Előd

Egy derűs impresszárió – interjú Körner Tamással

2012.05.28. 07:07

Programkereső

Vajon mi lehet a kulcsszó egy impresszárió életében, illetve kell-e humorérzék a művészeti menedzseléshez? Itt és most, milyen stratégiai lépések szükségesek ahhoz, hogy egy muzsikus sikeressé váljon a nemzetközi művészpiacon? Mindezekre a kérdésekre választ ad Körner Tamás impresszárió.

A Budapesti Fesztiválzenekartól januárban nyugalomba vonult ügyvezető igazgató az év elején egyszemélyes zenei ügynökséget nyitott. Az elmúlt hetekben már négy magyar művésszel leszerződött, valamint külföldi zenekarokkal és két szólista muzsikussal is tárgyal a közös munkáról.  

Körner Tamás
Körner Tamás

- Mekkora bátorság kellett ahhoz, hogy elindítsa ezt az egyszemélyes ügynökséget, ami valóban az, merthogy sehol egy titkárnő, vagy ahogyan mostanság hívják - asszisztens...

- Nem hiszem, hogy ehhez különösebben bátorság kellett volna. Eleve azt terveztem, hogy amikor a Fesztiválzenekartól elbúcsúzom, valami olyasmibe fogok, amihez mindig is kedvem lett volna, de az elmúlt húsz évben nem fért bele az életembe. Számomra tehát ebben semmi meglepő nincsen, ugyanis nem azért mentem nyugdíjba, hogy visszavonuljak, ellenkezőleg! Érzek magamban erőt ahhoz, hogy folytassam a munkát, és most már megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy olyasmit csináljak, ami a szívemhez igazán közel áll. Azt sem egy hirtelen ötlet szülte, hogy ez egy egyszemélyes cég legyen. Nekem ugyanis meggyőződésem, hogy lelkiismeretesen és sikeresen csak akkor lehet impresszálni egy művészt, ha valaki ezt teljes odaadással maga végzi. Ezt a tevékenységet a beteg és orvos, vagy a pap és a hívő közötti lévő kapcsolathoz tudnám hasonlítani, amit nem lehet asszisztensekre átruházni, és nem lehet titkárnőkön keresztül intézni. Van olyan kolléga, aki így csinálja, de én nem ebben hiszek. Tehát...  

- Nehogy elmondjon mindent a még fel sem tett kérdéseimre! (nagyot nevet) Mennyire kíván másfajta taktikát egy zenekar menedzselése, mint egy szólista karrierjét egyengetni? 

- Először is, jelenleg kétféle dolgot is csinálok. Egyrészt szólistákat és karmestereket impresszálok, ilyen értelemben lehet azt mondani, hogy ez egy új tevékenység ahhoz képest, amit eddig végeztem. Ugyanakkor két zenekar menedzselését is elvállaltam. Neveket ugyan még nem mondhatok, de annyit elárulhatok, hogy két külföldi együttesről van szó. Az egyikük egy világhírű zenekar, abszolút az első vonalból, tehát itt az a kihívás, hogy miként lehet egy nagyon magas szintről még tovább lépni. A másik együttes pedig egy fiatal, kezdő zenekar, amelyiknél azt kell kitalálnom, hogyan lehet őket bevezetni a nemzetközi területre. Ami a szólista muzsikusokat illeti, olyanokra esett a választásom, akik bár kiváló művészi kvalitásokkal rendelkeznek, mégis ilyen vagy olyan okból, nem tudták azt a formát kifutni, amire a képességeik alapján predesztinálva lennének. Persze nem ismeretlen művészekről beszélünk, esetükben arról van szó, hogyan lehet hatékonyabban végezni a menedzselésüket. 

- Említette, hogy kezdő és élvonalbeli zenekart is menedzselni fog, a korábbi hírekből pedig tudjuk, hogy Baráti Kristóf hegedűművész, Várjon Dénes zongoraművész és Hamar Zsolt karmester már csatlakozott az ügynökséghez. Milyen személyes szempontok alapján döntött a felsorolt muzsikusok mellett?

