Hedvig

Castagnino-hegedűt kapott Veér Csongor

2012.06.22. 14:02

Programkereső

Az Accord kvartett második hegedűse öt évig használhatja a magyar állam tulajdonában álló Giuseppe Castagnino-hegedűt.

A harmincadik életévében járó, zenész családból származó hegedűs a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban Pichner Teréznél, a Zeneakadémián pedig Kapás Gézánal tanult. Tanulmányait itt 2001-ben kezdte, pont abban az évben, amikor évfolyamtársaival közösen megalapították az Accord Quartet együttest, mely több mint tíz éves működése alatt komoly sikereket ért el a kamarazene területén. A 2009-es Brahms-verseny első díjazottjának olyan neves zeneszerzők komponáltak eddig vonósnégyest mint Fekete Gyula, Vajda János, Zombola Péter, Kákonyi Árpád, Kovács Zoltán és Berta István. A vonósnégyest 2010-ben Junior Príma Díjjal tüntették ki.

Veér Csongor
Veér Csongor

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a kulturális tárca megbízásából még májusban hirdetett pályázatot egy Giuseppe Castagnino-hegedű és egy Gagliano-gordonka 5 évre szóló kizárólagos használatára. "A közelmúltban döntöttünk a hangszerekről. A Gagliano-gordonkára nem jelentkezett senki, ezért szeptemberben új pályázatot teszünk közzé. A hegedűre hárman is jelentkeztek, Veér Csongor mellett Laskay Zsuzsa, a Szervánszky vonósnégyes második hegedűse és Farkas Katalin, a Zeneakadémia doktorandusza.

Devich János rektori tanácsadó a döntéssel kapcsolatban azt nyilatkozta: Veér Csongor mellett két érv szólt. Az Accord kvartett második hegedűse eddig egy szintén állami tulajdonú francia hangszert használt, társai azonban olasz instrumentumokon játszanak, így a hangzás karaktere ezzel egységesebbé válhat. Az ifjú hegedűs emellett sokat szólózik is. Az ő mesterhangszere most Laskay Zsuzsához kerül, aki a kvartettezés mellett szintén gyakran lép fel szólistaként is.

A pályázatokat neves művészekből és zenetudósokból álló szakmai testület bírálta el. A nyertes pályázónak a hangszert évente be kell mutatnia MTA Zenetudományi Intézetében, valamint évente beszámolót kell készítenie a hangszer használatáról és minden fellépésén jeleznie kell, hogy a hangszert az állam biztosította számára. Az 1900-as évek elejéről származó Giuseppe Castagnino-hegedűt 2004-ben a világ második legnagyobb aukciós háza, a Christie's árverezte - dollárról átszámítva - mintegy egymillió forintos kikiáltási áron.