Emma

Fischer Ádám: "Érdekes és befogadható Tannhäusert hozunk létre"

2012.03.09. 09:06

Programkereső

A 2012-es Budapesti Wagner-napok újdonsága a Tannhäuser lesz. Az előadás rendezőjével és fesztivál művészeti vezetőjével, karmesterével beszélgettünk.

Richard Wagner életművében különleges helyet foglal el a Tannhäuser. Míg az előző alkotás, A bolygó hollandi hősét az európai mítoszkörből emelte színpadra a zeneszerző, addig Tannhäusert és a mű többi szereplőjét a német legendáriumból és költészeti hagyományból keltette új életre. A Művészetek Palotájában a Budapesti Wagner-napok idei újdonsága lesz a zenedráma. A produkciót a német Matthias Oldag rendezi, vezényel a fesztivál alapítója, művészeti vezetője, Fischer Ádám. A szereposztás is nemzetközi: Hermann őrgrófot a magyar Bretz Gábor, Tannhäusert az amerikai Robert Dean Smith, Wolframot az észt Lauri Vasar, Erzsébetet a német Christiane Iven, Vénuszt pedig az orosz Jelena Zsidkova énekli.

- Richard Wagner azt írta a Tannhäuser partitúrájára: nagy romantikus opera. Mit mond ez a szélsőséges érzelmeket ábrázoló lírai történet a mai közönségnek?

Matthias Oldag: Én nem találom csupán lírai történetnek a Tannhäusert. Szerintem ez az opera rólam, rólunk szól. Arról például, hogy vizsgáljuk meg, vajon milyen szerepet játszhatnak a radikális művészek a mai szélsőségesen mediatizált társadalomban. Úgy látom - és nem hiszem, hogy ezzel a véleményemmel egyedül lennék -, a művészeket mint valami tárgyat (ki)használják, forgalmazzák. Amikor pedig ez a megkínzott és kiszolgáltatott "tárgy" már nem hoz hasznot, mert már csökken az iránta mesterségesen fölfokozott figyelem, leköpik és eldobják. Mi történik ilyenkor vele, milyen küzdelmek várnak rá? Szegénység, drogok, öngyilkosság? Éppen elég példa akad arra, hogy aki nem képes ellenállni a bulvár média kapzsiságának, módfelett könnyű prédává válik. Wagner operája azt is felmutatja, hogy a művészet, a művészek joga és kötelessége a lázadás, a tabuk megtörése. Szükségünk van a Tannhäuserekre, az ő művészi ellenállásukra, nélkülük "elgennyesedik" a lelkünk, mintha tövis fúródott volna belénk. Emellett természetesen a Tannhäuser egy csodálatos, emóciókkal teli szerelmi költemény...

Fischer Ádám
Fischer Ádám

- A Tannhäusert 1845. október 19-én mutatták be Drezdában. Párizs számára 1861-ben Wagner átdolgozta művét. Melyik változatot láthatjuk-hallhatjuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben?

Fischer Ádám: A drezdai változatot fogjuk játszani, mert az stilárisan sokkal egységesebb, mint a párizsi. Wagner egy ideig ellenállt, majd engedett, és a párizsi közönség, főként a Jockey Club hangadóinak követelésére gyönyörű balettzenét komponált a darabba, amelynek a tónusa szerintem már a Trisztán és Izolda hangvételét hozza, ezért szerintem idegen a Tannhäusertől. Egyébként, ha nagyon szigorúan vesszük, a drezdai verzióból is legalább öt variáció akad, Wagner mindig azt tekintette végsőnek, amit éppen műsorra tűztek... A drezdai ősbemutatóban például Vénusz nem tért vissza, nem tűnt föl a harmadik felvonásban. Mi az 1947-es változat mellett tettük le a garast, és Vénusz megjelenik az utolsó részben.

- Érdekes lehet korunkban a dilemma: mi elsődleges, az érzelem vagy az érzékiség?

Matthias Oldag: Nem tudom, de az egyértelmű, hogy Tannhäuser lebírhatatlan érzéki vonzódása Vénuszhoz az egyik jelzése annak, hogy mennyire megszállottja és elkötelezettje a főhős az értéküket vesztett társadalmi normák meghaladásának. Ugyanakkor arra is vágyat érez, hogy valamiféle egyszerű, teljesebb életet élhessen a "normális" emberek között. Ott megtalálná a szerelmet, itt a nyugalmat, de számára nincs megoldás, mert az örökké kereső alakok egyike. A mű a káosz és a rend közötti ellentmondás kérdését is feszegeti. Valamennyiünk számára kérdés, hogy mit válasszunk, szálljunk szembe a tabukkal vagy fogadjuk el az életünket olyannak, amilyen. Veszélyes lenne állást foglalni abban, hogy mi hangsúlyosabb Tannhäuser személyiségében: az anarchiára való hajlam vagy a készség az alkalmazkodásra. Az ő élete veszteséggel ér véget, ám Wagner alkotása azt mondja nekünk: a káoszra és a rendre, az érzelemre és az érzékiségre egyaránt szükségünk van. Az egyik nem létezhet a másik nélkül, és az egyensúlyt magunknak kell megkeresnünk.

- Nemrég jelent meg DVD-n a Dán Királyi Opera Tannhäuser-előadása. Ebben a produkcióban Vénusz a dalnokversenyen is ott kísért a dalnokokat hallgató "közönségben": ez például egyfajta állásfoglalásnak tekinthető az erotikus én kiemelése mellett?

