Jolán

Nem értenek egyet az 1,4 milliárd forint elosztásával

2012.03.23. 16:10

Programkereső

A Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége szerint a döntés nem vett figyelembe más, ugyancsak nehéz helyzetben lévő együtteseket.

A Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége nyilatkozatot juttatott el az MTI-hez, amelyben hangsúlyozzák, hogy nem értenek egyet azzal az eljárással, amelynek keretében az előadóművészeti törvény normatív szabályozási rendszerét megkerülve, a szakmai szervezetekkel való konzultációt teljes egészében mellőzve osztották fel a csaknem 1,4 milliárd forintnyi összeget.

Ez a pénz messze meghaladja az egész országban tevékenykedő szimfonikus zenekarokra 2012-ben az előadóművészeti és a költségvetési törvény alapján juttatott összeg egészét. A döntés diszkriminatív módon figyelmen kívül hagyott számos ugyancsak nehéz, illetve bizonytalan helyzetben lévő együttest, köztük az ország kulturális élete szempontjából nélkülözhetetlen feladatokat ellátó vidéki zenekarokat, illetve a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, továbbá aránytalan és megszégyenítő különbségeket teremtett az egyes fővárosi, illetve a budapesti és a vidéki zenekarok között - szögezik le a nyilatkozatban.

hegedű, illusztráció, töltelék
hegedű, illusztráció, töltelék

Kifejezik: öröm, hogy a kormány és a NEFMI a nehéz gazdasági helyzet ellenére figyelmet és jelentős pénzeszközöket fordít a szimfonikus zenekarok működésére, újabb forrással bővítve a területre jutó támogatásokat. De a támogatás felosztási arányai minden feltételezhető jó szándék ellenére ellentétes hatást váltottak ki.

Ez elkerülhető lett volna, ha az intézkedés nem kerüli meg a törvényi szabályozó rendszereket, a miniszter tanácsadó testületeként működő Zeneművészeti Bizottságot, a Nemzeti Érdekegyeztető Tanácsot, valamint a területet legjobban ismerő szakmai érdekképviseleti szervezeteket.

Szerdán hozta nyilvánosságra a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) a mintegy 1,4 milliárd forintos támogatás pontos számait. Ezen adatok szerint kilenc együttes részesült támogatásban, a legtöbbet - 500 millió forintot - a Budapesti Fesztiválzenekar kapta, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar 300 millió, a Concerto Budapest pedig 480 millió forintos támogatásban részesül. A maradék 100 millió forint hat további együttes között oszlik meg: a Duna Szimfonikus Zenekar 10 millió, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar 15 millió, az Óbudai Danubia Zenekar 15 millió, a MÁV Szimfonikusok 20 millió, a Zuglói Filharmónia Szent István Király Zenekara 30 millió, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara pedig 10 millió forintot kap.