István, Vajk

Semmelweis Tibor: "Megérteni és elvarázsolni kell a zenészt"

2012.05.04. 07:13

Programkereső

Fúvós hangszerekkel kezdte, majd jöttek a vonósok. Öt műhelyt indított el és megalapította a Hangszerészképző Iskolát. Gazdag életútjáról és a hagyományt folytatókról kérdeztük.

- Kinél kezdte a pályát? 

- Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján kevesen tanították a hangszerészetet, dr. Princz István órásmester oktatta az elméletet, de a gyakorlati részekkel is foglalkozott. Érdekes volt, hogy viszonylag gyorsan kialakult köztünk egy nagyon jó emberi kapcsolat. Amikor 1961-ben megbetegedett, félrehívott és engem, a fiatal segédet kért meg, hogy vegyem át az osztályát. Megmaradt bennem, ahogy mondta: három hónapra vagy örökre. Az utóbbi lett belőle, megműtötték és utána már nem tudott visszajönni, az egészsége soha nem állt helyre, nem sokkal később meghalt.

- Hol vette át az oktatást? 

- Ez még a Krisztina körúton volt, egyébként akkor együtt volt a hangszerészet más szakmákkal is. Utána kerültünk az Egressy útra, a faipari szakképzés részeként. 

- Egész más korszak lehetett, már nem voltak itt az igazán "nagyok", de tanítványaik aktívak voltak. Hogy emlékszik erre a korszakra? 

- Tényleg különleges időszak volt, az itt maradt hangszerészeket és üzleteiket néhány évvel korábban államosították, csupa kiváló, de elégedetlen és keserű szakember volt. 

- Akkor államosították őket? 

- Ez egy hosszú folyamat volt, aminek a végére - az ötvenes években - kerültek a kisebb iparosok, mint például a hangszerészek. Szengovszky Oszkár, Cseri Kálmán, Éliás Ferenc, Spitz József cégét és vagyonát elvették, államosították a műhelyüket, vagy az államosított műhelyekben segédként dolgoztak. Ez a hangulat rányomta a bélyegét a szakmára, miközben az is hozzátartozik a helyzet megértéséhez, hogy a legnagyobbak - mint Városi Ernő és Reményi László - akkorra már elmentek külföldre. Urlich Béla pedig a zongorakészítő a szövetkezet elnöke lett. 

- Akkoriban szövetkezetekben dolgoztak? 

- Nem önszántukból, de valóban így volt. Én egy százötven fős szervezetben, a Minőségi Hangszer Szövetkezetben kezdtem el segédként dolgozni. Itt volt vonós, fa- és rézfúvós, zongora és cimbalom műhely, sőt harmonikákat is javítottak. Az új hangszerek jelentős része nyugati exportra ment. 

- Ön fúvós hangszerkészítőként kezdett tevékenykedni? 

- Igen, de elkezdtem foglalkozni vonós hangszerekkel is, miközben azt sem szabad elfelejteni, hogy abban az időben nem voltak ennyire szeparálva a területek. 

- Viszont kevesebb hegedűkészítő volt akkoriban. 

- Négy jelentős műhely volt abban  az időszakban, ami azt is jelentette, hogy akik dolgoztak, azoknak bőségesen volt munkájuk. 

- Visszatérve az Ön pályájára, több műhely indítása és vezetése fűződik a nevéhez. 

- A Hajós utcai, a Zugligeti úti, a József utca 42., az Üllői u. 5. alatti és végül a Luther utcában levő műhelyeket indítottam el. Amikor a Luther utcában elkezdtem a munkát, emlékszem kikerült a nevem a cégtáblára, naponta háromszor megnéztem, annyira büszke voltam rá. Közben a házamban, a Zugligeti úton működő műhely adott otthont több tanulónak. Ebben a műhelyben olyan kiváló mesterek sora dolgozott, mint Cseri Kálmán, Lakatos László, Bősz Károly, Varga László, Kovács Zsolt, mindannyian legalább öt évig tanultak itt. Mikor a fiam hazajött külföldről a katonai behívó hatására, akkor szakszolgálatot vállalt a Zeneakadémián. Mai szemmel csodának tűnik, de hangszerésztanulókkal kellett foglalkozzon és ezt a Zugligeti úti műhelyben végezte. Egyébként egyik közismert tanulója volt Kemény Zsombor, akinek vizsga-hangszere megszólalt a Zeneakadémia nagytermében. 

