Előd

A kincs őrzője

2012.05.12. 07:03

Programkereső

Végh Sándor emléknapot rendeznek szombaton a Müpában, hogy a világhírű hegedűművész munkájának jelentőségére hívják fel a figyelmet.

Van egy barátom. Barackmag-faragó mester. Nagyítóval dolgozik. Több napon át vési, faragja, csiszolja, fényesíti a kis tárgyat. Minden részletre odafigyel, nincs mód - és kedv - elnagyolni bármit is. Mindez a száz éve született Végh Sándorról jutott eszembe; a pedagógus, karmester és kamarazenész a 20. század egyik legnagyobb muzsikusa volt, a köztudatban - főleg a hazaiban - azonban még mindig nem így él. Az idei emlékév eseményei remélhetőleg változtatnak ezen.  

Végh Sándor
Végh Sándor

Végh Sándor területe a kamarazene volt. Az a műfaj, amelyet csak úgy lehet élvezni, ha nem vagyunk restek a legkisebb árnyalatokra is figyelni. Itt minden kicsiben történik, a muzsikusoknak nagyítóval kell dolgozniuk, minden apró részletet meg kell munkálniuk, nincs mód elnagyolni bármit is, különben "nem áll össze", nem lesz hiteles a produkció. Patikamérlegen kell kimérni a súlyokat, az arányokat, hangerőben, tagolásban, hangszínben, hangsúlyokban, artikulációban. Félreértés ne essék, természetesen a jó zenekari előadásokra is ugyanez jellemző, de azokban többnyire akkor is hat a mű, ha valamelyik terület kimunkáltsága nem egészen makulátlan. Talán ezért van az, hogy a kamarazene még mindig kevésbé népszerű, mint a szimfonikus irodalom, mondhatni, rétegműfaj, ínyencek konyhája, nemcsak Magyarországon, külföldön is. Ez az elhanyagoltság azért is fájó, mert a magyar kamarazenei hagyomány nemzetközi szinten is meghatározta a 20. század első felét. Ennek a kincsnek az őrzője és továbbadója volt Végh Sándor is.

Beszédes nevek 

Ha tényekkel szeretnénk jelezni, hogyan kapcsolódott ebbe a nagy hagyományba Végh Sándor, nincs nehéz dolgunk, a nevek magukért beszélnek. A budapesti Zeneakadémián, a húszas években három legendás tanárnál tanult: hegedülni a Joachim-tanítvány Hubay Jenőnél, kamarazenét Weiner Leónál, pedig zeneszerzést Kodály Zoltánnál. 1935-ben megalakította a Magyar Vonósnégyest, amellyel Bartók V. vonósnégyesét mutatták be Magyarországon. Pablo Casals megbízta, hogy fesztiváljain, Prades-ban és Zermattban tanárként vegyen részt a munkában. Időközben kivált a kvartettből, és 1940-ben létrehozta a Végh-vonósnégyest, amelyet 1978-ig vezetett. Karmesteri minőségben dolgozott a Berlini és a Bécsi Filharmonikusokkal, és 1974-ben vette át a salzburgi Camerata Academica (ma: Camerata Salzburg) együttesét, amelynek vezetésével, egyfajta Végh-iskola megteremtésével a vonósnégyes mellett létrehozta élete másik főművét. Tanárként is maradandót alkotott: tanított a budapesti Zeneakadémián (1941-45), a bázeli zeneakadémián (1954-64), a freiburgi főiskolán (1956-64), a düsseldorfi főiskolán (1964-74), illetve a Salzburgi Mozarteumban (1970-1987). Az angliai Prussia Cove-ban 1972-ben létrehozta a Nemzetközi Muzsikus Szemináriumot, ahol minden tavasszal - 1975-től szeptemberben is - kamarazenei kurzusokat és koncerteket tartanak ma is. Az évszámokból is látható, hogy 1945 után nem sok minden fűzte hazájához, Magyarországhoz. Mint egy interjúban elmondta, külföldön megerősödött benne magyar identitása, és ezt Bartók zenéjének köszönhette. Miután közvetlenül a második világháború után feleségével elhagyta Magyarországot, francia állampolgárságot ajánlottak fel neki. "Édesapám egész életében hálás volt ezért a nagylelkű gesztusért - emlékezett lánya egy interjúban. - Azután is folytatta művészi tevékenységét Franciaországban, hogy később Svájcban, majd Németországban, végül Ausztriában telepedett le: koncerteket adott szólistaként és a Végh‑kvartettel, később a Camerata Salzburg karmestereként, illetve mesterkurzusokat vezetett." Magyarországon a nyolcvanas évekig csak nagy ritkán koncertezett, inkább turistaként jött, olykor továbbutazva szűkebb pátriájába, Erdélybe, Kolozsvárra. 

Camerata Salzburg
Camerata Salzburg

Két nap - két ütem 

Születésének századik évfordulóján itthon és külföldön egyaránt megemlékeznek róla, az eseménysorozatból a Művészetek Palotája is kiveszi a részét. Május 12-én Végh Sándor-napot rendeznek, amelynek keretében délelőtt tanítványai - ma már mindannyian nemzetközi hírű művészek - egy csoportja zenél a Fesztivál Színházban, este pedig a Camerata Salzburg ad hangversenyt Klukon Edit és Ránki Dezső közreműködésével, Keller András vezényletével. A magyarországi emlékév hagyományteremtő eseményeként - éppen a kamarazene műfaj felvirágzását elősegítő szándékkal - rendezik meg a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes-versenyt, amelynek döntője június 10-én lesz, díjkiosztó gálahangversenye pedig másnap. A verseny zsűrijének tagja, valamint a tanítványok koncertjén is fellép Arvid Engegård, aki 1986 és 1991 között ült a Camerata Salzburg koncertmesteri székében, Végh Sándor asszisztenseként. Ebben az időben készült a zenekar szinte valamennyi felvétele Mozart divertimentóiból, illetve a ma is etalonnak számító Mozart-zongoraversenyek Schiff Andrással. "Karmesterként világos kézmozdulatokkal jelezte a tempót és a karaktert, ugyanakkor nem a megszokott módon vezényelt - meséli a norvég hegedűs. - Ez rám, koncertmesterre, különösen nagy feladatot rótt. Jóval többet próbáltunk, mint a legtöbb zenekar manapság. Végh képes volt két napot dolgozni két ütemen." 

Megszemélyesíteni a zenét 

Egy másik egykori tanítvány, a centenáriumi események művészeti vezetője, Keller András a Gramofon folyóirat tavaszi számában ezekkel a szavakkal foglalja össze Végh Sándor nagyságát: "Meg tudta személyesíteni a zenét. Eljátszani egy művet nagyon sokan tudnak, de életre kelteni csak nagyon kevesen. Ő olyanfajta vitalitással zenélt - átlényegült -, ami mindenkit felvillanyozott." Miként Keller András rámutat, Végh Sándor nagyságát sokáig nem ismerték el itthon, ezért fontos, hogy halála után tizenöt évvel, születésének századik évfordulóján "hazahozzák" őt, a szellemiségét. Végh Sándort a zenei előadó-művészet terén hasonló integráló személyiségnek érzi, mint Bartók Bélát a zeneszerzés területén, mondván, Bartók a magyar népzenét a nyugati zenébe tudta integrálni, ezáltal teremtve meg az egyéni zenei világot, Végh pedig az előadó-művészetben és a tanári pályafutása során volt képes a magyar gyökerekkel, azokból táplálkozva, igazi európai művészetet teremteni, a nemes hagyományt folytatni.