Salamon

Zombola Péter: "Minden érdekel"

2012.04.23. 06:36

Programkereső

A 29 éves zeneszerzőt április 28-i, a Művészetek Palotájában rendezett bemutatója alkalmából kérdeztük, nemcsak a Kamaraszimfóniáról. INTERJÚ

Operettet éppúgy komponált már, mint idegzúzó techno-filmzenét, s közben a klasszikus műfajokban is keresi az érvényes kifejezési lehetőségeket. Zombola Péter szerint ugyanis "a specializáció ma már nem járható út".

- Symphony No.1/b című kompozíciódat hallgatván egyik kritikusod egyetlen szót írt a jegyzetfüzetébe: "Sosztakovics". Egyetértesz a diagnózissal? Hogyan viszonyulsz a 20. századi zenetörténet egyik legellentmondásosabb figurájának zenéjéhez?

- Nekem mindig is rengeteg energiát adott Sosztakovics zenéje. Először tizenhat évesen hallottam a X. szimfóniát, és azonnal rohantam a Bartók Konzi könyvtárába, hogy az ottani bakelitlemezről átmásoljam a kazettámra. Rongyosra hallgattam otthon, a mai napig őrzöm azt a felvételt. A "Sosztakovics-szindrómán" a zeneszerzők nagy része átesik kamasz- és fiatal felnőtt korában - én sem voltam kivétel. Amikor aztán az Új Magyar Zenei Fórum 2009-ben megrendezett zeneszerzőversenyének különdíjaként Keller András - nagy örömömre - darabot kért tőlem a Concerto Budapest számára, és sorolta a lehetséges műsorterv-verziókat, rögtön e mellett [vagyis a Sosztakovics X. szimfóniáját is tartalmazó program mellett - a szerk.] döntöttünk. A régebbi élményanyag mellett a Kamaraszimfóniám esetében konkrét Sosztakovics-párhuzam is felmerül: Sosztakovics öttételes, vonószenekari verzióban is létező VIII. vonósnégyesének gerincét éppúgy a három lassútétel adja, ahogy az én (szintén vonósnégyesből született) darabomét is.

Zombola Péter
Zombola Péter

- Egy nyilatkozatod szerint II. vonósnégyeseden - és a belőle készült Kamaraszimfónián -Sosztakovicsén kívül még két zeneszerző hatása érezhető: Schuberté és Arvo Pärté. Melyikük mivel inspirálta a munkádat?

- Schubert szerintem az első minimalista szerző, így számomra különösen fontos. Képes egyetlen ritmusképletre vagy mozgásformára felépíteni egy egész tételt vagy darabot. A Kamaraszimfóniám is nagyrészt monotematikus szerkesztésmódú, minden tétel egy bizonyos mozgásformára épül. Ezen kívül van egy másik, sokkal áttételesebb Schubert-hatás: az a fajta lírai időtlenség, amit kizárólag ő tudott megteremteni, és messze kiemeli abból a zenei közegből, amelyben létezett. Ez óriási hatással van rám, egy-egy lassú tételének hallgatása közben azt érzem, mintha az űrben lennék, eltűnik minden földi dolog alólam-mellőlem.

Ami Arvo Pärt zenéjét illeti, kamaszkorom óta jelen van az életemben. Mikor megismertem a De profundis című darabját, azonnal "aha-élményem" támadt: igen, ilyen zenét akarok írni. Nincs benne egyetlen fölösleges hang sem, felülemelkedik a lassú-gyors relációkon és mindenfajta kontrasztalapú gondolkodásmódon. Már két szakdolgozatot és egy doktori disszertációt megírtam a zenéjéről, de még mindig erősen jelen van az életemben, hiába ismerem szinte minden leírt hangját.