Semmelweis Tibor
Semmelweis Tibor

- Honnan jött az ötlet a zeneakadémiai iskolához? 

- A Zeneakadémia mindig is a csúcs volt, a zenei élet legjelentősebb központja. Mi sem volt kézenfekvőbb és nagyobb lehetőség, hogy ide helyezzük a Hangszerészképző Iskolát. Ez mind a kapcsolatok, mind a hangszerészet szempontjából jelentős lépésnek tűnt.  

- Az iskola létrehozása kétségtelenül fontos eredménye a magyar hangszerészképzésnek, miközben bizonyosan tudja, hogy sokan pont az iskolát jelölik meg a túlképzés okának. 

- Aki azt mondja, hogy túlképzés van, az nem ismeri az itteni viszonyokat. Ez minden alap nélküli feltételezés! Az iskola csak olyan tanulót tud felvenni, akit a szakma befogad, ugyanis a felvételihez kell egy műhely nyilatkozata, aki felveszi a tanulót. Tehát az iskola csak olyan tanulót tud felvenni, akit a szakma igényel! 

- Igen, de közben a megélhetés nagyon nehéz és a konkurencia nagy, sokszor nem a legtisztább eszközök kerülnek elő a szakmában. 

- Valóban így van, kevesen élnek meg és azok közül is sokan rosszul. Ebben nem az iskolának van szerpe, hanem a továbbképzésnek és a szakma általános menedzselésének. A szövetségi tevékenységet tartom kiemelten fontosnak. A tehetséges, és szorgalmas kollégák, európa-hírű műhelyek sorát hozták létre, és ezek ma is jól működnek. 

- Mit ért pontosan a továbbképzés alatt? 

- Az általánosan ismert rendszerek mellett a szakmai színvonal olyan, amit a műhelyek nyújtanak, hiszen az iskolában mi elsősorban az elméleti képzésért vagyunk felelősek. A műhelyszinten végzett oktatói munka kulcskérdés és így a kollégáink szerepe rendkívül fontos a képzésben. Sajnos tény, hogy a lemorzsolódás aránya magas, ennek a megváltoztatásában lehetne szerepe a fentebb említett továbbképzésekben és szakmai gondozásban. 

- Sajnos ebben a jelenségben hazai zenészközösségnek is elkeserítő a szerepe. 

- Furcsa, hogy volt egy esztergomi kiállítás, ahol a megnyitón nem fértek el az emberek, majd néhány évvel később egy operaházi kiállítás is, ami kiváló szervezés volt, viszont az Opera zenekarának tagjai arra sem vették a fáradságot, hogy egy emeletet feljöjjenek, megnézni a kiállított instrumentumokat. Vagy az Önök által szervezett rendkívüli Müpa kiállításon is alig láttunk zenészeket, a megnyitón is csak a szűk szakma egy része jelent meg. 

- Kétségtelen, hogy így történt, de az egy hónap alatt több ezren látták a kiállítást és csoportok is látogatták azt. Arról nem beszélve, hogy szimbolikus volt a méret, a hely és a színvonal. 

- Így van, nem is a munkájukat kritizáltam, hiszen a Müpa-kiállítás a maga nemében áttörés volt, inkább egy jelenségre hívtam fel a figyelmet. Régebben szerveztünk versenyeket, a nyertes hangszereket a minisztérium megvásárolta, és egy zenei intézménynek adta a hangszereket. Így mindenki jól járt, a hangszerész munkához és elismeréshez, az iskola kiváló hangszerhez jutott. És ami a legfontosabb, hogy átlátható és nem korrupt pályázatok útján találtak gazdára a hangszerek. Sajnos ez nem mindig mondható el.  

