfiákkal. A Chicagói Szimfonikusokat James Levine vezényelte, a vendégek között ott volt Itzhak Perlman is. Beethoven, Respighi, Stravinsky, Elgar, Saint-Saëns és Gershwin művei mellett pedig megszólalt Sosztakovics 2. zongoraversenye is.