Kelemen, Klementina

Értelem és érzelem - a billentyűk vonzásában

2012.03.13. 07:07

Programkereső

Három ábrándos tekintetű zongoraművész, három karakter, mégis ugyanaz a cél: Sokolov, Say és Bogányi mindig a legjobbat adja.

A 2003 óta megrendezésre kerülő, A Zongora címet viselő hangversenyciklus a 2011/2012-es bérletsorozat utolsó hangversenyein három különleges, eltérő habitusú, és a zenéhez gyökeresen másként hozzáálló muzsikust hallhat a közönség. Mindhárman a tökéletességet keresik, mindhárman más eszközökkel. S hogy a varázslat számunkra melyik hangversenyen születik majd meg? Az már a személyiségünk függvénye.  

Grigory Sokolov Oroszország legünnepeltebb muzsikusa, korunk talán legnagyobb zongoraművésze. Már öt éves korában felhívta magára az orosz zenei élet figyelmét rendkívüli tehetségével. Tizenkét évesen lépett először nyilvánosság elé, 1966-ban (tizenhat éves korában) pedig az Emil Gilels vezette zsűri egyhangú döntésével megnyerte a 3. Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraversenyt. Sikerét hangversenykörutak követték, s a világ legrangosabb koncerttermeiben lépett fel vezető karmesterek és zenekarok partnereként. Széles repertoárja (Bachtól Schönbergig), a zene értelmezésének komolysága és eredetisége, előadásmódjának pontossága megragadják mind a közönséget, mind a kritikát, bárhol is játszik.

Grigory Sokolov
Grigory Sokolov

Sokolov hangképzése egészen különleges, senkiéhez sem hasonlítható - a tónus ilyen szintű kidolgozottsága és árnyaltsága valószínűleg egyedülálló a világon. A zongoraművész minden hangot külön képez, formál, elindít és lezár; hihetetlen erővel, rugalmassággal. Meglepően magasról közelít a billentyűkhöz, miközben nemcsak a karsúlyt és az ujjakat, hanem az egész test izomzatát használja, tökéletes kontrollt gyakorolva minden egyes hang felett. Így a legfinomabb hangszíntől, a legéteribb pianóktól a legerőteljesebb fortékig, a legvadabb kitörésekig és a legkeményebb hangütésig minden lehetségessé válik a kezében anélkül, hogy a hangok egymásutánja, a zenei folyamat sérülne. A billentésfajták ilyen fokú sokszínűsége, változékonysága - melyhez kifinomult pedálhasználat társul - a művek folyamán szigorú rendszerbe szerveződik; Szokolov játékánál tehát spontán, improvizatív zenei megoldásokról nem beszélhetünk, minden mozzanat teljes tudatosságról árulkodik. Még a gyorsabb futamokban is feltűnik, milyen sokféleképpen kapcsolódhatnak egymáshoz a hangok, milyen árnyalatnyi különbségeket lehet két hang viszonyában teremteni. A billentés kifejezésbeli gazdagsága, és az a fajta idővel való kifinomult játék, amely a művészre különösen jellemző, ámulatba ejti és elbűvöli a hallgatót. A kérdés az, hogy ez a fajta tudatosság nem akadályozza-e meg, hogy a közönség és a művész között kommunikáció bontakozzon ki, és a helyszínen szülessenek nagy pillanatok, hogy ne ő uralja hideg fejjel a zenét, hanem a zene sodorja őt akkor és ott, az érzelmi állapottól, és a hangulattól inspirált megoldások felé.  Ezt mindenki döntse el maga

Fazil Say
Fazil Say

Fazil Say öntörvényű, excentrikus muzsikus, napjaink zenei világának egyik legszínesebb egyénisége. A párizsi Le Figaro szerint: "ő nem pusztán zseniális zongorista, minden bizonnyal egyike lesz a 21. század legnagyobb művészeinek." A török származású Say amellett, hogy kivételesen virtuóz pianista, sokoldalú zeneszerző és szenvedélyes jazzjátékos is. Tanulmányait Ankarában kezdte Alfred Cortot egyik tanítványánál, majd ösztöndíjjal Németországba került, s itt indult el nemzetközi karrierje, miután megnyerte a Young Concert Artists nemzetközi meghallgatását. Fazil Say lényéből árad a muzikalitás; a közönség imádja, hiszen rendkívül könnyed és természetes muzsikus, akinek interpretációit áthatja az a fajta szabadság, melyet egyértelműen a komponáláshoz és a jazzhez fűződő viszonyának köszönhet. Ahogy azt egy nyilatkozatában megfogalmazta: "Az ember azt játssza, amit érez és ért, amit mondani akar a darabbal." Ez a fajta nyitottság rendkívül fontos egy klasszikus zenész esetében. Komolyzenei világunkat túlságosan áthatja a tudatosságra és a precizitásra való törekvés, s éles határokat húzunk a műfajok, az irányzatok között: mainstream, régizene, jazz, népzene, világzene, és így tovább. Szükség volna egymás alaposabb megismerésére, és a könnyebb műfajok, valamint az improvizáció, és a zeneszerzés alapjainak elsajátítására, hiszen egy muzsikus olyanfajta szabadságot és hozzáállást nyerhet ezáltal, amely csökkenthetné a szakadékot a komolyzene és a fiatalabb generációk, vagyis a jövő közönsége között. Aki hallotta már Fazil Sayt zongorázni, annak nem meglepő, hogy az igazán karakteres előadók állnak közel hozzá, példaképei között találjuk Vladimir Horowitzot, Arturo Benedetti Michelangelit és Glenn Gouldot. Say igazi érzelmi muzsikus, aki játék közben egészen eggyé válik hangszerével és a zenével. Zongorázását fényes hang, rugalmasság, hol monumentális hatások, hol túlvilági finomsággal és leheletfinom dinamikával megszólaltatott éteri hangszínek jellemzik. 

Bogányi Gergely
Bogányi Gergely

A hangversenyciklust egy magyar zongorista, Bogányi Gergely zárja, akit nem kell bemutatni a hazai közönségnek. Legkiemelkedőbb sikerét 1996-ban aratta, amikor a világ egyik legrangosabb versenyén, az ötévenként megrendezésre kerülő Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen diadalmaskodott. Mára a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze. Bogányi jelenléte a színpadon mindig nyugalmat és kiegyensúlyozottságot tükröz; azzal a biztos és rugalmas technikával és stílusérzékkel, mellyel a zeneművekhez közelít, minden színt és karaktert képes megragadni. 

Értelem és/vagy érzelem? Kinek melyik a fontosabb. Az viszont biztos, hogy mindhárom zongorista képes varázsolni a hangszerén, és fel tud mutatni valami egészen egyedülállót az előadóművészet területén.