Fischer Ádám: Ilyesféle arányokról még semmit sem tudok mondani. A szereposztásról már két évvel korábban döntöttünk, de közben rendezőváltozás történt. Kovalik Balázs - tudomásom szerint - más elfoglaltságai miatt lépett ki a produkcióból. Két német művész, Matthias Oldag rendező és Thomas Gruber díszlettervező jegyzi az előadásunkat. Ők, bár a miskolci operafesztivál jóvoltából nem ismeretlenek a magyar közönség előtt, először dolgoznak a Müpában, tehát természetes, hogy most még sok a nyitott kérdés. De hiszem, hogy érdekes és befogadható Tannhäusert hozunk létre. Bevallom, hogy a Müpa-beli Wagner-produkcióink közül ma is az elsőt, a Parsifalt szeretem a legjobban. Annak az ideámnak, hogy szinte sértetlenül hagyjuk meg a koncertterem hangulatát, és a frakkos szereplők egyfajta elidegenítő effektusként jelenjenek meg az operaelőadásban, számomra Szemerédy Alexandra és Parditka Magdolna munkája felelt meg a legpontosabban. Az ember persze kigondol valamit, és lehetséges, hogy egészen más jön ki belőle, az ötlet máshová fejlődik.

- Mint Budapesten debütáló rendezőnek, mi az elképzelése a színre vitelről? Ön nagyszerű előadásokat állított színpadra igazi színházakban, ám a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem nem színház.

Matthias Oldag: A terem fantasztikus. Németországban több operát, színművet vittünk együtt színre Thomas Gruber díszlettervezővel - talán mondhatom: sikerrel. Gruber díszlettervező és festőművész. A müncheni Képzőművészeti Főiskolán diplomázott, munkatársként hosszabb időt töltött a párizsi Cité International des Arts-ban. 1974 óta tervez prózai és operaelőadásokhoz színpadképeket. Bécsben az Állami Operaház és a Theater an der Wien egyaránt foglalkoztatta, minden jelentős német színházban és operaházban dolgozott. Legutóbbi közös munkánk 2011-ben a cseh-amerikai zeneszerző, Jaromir Weinberger Wallenstein című operájának bemutatója volt Gerában. Visszakanyarodva Budapestre, mindkettőnk számára hamar világossá vált, hogy rendkívül különleges feladat előtt állunk, és nyilvánvaló, hogy az eddigiektől nagyon eltérő művészi eszközöket kell bevetnünk. A Művészetek Palotája munkatársaival kitűnő és örömteli az együttműködésünk, bizonyosan segítenek megoldani az elképzeléseinket. A többit még nem árulom el, de reméljem, hogy a közönség értékelni fogja a munkánkat, és úgy találja, hogy izgalmas, érdekes operaestében van része.

Matthias Oldag
Matthias Oldag

- Fischer Ádám már tavaly jelezte, hogy a Hartmut Schörghofer rendezte Ring 2012-ben látható utoljára: jövőre nem tervezi A Nibelung gyűrűje tetralógiát, mert úgy véli, hogy Wagner születésének 200., illetve halálának 130. évfordulóján sokan "startolnak" rá az opus magnumra. A Ringet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara mutatta be a Müpában, tudják a darabot. A Tannhäusert azonban meg kell tanulniuk.

Fischer Ádám: A Budapesti Wagner-napokat eredetileg is a Rádiózenekarra találtuk ki, mert viszonylag kevés a koncertkötelezettségük, a rádiófelvételek időpontja pedig elég rugalmasan kezelhető. Januárban már átvettük az opera nehezebb részeit, ezeket el is játszottuk január 26-án azon a jótékonysági koncerten, amelyet a tavalyi japán földrengésben és szökőárban megsérült Miyagi Kenmin Kaikan hangversenyterem javára adtunk. Az együttes ott többször is fellépett. Megszólaltattuk a nyitányt, Erzsébet csarnokáriáját, Wolfram dalát az Esthajnalcsillaghoz, a vendégek bevonulásának zenéjét. A betanulás a jól bevált szisztéma szerint Kovács László vezetésével folyik. Én februárban a Dán Rádió Kamarazenekarával a Mozart CD összkiadás folytatásán dolgoztam, az opera seriák után a szimfóniák kerültek sorra, a Haffner és a Linzi szimfóniát rögzítettük. Március első felében a brüsszeli Théâtre Royal de la Monnaie felújítja Dvořák Ruszalkájának 2008-as, később Grazot is megjárt előadását, ott is vezényelek. Tény, hogy a Rádiózenekar létszáma az utóbbi években megfogyatkozott, tehát meglehetősen sok vendég muzsikusra, kisegítőre lesz szükségünk, ami sajnos nem teszi olcsóbbá a produkciót.

- Matthias Oldag rendezéseit a Bartók+ Nemzetközi Operafesztiválon két alkalommal is - 2009-ben és 2010-ben - kiemelkedő szakmai és közönség-elismeréssel fogadták. A türingiai Gerai Operaház vendégjátékában Berg Wozzeckjét és Britten Lukrécia meggyalázása című művét mutatták be. Egyik sem könnyen fogyasztható, népszerű opera...

Matthias Oldag: Köszönöm, hogy felidézi a miskolci élményeket. Bátor Tamástól, aki ekkor még a fesztivál igazgatója volt, minden támogatást megkapott a gerai társulat. Az különösen lenyűgözött minket, hogy milyen remek közönséggel találkoztunk, mennyire kíváncsi volt a publikum ezeknek a nehéz és ritkán játszott daraboknak egyáltalán nem hagyományos előadásaira. E tapasztalatok alapján boldogan jöttem Magyarországra. Nagyon várom, hogy munkához láthassunk, hiszen a szereposztás csodálatos, a kórus és a zenekar, a fantasztikus karmester, Fischer Ádám nemzetközi rangot és hírnevet szerzett a Budapesti Wagner-napoknak.