- Minden nálam lévő művészt, például Baráti Kristófot is én kerestem meg. Nagyon egyszerű okból, mert egy zseniális hegedűművésznek tartom! S bár tudom, hogy eddig is nagyon fontos helyeken lépett fel, és neves zenekarokkal játszott már együtt, úgy éreztem, hogy az én kapcsolatrendszeremmel ezt a pályát lehet még sikeresebbé tenni. A döntés, hogy kikkel szeretnék együtt dolgozni, önző módon az enyém volt, amihez persze kellett az, hogy partner legyen a megkeresett művész, és ő is úgy gondolja, hogy számára is hasznos lehet az együttműködésünk. Van olyan muzsikus, akinél ez viszonylag könnyű döntés volt, mert eddig nem volt ügynöksége, és higgye el nekem, ez nem feltétlenül rossz, mert sok művésznél csodálatosan működik, ha saját magát impresszálja. Az olyan muzsikus számára azonban, aki elhagy egy ügynökséget, nehezebb a döntés, mert fel kell bontania egy meglévő kapcsolatrendszert, a mögötte lévő szakmai és érzelmi töltéssel. Hangsúlyozom, az impresszárió és a zenész kapcsolata mindig kicsit több mint szakma, ugyanis ez a partneri viszony a bizalomra épül.

- Összesen hány művésszel kíván együtt dolgozni, és vannak-e még publikus nevek? 

- Amikor ennek híre ment, hogy ügynökséget alapítottam, nagyon sokan kerestek meg, hogy dolgoznék-e velük, de egyszemélyes ügynökség lévén, a kapacitás(om) korlátozott, tehát a hat, hét fős limitet szeretném tartani. Így május közepén, négy művész esetében tudok konkrét neveket említeni. Az én ügységemhez jött el Hamar Zsolt, akit jól ismerünk, kiváló karmester, és ettől az évadtól tölti be a wiesbadeni Hessisches Staatstheater (Hesseni Állami Színház) fő-zeneigazgatói tisztét. Szintén én képviselem Baráti Kristófot, akiről már beszéltünk, és egy nagy német ügynökségtől jött át hozzám egy nagyszerű zongorista, Várjon Dénes. Szintén igényt tart a munkámra, egy kiváló képességű fiatal mezzoszoprán, Mester Viktória, akit a közönség már jól ismerhet, hiszen az Operaházban nagy szerepeket énekel. Még további két külföldi művésszel nem zárultak le a tárgyalások, tehát ha ők igent mondanak, akkor lesz a létszám hat. Rajtuk kívül már csak a két zenekar van, ami ugyebár teljesen más műfaj, mert az ő esetükben az impresszálás azt jelenti, hogy a külföldi turnéikat szervezem, hiszen odahaza nem szorulnak rá a segítségemre.

Körner Tamás
Körner Tamás

- Ön egy nagyon megfontolt ember, aki nyilván lépésről-lépésre végiggondolta azt a hosszú távú stratégiát, ahogyan egy-egy muzsikus karrierjét felépíti majd. Hogyan működik ez a gyakorlatban?

- A stratégia mindig személyre szóló. Másra van szükség egy olyan művésznél, aki például túl van a negyvenen, és egy komoly életmű áll már a háta mögött, tehát nála csak pici változtatásokra van lehetőség. Egy pályája elején álló művésznél azonban elsődleges feladat, hogy azok számára is ismertté kell őt tenni, akik döntéshozatali pozícióban vannak. Ebben az esetben a munkának egy jelentős része összehozni olyan négyszemközti találkozókat, ahol fesztiváligazgatók, zenekarok vezetői meghallgathatják a játékát. Azt is nagyon gondosan meg kell válogatni, hogy hova ajánlja az ember a művészt. Nem lehet ugyanis tagadni, hogy ebben a szakmában is van sznobizmus. Akármennyire furcsán hangzik, nem minden koncert jó koncert. Amennyiben egy kiváló művész, egy nagyon rossz reputációjú fesztiválon lép fel, az anyagilag lehet előnyös, de hosszú távon nem használ az imázsának. Az viszont már egy garancialevél, ha valaki bemutatkozott, például a Salzburgi Ünnepi Játékokon, vagy a BBC Proms Fesztiválon. Pontosan ezért, a másik fontos feladatom, hogy a legrangosabb fesztiválok vezetőivel - ezeknek a jó részét szerencsére személyesen is jól ismerem a Fesztiválzenekaros múltamból - felvegyem a kapcsolatot, s ajánljam nekik a művészt. Miután ez megtörtént, az ember vár, és bizakodik... Természetesen minden esetben azt kell maximálisan figyelembe venni, hogy mi az, amit a művész szívesen vállal. Annál veszélyesebb dolog ugyanis nincs, mint olyasvalamit rátukmálni egy zenészre, amit idegennek érez magától. Közösen kell kitalálnia az impresszáriónak és a művésznek azt, hogy mit szeretnének elérni, és mi az, aminek van realitása, és akkor ebből kialakul az ő személyére formált stratégia. Összegezve tehát, nagyon sok lábon áll egy ilyen hosszú távú karriernek a felépítése.

