Kelemen, Klementina

Fidelio Klasszik: Róka Szabolcs, Litkai Gergely

2012.02.03. 09:24

Programkereső

A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának február 4-i adásában megszólal még Berkes Gabriella és Bocskor Bíborka is.

A régi zene ismert alakja, Róka Szabolcs lantművész kapta meg idén a Tinódi-díjat. Az elismerést a Magyar Régizenei Társaság azoknak az előadóművészeknek adományozza 1999 óta, akik a legtöbbet tették a régi magyar énekelt vers terjesztéséért. A díjazott - amolyan 21. századi reneszánsz emberként - a középkori muzsika tolmácsolása mellett a Sylveszter János Protestáns Gimnáziumban tanít, ahol hetedikesek osztályfőnöke. A háromgyerekes családapa úgy véli, az előadó-művészet és a tanítás tökéletesen megférnek egymás mellett.

Róka Szabolcs
Róka Szabolcs

Immár harmadik napja zajlik Budapesten a 9. Nemzetközi Cirkuszfesztivál. A kétévente megrendezett seregszemlére ebben az évben 18 országból érkeztek artisták, akik mellett öt magyar produkció szállt versenybe. A Fővárosi Nagycirkuszban zsonglőrök és akrobaták, légtornászok, bohócok és bűvészek, valamint többek között oroszlánokkal és párducokkal bemutatott látványos produkcióik tucatjai varázsolják el a publikumot és a nemzetközi zsűrit. Az eseményről a Magyar Cirkusz és Varieté művészeti vezetőjét, Berkes Gabriellát kérdeztük.

Szűk egy hónapja tölti be Litkai Gergely humorista a Mikroszkóp Színpad művészeti vezetői pozícióját és máris tucatnyi kész előadástervvel rukkolt elő. Karnyújtásnyi időn belül beindul a humor nagyüzem a budapesti játszóhelyen. Már februárban a Mikroszkóp színpadán rögzítik a Rádiókabarét, márciusban pedig két bemutatóra is várják a nézőket a Nagymező utcai teátrumban. A műsorstruktúra kialakításánál a kiskamaszokra éppúgy gondolt Litkai Gergely, mint a klasszikus és aktuális kabaré, valamint az alternatív színpadi humor kedvelőire. Amennyiben a finanszírozás kérdése megoldódik, úgy a szezon végére tervezett nemzetközi humorfesztivál is megvalósulhat - meséli.

Litkai Gergely
Litkai Gergely

Lemezbemutató koncertre készül a Magashegyi Underground. Az új zenei anyag a Művészetek Palotájában tavaly novemberben bemutatott, Ezer nap elnevezésű koncert régi-új szerzeményeire épül. A szimfonikusokkal, ütőhangszeresekkel és kórussal előadott Magashegyi Underground-slágerek pozitív fogadtatása után döntöttek úgy a zenekar tagjai, hogy idén szimfonikus nagylemezt készítenek. Az Ezer nap című új nagylemezen többnyire új dalok szerepelnek majd, de helyet kap néhány régebbi is, például a Metróhuzat és a Rongyolódó szimfonikus változata. A lemezbemutató  koncertet február 24-én a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében tartja a zenekar. Az albumon és a koncerten is közreműködik a Talamba Ütőegyüttes, a Harmónia Garden Orchestra és a Discantus énekegyüttes. A korábbi és a nemsokára megrendezendő lemezbemutató koncertről és a készülő lemezről Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője beszélt.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 9-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére február 5-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.