- Ebben az ágazatban elég kicsi a transzparencia a beszerzéseknél. 

 - Azért az megdöbbentő, hogy egy magyar zenekar megteheti, hogy az egyik legdrágább külföldi hangszerésznél vásárol vagyonokért. Sorozatosan több millió forintért vesznek Greiner-hegedűt, miközben nem hasonlítják össze - vak próbán - magyar mesterhangszerekkel. Azt mondom, legyen, de a muzsikus, aki szerint a Greinerre szükség van, válasszon hangzáspróbán, ahol magyar mesterhangszerek is vannak, mert amennyiben az a hangszer annyival jobb, akkor egyértelműen ki kell derüljön. Egyébként további Greinerek kerültek az adott zenekarhoz. Vásárolják a drága külföldit, hiszen jogukban áll, de legalább mérjék össze hazai műhelyek munkájával! 

- Ez mindig is probléma volt Magyarországon, már Beregszászy is cikkezett erről. 

- Sokféle aktivitásunk volt, mint a Hegedű Napja legutóbb, de más rendezvényeink is voltak egykor. Külföldön kezdték elhinni, hogy létezik komoly magyar hangszerkészítés. Olyan szakembereket mint Morassi mestert Olaszországból, Beare és Dilwort mestert Londonból, Karl Roy, és Benedek mestert Németországból hívtuk meg és ők az Akadémián nyilvános szakmai előadásokat tartottak, otthon pedig elkezdtek arról beszélni, hogy a magyar hangszerészek egyre jobbak. 

Semmelweis Tibor
Semmelweis Tibor

- Többen végeztek Cremonában is. Sőt a fia nemzetközi karriert fut be. 

- Jó hangszerész vált belőle, de amire különösen büszke vagyok, hogy kiváló ember lett belőle. Talán volt benne részem, hogy a világ egyik legjobb iskolájában, Mittenwaldban tanult, ebben a lehetőségben se előtte se utána senki nem részesült. Utána Magyarországon és Cremonában képezte magát, később Kanadába ment. Kanada után Londonba került John Dealworkhöz, öt éve önálló. Feleségével Judit Moserrel közösen Peter Bidulphnak is dolgozott, a londoni királyi műhelyben is többször kap munkát. Folyamatos megrendelései vannak, kiváló muzsikusok játszanak a hangszerein. Egyébként Magyarországon most is van nagyjából tizenkét hangszerész, akik nemzetközi szinten tudnak hangszereket építeni és itt a vonós instrumentumokra gondolok. Guminár, Blasszaurer, Kónya, Holló, Gollob, Bősz, Temesvári, Lakatos - hogy csak néhány nevet említsek. Tudják a nemzetközi szintet, versenyeken és kiállításokon vesznek részt.  

- Akkor miért nem veszik a magyar hangszert a magyar zenészek? 

- Nincs rangja a magyar hangszerkészítőnek. Az olyan kiváló művészek, mint Szecsődi Ferenc vagy Földesi Lajos - de számomra ide tartozik Szenthelyi Miklós is - zászlóvivők, akik tanúsítják a magyar hangszer értékeit. A szakma hálával tartozik nekik.  

- Vélhetően hangszerészeink is részei ennek a problémának. 

- Mindegyik azt gondolja, hogy ő a legjobb és erről meg van győződve. Erre szoktam mondani, hogy ez már azért is tévedés, mert én vagyok a legjobb (nevet). A viccet félretéve az egó nagy problémája a tisztánlátásnak. 

- Hol állunk nemzetközi értelemben? 

- Itt a hagyomány is befolyásolja a jelent. Mások a méretek Németországban, de Csehországban is. Németországban vannak faluk, ahol mindenki hangszert készít, ilyen például Mittenwald. Ott vannak a zongorakészítő manufaktúrák, a cseh, de még a bulgár gyárak is, ahol gitárokat készítettek. Ott van a fúvós kultúra Franciaországban. Nekünk alig volt valamink, volt a szegedi gyár, lényegében egy nemzedék fúvós hangszerkészítő és néhány kiemelkedő tehetség. A másik, hogy külföldön megcsinálják az arculatukat a hangszerészek, erre időt és energiát fordítanak. 