- Ön szerint jó értelembe véve, kell-e trükkökhöz folyamodni egy művész menedzselésekor? Arra gondolok, hogy például egy fiatal énekes kiajánlásához szükség van-e arra, hogy a zenei tehetsége mellett, a csinos külsejére is hangsúlyt fektessenek? 

- Nézze, van, aki hisz a trükközésben, és van aki meg nem. Könnyen lehet, hogy ez egy csúnya válasz, de azt mondom, hogy mind a kettő lehet sikeres, de az két különféle művészi pályát eredményez. Fel lehet építeni egy olyan karriert is, ahol arról beszélnek elsősorban, hogy az illető művész farkasokkal alszik az ágyában, vagy elhíresztelik a muzsikusról, hogy csak piros zokniban hajlandó koncertet adni. Még csak azt sem mondom, hogy azok a művészek, akiknél az impresszáriók ilyen trükkökre építve, bulvárelemekkel operálva próbálják meg népszerűbbé tenni őket, ne lennének jó előadók. Az előbbi két konkrét esetnél maradva, mindketten nagyon színvonalas művészek. Személy szerint én azonban ebben nem hiszek, mert ez a karrier lehet, hogy egy nagyon sikeres pályát eredményez, de máshova viszi el a muzsikust, mint ahova egy konzervatívabb és kizárólag a művészi kvalitásokra építő jó és hatásos stratégia. Tehát a válaszom az, hogy mindkét út járható, de máshova vezet az egyik, és másként hatásos a másik.  

- Amikor még a Budapesti Fesztiválzenekarban figyeltem a ténykedését, sokszor eszembe jutott, hogy Önnek kiváló humorérzéke van, olyasvalaki, aki a nehézségeket is iróniával tudja kezelni. Ehhez a mostani munkájához - a művész és impresszárió között lévő bizalmi viszony kiépítéséhez - mennyire kell derűs embernek lenni? 

- Ha engem kérdez, én úgy gondolom, hogy a humorérzék hasznos, főleg ha ez elsősorban öniróniában nyilvánul meg. Attól azonban, hogy az én személyes alkatom derűs, még nem hinném, hogy sikeresebb zenekar igazgató voltam, vagy jobb impresszárió leszek. Visszatérve a bizalom kérdésére, nos, ez valóban kulcsszó ebben a szakmában. Emlékszem, hogy amikor a Fesztiválzenekarnál dolgoztam, vagyis az asztalnak a túloldalán ültem, nekem próbálták meg különféle ügynökök eladni a művészeiket. Naponta kaptam ötven e-mailt, demonstrációs anyagokat, és bizony meg kell mondani, hogy az embernek ritkán van ideje arra, hogy ezeket alaposan áttanulmányozza. A döntéseimben mindig meghatározó volt, hogy kitől érkezett a javaslat. Abban az esetben, ha tudtam, hogy olyasvalakitől jött a megkeresés, aki garantáltan színvonalas művészt ajánl, mindig komolyan fontolóra vettem a választ. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy most, amikor a másik oldalon vagyok, jócskán megkönnyítheti a munkámat az, ha a véleményemet autentikusnak fogadják el, vagy legalábbis figyelemre méltónak. Azt felesleges hangsúlyozni, hogy rengeteg művész van a szakmában, és azt elérni, hogy ebből a kínálatból, az én zenészemre essen a választás, az természetesen elsősorban rajta múlik, de egy kicsit szerepet játszik az, hogy az impresszárió, aki őt ajánlja, milyen bizalommal bír a döntéshozók szemében.