Kelemen, Klementina

Szigorlati jegyzőkönyv

2012.03.31. 06:42

Programkereső

Ha március 27-én a Művészetek Palotájában vizsgabizottság lett volna jelen, feltétlenül pozitív véleményt fogalmazott volna meg. Csakhogy nem vizsgán ültünk, hanem koncerten.

Ha vizsga lett volna, a tagok valószínűleg úgy határoztak volna, hogy a hallgatók mindegyike eleget tett a képzés követelményeinek és államvizsgára bocsátható. Probléma csak abban a furcsán formátlan tényben mutatkozott, hogy nem iskolai vizsgaelőadáson, hanem hangversenyen vettünk részt. Legalábbis erre utalt a helyszín, és egyértelműen ezt látszott alátámasztani a karmester, Kobayashi Ken-Ichiro személye is. A Tokyo College of Music Szimfonikus Zenekarának fellépése azonban csak külsőségeiben keltette koncert benyomását, tartalmi elemeit illetően sokkal inkább egy, a tanrendben kötelezően előírt beszámolóra hasonlított. Noha az utóbbi minőségében kétségkívül remeknek bizonyult, hiányzott belőle a valódi hangversenyek alapvető sajátossága, az az egyedi és koherens interpretációs elképzelés, amelyet az előadók meg szeretnének osztani a közönségükkel. Ilyesmivel ezen az estén ugyanis egyedül a karmester rendelkezett, a zenekar és a szólista nem, és bármennyire igyekezett is Kobayashi, hogy értelmezésének részeseivé tegye a keze alatt játszó zenészeket, erőfeszítéseit csak részben koronázta siker.

Kobayashi Ken-Ichiro
Kobayashi Ken-Ichiro

Ami a félig magyar, félig japán származású zongoristát, Kaneko Miyujit illeti, igen tehetséges fiatalembert ismerhettünk meg a személyében, de - legalábbis egyelőre - nem olyasvalakit, akinek veszélytelen vállalkozás lenne Liszt-versenyművel lépni a hallgatóság elé. Jóllehet az Esz-dúr zongoraverseny zongoraszólamában meggyőzően szép részleteket hallhattunk tőle, nem is annyira lírai finomságukban lenyűgöző dallamfordulatokat, mint inkább hidegen pergő, fényes, mégis bensőséges figyelemmel kivitelezett passzázsokat, előadásából hiányzott az az intellektuális és fizikai erő, ami ennek a heroikusan nagyszabású, fékezhetetlenül kísérletező zeneszerzői fantáziával megtervezett alkotásnak az összetartásához, valódi dimenzióinak kibontásához szükséges lett volna.

Az értő, megjelenítő erejű formálás képességével azonban nemcsak ő maradt adós, hanem a zenekar is. A figyelemre méltó létszámmal felvonuló együttes, bár a tuttikban nagyszerűen szólt - nem utolsó sorban a fátyolosan orrhangú vonóskar mögé teret varázsoló fúvósoknak köszönhetően -, valójában nem tudott igazán hatékonyan megbirkózni a plasztikus zenei fordulatok és a ragyogóan feszes formai logika összefüggéseinek nehézségeivel. Nem mintha Kobayashi nem dolgozott volna meg keményen a kompozíciók koherens rendjének felépítéséért, ellenkezőleg: néha már-már túlzásba esve, a zenészeknek hátat fordítva és pálcáját valahová a terem közepére irányítva igyekezett mintegy a közönségre zúdítani a zenekari hangzást, ezzel is emelni kívánva a szerkezeti tetőpontok szuggesztív intenzitását. A távol-keleti diákok azonban láthatóan nehezen tájékozódtak az európai kulturális hagyomány sajátos kódrendszerének útvesztőiben. Az egyes motivikus gesztusok jellegét megfejtették ugyan, és roppant pregnánsan ki is domborították, a kontextus megértése és a hangverseny zenei idejében való újrateremtése azonban túlságosan nagy feladatnak bizonyult számukra. Így a zongoraverseny sokszínű, mégis megbonthatatlan tömbje karakteres (és világosan megrajzolt összefüggések híján némiképp karikírozott) ötletek szeszélyesen véletlenszerű lerakatává változott, Weber Oberon-nyitányának könnyedsége pedig harciasan pattogó jelleget öltött. Mindez a merevség és igyekezet szerencsére jelentősen oldódott az este második felében. Csajkovszkij 5. (e-moll, op. 64) szimfóniája ténylegesen átélhető drámai valóságot teremtett magával ragadó unisonóinak szép íveivel és lendületes fokozásainak következetességével, és noha mindvégig nehéz volt szabadulni az érzéstől, hogy az ember szimultán hallja a próbafolyamatot is, határozottan érzékelve a belépések pontosságára vagy éppen az egyes témák megformálására vonatkozó, konkrét instrukciókat, az alkotás sodró erejű megszólaltatása nem maradt hatástalan.

Beethoven: IX. szimfónia - IV. tétel, km.: Nemzeti Filharmonikusok, vez.: Kobayashi Ken-Ichiro