- Ez tényleg más helyzet. De zenészeink se könnyítik a helyzetet. 

- Ez a képzés problémája is, nemzedékek kerültek ki a zeneművészeti főiskolákról, akik semmit nem tanultak a hangszerészetről, a hangszerekről. Lényegében semmit nem tudnak a hangszerekről, így nehéz igényszintről beszélni. Ezt próbáljuk megváltoztatni a hangszerészképzőn, már fel lehet venni fakultatív tantárgyként a hangszerismeretet és egyre többen élnek a lehetőséggel. Eljött az idő, amikor abba akartam hagyni az iskola igazgatását, Lendvai Tamás követett a poziciómban. Amit most elért az iskola azt neki köszönheti, aki kiváló vezetője az iskolának és az ügynek - bár az én ízlésemnek túl finom a Tamás. Szerintem többször keményebbek kéne lenni.

- Iskoalapítás, szakmaszervezés - gazdag pályát futott be.

- Be kell vallanom soha nem tudtam igazán jó hangszert készíteni, nem voltam elég tehetséges. Ezt elég korán beláttam. Bár azt elmondhatom magamról, hogy én vagyok a legjobb hegedűkészítő a fúvósok között és én készítem a legjobb fúvós hangszert a vonósok között (nevet). De komolyra fordítva a szót, elég hamar rájöttem, hogy nekem más a feladatom. Ha rövid számolást tartok, öt műhelyt, egy szövetséget, egy iskolát indítottam el. Tizenhét évig vezettem műhelyt, ahol tizenkét ember dolgozott. Az általam alapított iskola tanári karából a névsort csak a halálesetek módosították, jellemző a tartalmas munka és a kiváló hangulat. Tizenkétszer vettem részt az Olasz Hegedűkészítők Versenyének zsűrijében, még elnök is voltam. Írtam tanulmányt a hangszerszakértésről és gyémánt fokozatú igaszságügyi szakértő vagyok. Miközben volt, aki az aranykoszorúmat is kétségbe vonta. A társadalom részéről minden elismerést, a "Köztársasági Arany Érdemkereszt"-től a "Magyar Hegedűkészítésért" kitüntetésig - érdemeimen felül is - megkaptam. 

- Nem ismeretlenek számomra a hangszerészetben kitapintható feszültségek. Viszont mi a jövő? 

- Elég problémás. Kínában hegedűnek kinéző tárgyakat készítenek, nem kell sok idő, hogy igazából hangszerek is készüljenek ott. Miközben sajnos nagy vagy legalábbis tehetséges mesterek rosszindulatú öregbítéssel tucathanszereket próbálnak mesterhangszerként értékesíteni. Ez morális és gazdasági probléma egyaránt. Viszont az antik iránti szerelem még kitart egy ideig és ezeket a hangszereket javítani kell. A legnehezebb kérdés, hogy nehéz meggyőzni valakit, hogy miért vegyen ötszázezerért hangszert, mikor az egytizedéért "hasonlót" tud kapni. 

- Ez tényleg megoldhatatlannak tűnik. 

- Miközben a magyar hangszerész nem harcolja ki az elismertséget, a nevet. Helyette kicsinyes kivagyi harcokba keverednek egymással, ami kilátástalan, és ebben a helyzetben rendszerint mindenki veszít, vagy a nevető harmadik nyer. Múlt héten voltam Brüsszelben és egy kocsmában meglepetésszerűen meglátogattam a világhírű muzsikust Roby Lakatost, aki történetesen a Rácz Pali hegedűjén muzsikált. Részint meghatott, hogy hallottam egy magyar hangszert megszólalni Brüsszelben, de az, ahogy fogadott minket a muzsikus, ahogy figyelt arra, hogy mi a fontos nekünk, nos, ez mutatta meg, hogy mit kéne tennünk: megérteni és elvarázsolni a zenészt.