Vendel

Zenetörténet-továbbképzés

2012.04.12. 00:43

Programkereső

Ugyan a kisebb-nagyobb gyermekeket megszólító zenei ismeretterjesztő programok egyre sokasodnak, a hasonló formátumú, interaktív, művekben elmélyedő előadások tekintetében a koncertszervezők mintha megfeledkeznének a klasszikus zenei koncertek igazi közönségéről – a felnőttekről. Pedig nekik is lehetne új dolgokat mutatni, játszani meg (elvileg) mindenki szeret.

Régebben legalább a rádió több ilyen típusú műsort sugárzott. Sajnos manapság ezek is elég ritkák, mondván, hogy nincs rá pénz, illetve az embereket a tudományos-esztétikai fejtegetések amúgy sem érdeklik, ők egyszerűen csak élvezni akarják a zenét egy-egy fárasztó nap után. Ez a megállapítás két szempontból is hibás. Egyrészt a kritika tárgyát képező Hangokkal beszélünk sorozat nagypénteki előadása teljesen megtöltötte a Fesztivál Színház ülőhelyeit, tehát érdektelenségről szó se volt, másrészt a komolyzenei hangversenyek repertoárjában elsősorban olyan zeneművek szerepelnek, amelyek többsége ugyan minden háttérismeret nélkül is élvezhető, megértve azonban még nagyobb katarzist okoz(hat). Világos, hogy a gyerekeknek szóló produkciók mögött ott áll az az elgondolás, hogy akik óvódásként-iskolásként ilyenekre jártak, azok talán később is hangverseny-látogatók lesznek, míg ezzel szemben a felnőtteknek szóló ismeretterjesztő műsorokkal új közönséget nem igazán lehet toborozni; de véleményem szerint a meglévő közönség megtartására, illetve a műfaj iránti elkötelezettség növelése sem elvetendő szempont.

dr. Batta András
dr. Batta András

A Szereti Ön Beethovent? című sorozat előadásai tulajdonképpen a Batta András-féle zeneakadémiai zenetörténet-órák kicsit szélesebb közönségre szabott változatai. Batta ezúttal sem rutinból, hanem ugyanolyan felkészülten és megnyerő stílusban mesélt Beethoven művészetének rejtelmeiről, mintha csak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen adna elő. És ami - számomra - a legfontosabb és legpozitívabb: a tartalom is szinte ugyanaz volt. Nyilvánvalóan a közönség nagy része nem tud annyi mindent a zenéről, mint a Liszt Akadémia hallgatói, ennek ellenére a rektor egyáltalán nem "butította le" a mondanivalóját, inkább igyekezett a lehető legtöbb dolgot elmagyarázni. Így például aki csak ez alkalommal volt jelen, az is olyan zenei szakkifejezéseket sajátíthatott el, mint a szonátaforma vagy a líd hangnem. A manapság divatba jött „jópofizás" helyett pedig inkább a felhangzó művek irodalmi, képzőművészeti vagy eszmetörténeti párhuzamairól beszélt, gondolva azokra, akik esetleg más művészeti ágakban képzettebbek vagy járatosabbak. Batta showman-kvalitásai főleg a szünet után megtartott játékban csillantak meg, ahol a sorozat előző részeiben elhangzott adatokra kérdezett vissza, a közönség által kiválasztott-meghallgatott mű viszont "szavazási kedv hiányában" elmaradt (a koncertlátogatók ugyanis az előadás előtt internetes szavazás keretében választhatták volna ki, hogy a három felkínált tétel közül melyiket hallgatnák meg a hangverseny végén, de csak hat szavazat érkezett). Felvetődik a kérdés: a felnőttek mégsem szeretnek játszani?

Nem csak ez volt az egyetlen változás a nagypénteki Szenvedés és megváltás alcímű előadás második felének műsorában. A feltüntetett Coriolan-nyitány is elmaradt, cserébe az egész V. szimfóniát meghallgathattuk a Keller András vezényelte Concerto Budapest előadásában. Az első félidőben tartották magukat az előzetes programhoz: a kései a-moll vonósnégyes III. tétele a Keller Quartet, a G-dúr zongoraverseny II. tétele és az Appassionata-szonáta I. tétele a tavaly több versenyen is jeleskedő ifj. Balázs János előadásában csendült fel.

Balázs János
Balázs János

A legfőbb különbség persze a zenetörténet órák és ezen produkció között az volt, hogy a zenei részletek értelemszerűen nem felvételről, hanem élőben szólaltak meg. A zenészeknek az ilyenfajta előadások esetében nincs túl egyszerű dolga, hiszen nem csak arról van szó, hogy el kell jutni a zeneművek elejéről a végéig, hanem az egész tétel eljátszása előtt részleteket is meg kell megszólaltatniuk. Ez azért is nehéz, mert a folyamatos megszakítások miatt nagyon nehéz a koncentrációt fenntartani, másrészt a bemutatóknál sokszor elég kényelmetlen helyről kellett kezdeni. Habár az Appassionata zeneileg rendkívül lenyűgözött, a sok apró hibából kiindulva mégis talán ifj. Balázs János játéka szenvedte meg legjobban ezt a fajta koncertformát, de a Keller Quartet tagjai (akiknek ugyan csak egyszer elejétől a végéig kellett játszaniuk a tételt a műsor elején) is sajnos többször a dekoncentráltság áldozatai lettek. Persze a Fesztivál Színház nem komolyzenére kitalált akusztikája sem segített senkinek, és azért az apró szépséghibák ellenére a zenét végül is komolyabb panasz nem érheti.

Habár "új hangversenyműfaj" nem született, és kedv hiányában a közönség nem vált a "műsor társszerkesztőjévé", ez a formátum így, ezzel a koncepcióval és ezekkel az emberekkel mindenképpen működőképesnek és - a közönség reakciói alapján - sikeresnek tűnik. Az, hogy üzletileg mennyire az, nem tudom, de - visszautalva a cikk elejére - a Művészetek Palotája-Zeneakadémia-Concerto Budapest triász vállalkozása mindenképpen egy piaci rést talált, a klasszikus zenei kultúra továbbélésének szemszögéből nézve pedig haszna felbecsülhetetlen.

A Concerto Budapest Manó koncertje gyerekeknek - részlet, 2010