Eufrozina, Kende

Bach Bánfalvi Bélával és Barát(a)ival

2012.07.01. 08:40

Programkereső

A június végi rekkenő hőségben meglepően sokan gondolták, hogy koraesti szieszta helyett inkább Bachot hallgatnak Bánfalvi Béla új együttese és Baráti Kristóf előadásában.

Amikor kevéssel az este hatos kezdés előtt megérkeztem a Magyar Rádió Márványtermébe, hogy meghallgassam a Bánfalvi Béla vezette új - ha a féléves még annak számít - Magyar Kamarazenekar és Baráti Kristóf hegedűművész második Bach-estjét, még nem sejtettem, mi fogad odabent. Nyilván nem függetlenül attól, hogy jó érzékkel a labdarúgó Európa Bajnokság spanyol-portugál mérkőzése elé időzítették a koncertet, annyian jöttek el a koncertre, hogy már csak a hátsó terem legvégében tudtam helyet foglalni. Ha szűkösen is, de befért minden érdeklődő, sőt, a csillárokra nem is volt szükség. Ám amikor konstatáltam, hogy a műsorvezető, Mohai Gábor szavaiból a hangosítás ellenére is alig értek valamit, megfordult a fejemben, vajon élőben közvetíti-e a koncertet a Bartók Rádió, mert ha igen, talán hitelesebb képet kapnék a hangversenyről, ha otthonról, az éteren keresztül hallgatnám. Remélem, elég érzékletesen sikerült felvázolnom az akusztikai körülményeket...

Magyar Kamarazenekar
Magyar Kamarazenekar

 A 2012 januárjában alakult (új) Magyar Kamarazenekar még éppen repertoárját gyarapítja, próbál megszabadulni attól a bizonyos tojáshéjtól, amit eddigi hangversenyeinek műsorválasztása is mutat: Vivaldi Négy évszakja, Mozart Kis éji zenéje és többek között Csajkovszkij Vonósszerenádja után most június 25-i és 27-i koncertjeiken Johann Sebastian Bach Brandenburgi versenyeit adták elő a két hegedűverseny és a c-moll hegedű-oboa kettősverseny társaságában.

A szerdai második koncert az a-moll hegedűversennyel (BWV 1041) kezdődött, Baráti Kristóf szólójával. A darab jó indításnak bizonyult, a hőség ellenére dinamikus, friss muzsikálást hallhattunk, az összjáték azonban olykor hamisnak tűnt. Persze lehet, hogy csak az ecsetelt akusztikai körülmények miatt, amit egy kopogós tűsarkút viselő hölgy járkálása tetézett. A darab fináléját kicsit gyorsnak éreztem - bár szokták ilyen tempóban is játszani a tételt -, ettől függetlenül Baráti Kristóf játéka rendkívüli stílusérzékről árulkodott, hegedűhangjában teltség és hajlékonyság egyszerre volt jelen.

A c-moll hegedű-oboa kettősverseny (BWV 1060R) másik szólistája a fiatal Nanszák Réka volt. Oboajátéka jól illeszkedett Baráti Kristóf és természetesen a zenekar felfogásához. Ezúttal az első tétel hatott gyorsnak: némely gesztusok elsikkadtak, és nem játszottak igazán a dinamikával. A kissé monoton második tételből az érzelmek hiányoztak, és ekkorra már az oboa intonációjában is akadtak problémák - nyilván nem függetlenül a hőségtől és a zsúfoltságtól. Az első félidő zárásaként a II. Brandenburgi verseny (BWV 1047) hangzott el, melynek szólistái Baráti Kristóf mellett Borsódy László (trombita), Drahos Rebeka (fuvola) és Soós Levente (oboa) voltak. Amennyire magával ragadó volt az első néhány másodpercben a trombitaszóló fényessége, olyannyira lehangoltak a hamarosan eluralkodó gikszerek és félreintonált hangok, és a lelkesítő tempó is mintha lelassult volna. A lassú tétel - amelyben hallgat a trombita - expresszív dallamívei, lehajló sóhajmotívumai megkapóak voltak, a zárótétel pedig a trombita szempontjából is összeszedettebbnek bizonyult.

A szünet után a IV. Brandenburgi versenyben (BWV 1049) Baráti partnereiként két ifjú fuvolista, Drahos Rebeka és Rónaszéki Mónika tűnt fel. Muzsikálásukban érezni lehetett a nagyfokú koncentrációt, viszont mintha egy kisebb külön egységet alkottak volna a hegedűs szólista és a zenekar mellett. A hölgyek leginkább egymással próbáltak kamarazenélni, s bár a tempóval nem volt gond, dinamikában és színben alkalmanként kicsit háttérbe szorultak. A lendületes első tétel után érzelemgazdagabb második tételre számítottam volna, a zárófúga üdesége azonban teljesen megfogott.

Bánfalvi Béla és Baráti Kristóf
Bánfalvi Béla és Baráti Kristóf

A hangversenyt az V. Brandenburgi verseny (BWV 1050) zárta, Baráti Kristóf, Rónaszéki Mónika és Balog Zsolt (csembaló) szólójával. A mintaszerű első tételben mindössze a csembaló cadenzában éreztem néha fáradtságot és dekoncentráltságot, a második tételben pedig a fuvola hagsúlyozásai tagolták túlságosan a dallamait - az utolsó tételben aztán feloldótott, és kinyílt játéka. A fináléban a többiek részéről is önfeledt muzsikálásnak lehettünk szem- és fültanúi: színgazdag előadásmód, változatos dinamika, játék a hangnemi váltásokkal. Ha az egész koncerten ilyen színvonalú muzsikálást tapasztalhattam volna, bizonyára a terem sajátosságai sem zavartak volna. Persze minden jó, ha a vége jó!

Ami a Magyar Kamarazenekar játékát illeti, a körülményekhez képest - mármint hogy nem olyan régóta muzsikálnak közösen - meglehetősen precízen játszanak együtt, de szinte az egész hangverseny alatt azt éreztem, hogy bár folyamatosan jelen vannak, kerülik a feltűnést. Hogy ez az akusztika keltette érzéki csalódásnak tudható be, vagy szándékosan húzódtak vissza a szólisták mögé, nem tudom. Mindenesetre kíváncsian várom a Magyar Kamarazenekar következő hangversenyeit, hiszen a sikerhez minden adott: remek koncertmester, állandó sztárszólista, tehetséges fiatal muzsikusok, és a közönség érdeklődésére sem lehet panasz. 

Már csak egy megfelelő koncerthelyszínt volna jó találniuk.