Lukács

Mester Sándor szólóestje a Fészekben

2012.04.14. 10:28

Programkereső

Mester Sándor (MS3) klasszikus gitárművész május 8-án lép fel. Játsszon a Fidelióval és legyen a vendégünk a koncerten!

Mester Sándor MS3 2003 óta több mint 500 koncertet adott Brazíliában, az USA-ban, Marokkóban, Izraelben, Olaszországban, Portugáliában, Szerbiában, Lengyelországban, Romániában, Ukrajnában, Csehországban, Magyarországon, Bulgáriában és Szlovákiában, 2009-2010-ben főképp Portugáliában (Lisszabonban és vidéken, valamint Madeirán) hallhatta őt a közönség. Ez alatt az idő alatt a turnézás mellett sorra járta a Fado klubokat és megtanulta Carlos Paredes - a Fado gitározás legendás alakjának - műveit, Carlos Seixas (barokk portugál szerző) darabjait és játszott Isabel Ruth nevű színésznővel, aki a 60-as évek óta a portugál játékfilm és színház egyik legmeghatározóbb alakja.

Mester Sándor, MS3
Mester Sándor, MS3

2011-ben több mint harminc koncertből álló sorozatot adott Concert for Roma címmel Magyarországon, olyan hátrányos helyzetű falvakban, ahol főleg cigány lakosság van. Ezt a sorozatot 2012-ben workshopokkal kibővítve tartja, vagyis gitároktatást tart elsősorban gyerekeknek. Szintén a tavalyi évben egy Bakfark-Bartók elnevezésű sorozatot rendezett négy országban olyan helyeken, ahol magyar kisebbség lakik (Szlovákia, Ukrajna, Románia és Szerbia). Majd 2011 nyarán három hónapra Moráviába költözött (Csehország), ahol 50 koncertet adott Koprivnicében és a környező falvakban, kisebb városokban, fesztiválokon, iskolákban.

MS3 2011-ben egy nagyszabású projekt keretében a Klassik Star producereként fiatal, V4 országokbeli klasszikus zenészeknek szervezett online zenei versenyt és egy tizenkét koncertből álló kamarazene sorozatot Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon. A zárókoncert Budapesten volt a Szervita téri templomban. Idén januárban egy nagysikerű, hét koncertből álló turnén vett részt Brazília négy városában: Niteroi, Rio de Janeiro, Goiania és Vitoria.

Kérdésünk: Mi a neve a portugálok mai napig játszott, városi népzenének tartott, világszerte ismert énekes-gitáros műfajának?

Ha a helyes választ április 28-ig megjelöli, hét olvasónk másodmagával vendégünk lehet az este fél nyolckor kezdődő koncerten.