Gyöngyi

Eötvös, Mâche és Risset tudományos fókuszból

2012.04.17. 15:33

Programkereső

Idehaza a kortárs zene nem csak a koncertéletben bizonyul olyan szegmensnek, amit kizárólag nagyítóval lehet észrevenni, de még inkább ez a helyzet a tudományos közéletben betöltött helyével. Pedig lenne miről beszélni a magyar kortárs zene kapcsán – legalábbis így vélik ezt a világ számos zenei központjában, ahol Ligeti és Kurtág mellett régóta a harmadik legfontosabb név Eötvös Péteré, akit márciusban egy párizsi konferencia emelt a homlokterébe, a Louvre köszöntött egy vetítésekkel egybekötött közönségtalálkozó formájában.

"A művészi és a tudományos érdeklődés összekapcsolódásából eredő zeneszerzői elképzelések a 20. század mestereinek nagy részénél könnyen felfedezhetők" - így summázta tapasztalatait az Université de Bourgogne zenetudomány tanszékének vezetője, Philippe Lalitte a március 23-24-én a párizsi CDMC (Center de documentation de la musique contemporaine) és a párizsi Conservatoire helyszínein megrendezett zenetudományi konferencia zárszavában. Ezzel a kommentárjával nem csak arra utalt vissza, hogy a 18 előadó igen sokféle szempontból világította meg a francia kortárs zenei élet két nagy becsben tartott „öregjének" és a konferenciával párhuzamosan a Louvre-ban is ünnepelt Eötvös Péternek a tudományok által is erősen inspirált képzelőerejét, hanem egyúttal egy szélesebb kontextusba is helyezte a fent említett urakat.

Eötvös Péter
Eötvös Péter

Nyilván ugyanez a kontextus (Varèse, Cowell, Cage, Messiaen, Xenakis, Stockhausen, Ligeti, Reich és hasonló mesterek társasága) lebegett a konferenciát kezdeményező Grabócz Márta (Université de Strasbourg) szeme előtt is, amikor e három, kimondottan független, kollektív stílusirányzatokba nem sorolható komponistát helyezte a találkozó fókuszába. A zenei hangzás lehetséges forrásainak kutatása és az új hangzásoknak megfelelő, innovatív zenei struktúrák létrehozására irányuló szándék kétségtelenül közös platformot teremt az egyébként klasszika-filológusként és zeneelméleti teoretikusként is aktív, az élő elektronikus zenében fáradhatatlanul kutató François-Bernard Mâche (*1935), a komputerzenei pionírként számon tartott, a kortárs akusztikai kutatásokban nemzetközi tekintélynek számító Jean-Claude Risset (*1938), valamint a pályája kezdetén (még operái előtt) a hangzás és a struktúra experimentális megközelítését tanúsító Eötvös Péter (*1944) között. A konferencia szervezőinek azonban határozott meggyőződése volt az is, hogy a három zeneszerző munkásságának további közös vonásai vannak. Mindenekelőtt az, hogy a kísérleti eljárások mindegyiküknél alapvetően expresszív alkotói közlésekbe torkollnak. Magyarán szólva számukra a kísérlet nem önmagát igazolja, hanem eszközévé válik egy olyan művészetnek, aminek van mondanivalója, s ami élő kapcsolatban áll az elbeszélés és a dramaturgia ősi tradícióival. Mi sem igazolja ezt világosabban, mint az a közös érdeklődés, amit a nyelv (élő és holt, megszólaló és lejegyzett) iránt táplálnak, midőn a zeneszerző észjárásával a beszéd és a nyelv kimeríthetetlen titkait kutatják: hol az opera, hol a hangszeres zenés színház, hol az elképzelt jelenet műfajában.

Georges Bériachvili és Francios-Bernard Mâche
Georges Bériachvili és Francios-Bernard Mâche

Mâche Messiaen egykori tanítványaként és a francia Művészeti Akadémia Xenakis-t váltó elnökeként olyan életművet hozott létre, ami egyszerre nyitott a legmodernebb technika eredményeire, az antik kultúrák rejtélyes emlékeire, és olyan időtlen realitásokra is, mint amelyekhez az ornitológia (sőt a zoo-muzikológia) fér hozzá. Műhelyének strukturális modelljeit Jean-Marc Bardot (Université Jean Monnet) elemezte, a kompozíciók időbeli dimenzióit a konferenciát záró koncerten nagyszerű zongoristaként is megismert Georges Bériachvili értelmezte, a Xenakis-kapcsolatot pedig Cyrille Delhaye (Université de Rouen) tárgyalta. Jean-Claude Risset fantasztikus hangtájait és elképzelt jeleneteit Elsa Filipe (Sorbonne) valamint Pascal Pistone (Université de Bordeaux III) vette górcső alá. Eötvös Péter korai remekművéről, a Kosmosról Marie Laviéville-Angelier (Université Paris-Est Marne-la-Vallée) készített történetileg is tájékozódó metszetett, újabb operáiról pedig Béatrice Ramaut-Chevassus (Université Jean Monnet) értekezett. Míg az előbbi előadó arra mutatott rá meggyőzően, hogy a teatralitás kezdettől jelen volt Eötvös művészetében és töretlenül fejlődött első korszakában is, az utóbbi felszólaló az újabb operákban még mindig kitapintható természeti modellek jelenlétét igazolta: tehát Eötvös korai korszakának egyik fő karakterisztikumát. Többen vállalkoztak arra is, hogy összehasonlító elemzését adják a három mester munkáinak: Grabócz Márta, François-Gildas Tual (Conservatoire de Grenoble), Laurent Pottier (Université Jean Monnet) és Olivier Baudoin (Sorbonne) ennyiben a konferencia legátfogóbb vállalásait tették. A tudományos program végeztével Thierry Miroglio és Georges Bériachvili előadásában Eötvös Péter Kosmos és Thunder című alkotásai, Jean-Claude Risset Nature contre nature c. elektroakusztikus kompozíciója, valamint François-Bernard Mâche zongorára és saját „elektronikus árnyékára" írott Nocturne-je szólalt meg.