- E gyökeresen különböző, de egyazon műben találkozó ihletforrásokból ugyanaz látszik, ami az eddigi életművedből: hogy zeneszerzőként "mindenevő" vagy. Szokatlanul színes a műfaji palettád. Ez praktikus (pénzkereseti) okokra vezethető vissza, vagy alkati adottság?

- A művészeten kívül is minden érdekel. Reggelig tudok ülni az internet előtt, olvasok Zimbabwe gazdaságáról, pszichoanalitikáról, az iraki-iráni háborúról, prímszámokról, szervetlen kémiáról, mélytengeri kutatásokról vagy épp a Monarchia hadihajótípusairól. A zenén belül is ugyanígy működöm, nem teszek különbséget műfajok és irányzatok között. Mindegy, hogy a tehetség és a tudat milyen formában nyilvánul meg.

- Kamaraszimfóniád eredetileg vonósnégyesre készült, de nem találtad kielégítőnek az apparátus és a zenei anyag viszonyát, ezért bővítetted ki az előadók létszámát. Mint nyilatkoztad, amúgy is elmúltak már azok az idők, amikor néhány kamaradarabbal ki lehetett állni a közönség elé. A befogadói attitűd változott meg ennyire, vagy a zeneszerzők szemében devalválódtak a kamaraműfajok?

- Csak a magam nevében beszélhetek, hiszen sok olyan zeneszerző van, aki szinte kizárólag kamarazenét ír. Ezt is inkább alkati kérdésnek gondolom: hozzám közelebb áll a kórus és a zenekar, mint a kamarazenei műfajok. Ettől függetlenül természetesen én is írok kamarazenét, de nem ez a fő profilom; ebben a műfajban még nem voltam képes kialakítani, megtalálni a saját világom.

- Sosztakovicshoz és Pärthez hasonlóan számos filmhez írtál zenét, többek között a kortárs magyar írók novelláiból készült rövidfilmekből álló, Hajónapló című sorozat néhány részéhez és Mundruczó Kornél Frankeinstein-tervéhez. A zenéddel megszólaló filmek többsége groteszk, tragikomikus, nyomasztó vagy egyenesen tragikus történetet mesél el. Hogyan találsz hozzájuk hangot?

- A szerzői filmek nagy része valóban a szatirikus-nyomasztó-depresszív közegben mozog, és mivel a saját zeném is nagyjából ezt az irányt követi, nem volt nehéz párosítani a két virtuális világot. Viszont egy norvég akciófilmben dolgozva nemrég rájöttem, hogy egy műfaji film zenéjének megírása egyáltalán nem vonz.

- És hogyan találnak rád a filmrendezők?

- Ez nagyjából ugyanúgy működik, ahogy a zenei világban. Írok zenét egy filmhez, amit megnéz néhány rendező, akiknek tetszik a zene, aztán velük is dolgozom, további szociális áttétek keletkeznek, fraktálszerűen kiépül a rendszer. A pesti éjszakai életben is aktívan mozgok, ahol szintén lehet kapcsolatokat teremteni és ápolni. Rengeteg elképesztően intelligens és kreatív ember van a filmeseknél, akik sokkal szabadabban léteznek, mint a zenészek nagy része. Rengeteget tanulok tőlük, szeretem ezt a közeget.

- A komponálás mellett évek óta tanítasz a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint az egri Eszterházy Károly Főiskolán. A katedrán is azt tapasztalod, amit zeneszerzőként, miszerint - idézlek - "sokkal sűrűbbnek és intenzívebbnek, vagy épp gyorsabbnak kell lenni", mint régebben?

- Nagyon szeretek tanítani: rákényszerít, hogy verbálisan is megfogalmazzak olyan dolgokat, amiket amúgy csak ösztönszinten tartanék. Fontos a kommunikáció sűrűsége és az, hogy a legelemibb vegetatív vagy hétköznapi példákkal párhuzamot vonva szemléltessek zenei folyamatokat és összefüggéseket, ezáltal nem zenészek számára is érthetővé téve azokat.