Kelemen, Klementina

Hegedűversenyt ajánlottak Oláh Vilmosnak

2012.03.30. 14:02

Programkereső

Eric Funk amerikai zeneszerző szólóhegedűre írt versenyművéről a Montana PBS jóvoltából dokumentumfilm készül, melyet a tervek szerint 2013 őszében mutatnak be.

A Montanából származó komponista először az USA északi részén található Bozman városában, egy amerikai turnéja során hallotta Oláh Vilmost. A virtuóz hegedűjáték rögtön megigézte Funkot, aki a hangversenyt követően a következő dicsérő szavakkal illette a magyar hegedűst: "Ez a művész már önmagában is kitesz egy zenekart." Ezt az ötletet továbbgondolva Funk elhatározta, olyan hegedűversenyt komponál Oláh Vilmosnak, mely során a szólista önmaga képességeivel versenyezik, feszegetve virtuozitásának legvégső határait. Az elkészült mű azonban nemcsak technikailag állítja nehéz feladat elé az előadóját, hanem kifejezőképességében és a zenei kivitelezések sokszínűségében is. A szóló rész mellett a hegedűsnek ugyanis a kíséret során a zenekari hangszerek legkülönbözőbb hangszíneit is hűen kell tudni visszaadnia.

Oláh Vilmos
Oláh Vilmos

A Hegedűverseny egy szál hegedűre - Vilinek ajánlva nevet viselő kompozíció kapcsán az amerikai Montana PBS televíziós csatorna dokumentum-portré filmet is készít, melyben ismertetik a mű előkészületi folyamatait az első kottajegyek lapra vetésétől egészen a versenymű bemutatásáig. A forgatás idén tavasszal Budapesten kezdődött és jelenleg is tart, de a nyár folyamán még itthon és az USA-ban, Montana Államban is forgatnak még. Az utómunkálatok így 2012 telére maradnak, a filmet pedig a tervek szerint 2013 őszében vetítik majd a hazai és az amerikai publikum előtt.