Jusztina

Magyar díjak a lipcsei Bach-versenyen

2012.07.16. 12:33

Programkereső

A világ egyik legrangosabb klasszikus zenei versenyén Rohmann Ditta cselló kategóriában második helyezést és egy küldöndíjat, Szigetvári Dávid ének kategóriában első díjat kapott.

A németországi városban - ahol Johann Sebastian Bach csaknem 30 évet élt - 1950-ben rendezték meg először a zeneszerzőről elnevezett versenyt. Az idén 23 országból összesen 112 művész jutott túl az előválogatáson, a négyfordulós megméretés július 4-én kezdődött. Az ének kategóriában 56 előadó került be az első fordulóba, a döntőben már csak hárman maradtak. Az első díj nem csupán 10 ezer eurót és hatalmas kitüntetést jelent, hanem "ajtókat is megnyit" - mondta Szigetvári Dávid vasárnap telefonon az MTI-nek. Hozzátette: a zsűri döntése egyben visszaigazolás is arról, hogy "jól végzem a munkámat". Az ének kategóriában a második díjat Benno Schachtner, a harmadik díjat Matthias Winckhler kapta meg, mindketten német előadók. Szigetvári Dávid 1984-ben született. Az éneklés mellett zeneszerzés és csembaló tanulmányokat is folytatott, 2009-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2006-ban Artisjus-díjat kapott kortárs zenei művek előadásáért.

Szigetvári Dávid és Rohmann Ditta
Szigetvári Dávid és Rohmann Ditta

Rohmann Ditta 33 művész közül nyerte meg cselló kategória 7500 euróval járó második díját. Az első helyen a kínai Csu Pej-liang (Zhu Beiliang), a harmadik helyen a francia Clara Pouvreau végzett. Rohmann Ditta elnyerte az Odera menti Frankfurtban működő Carl Philipp Emanuel Bach zenei társaság különdíját is. Rohmann Ditta 1983-ban született, 2005-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Legutóbbi nagyobb díja a 2011-es Junior Prima-elismerés. A csellóművésznő az MTI-nek elmondta, hogy igen fárasztó versenyt teljesítettek a muzsikusok. Alapvetően barokk és klasszikus repertoárt kellett előadniuk. A cselló kategóriában modern vagy barokk hangszert választhattak. Rohmann modern csellót használt, de barokk hangolással és barokk vonóval. Férje, Fassang László csembaló-, illetve fortepiano-kíséretével három Bach-szvittel versenyzett, a döntőben pedig Beethoven-művet is megszólaltatott. A Carl Philipp Emanuel Bach-különdíjjal egy koncert is jár, amelyre az Odera menti Frankfurtban kerül majd sor. Rohmann Ditta hozzátette: egyéb felkéréseket is kapott a döntő után.

A csellóművész rámutatott: a verseny, amely tagja a nemzetközi zenei versenyeket összefogó genfi központú szövetségnek, rendkívül igényes zsűriket állított föl. Nem lehetett "összebeszélni", csak leadni a szavazatokat. A verseny tisztaságára ügyelnek: a csellózsűri elnöke, Ivan Monighetti, aki Rohmann Ditta tanára volt Svájcban, rá például nem szavazhatott. Az orgonazsűri elnöke olyan kimagasló barokk zenei mester volt, mint Ton Koopman. Az énekzsűriben pedig Bernarda Fink szoprán dolgozott. Rohmann Dittáén kívül még hét különdíjat tűztek ki, amelyeket zenei műhelyek, egyesületek és bankok hoztak létre.

Az orgona kategóriában mindhárom díjat német művészek nyerték el. Az elsőt Johannes Lang, a másodikat Sebastian Küchler-Blessing, a harmadikat pedig Matthias Neumann. A versenyt 1996 óta kétévente tartják meg, rotációs rendszerben egyszer ének, cselló és orgona, másszor zongora, csembaló és hegedű kategóriákban, vagyis minden kategória négyévente kerül sorra. A versenyen fiatal művészek, 16 és 33 éves kor közötti előadók indulhatnak.