Erzsébet

Bartóki intellektus

2012.07.20. 07:28

Programkereső

Kurzusok, koncertek, Bartókra, kortárs zenére és legfőképpen tudásra vágyó zenészek Szombathelyen – már a Bartók Fesztivál nyitóhangversenyén is tapasztaltam, megismernivaló zenékből és emberekből nincs hiány. Július 14-én elindultam hát a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolába, hogy a fent említettekből minél többet láthassak-hallhassak.

Elsőként Pauk György hegedűórájára ültem be, és bár úgy terveztem, hamar továbbállok, bizony ezen a délelőttön ott ragadtam. Végtére is nem minden nap láthatja az ember a londoni Királyi Zeneakadémia tanárát, egy világhírű hegedűművészt tanítás közben. A kurzuson résztvevő növendékek bármely problémájára tudott megoldást, az alapvető technikai gondoktól egészen a legapróbb előadásmód-beli kérdésekig. A hegedűkurzus egyik legnagyobb meglepetése számomra egy ifjú japán hegedűművésznő játéka volt, aki úgy játszotta Bartók II. rapszódiáját, hogy - Pauk tanár úr szavaival élve - "csak úgy füstölt". Másfelől viszont elszomorító (s ennek Pauk György is hangot adott), hogy a magyar hegedűsök körében indokolatlanul népszerűtlen ez a szeminárium, a pesti Zeneakadémia jelenlegi hallgatói például egyáltalán nem képviseltették magukat kurzusán, a magyar hallgatók Pauk György korábbi vagy jelenlegi tanítványai közül kerültek ki.

A hegedűórák után tehát vegyes érzelmekkel ültem be az esti kamarakoncertre, melynek programját a francia nemzeti ünnep fényében állították össze, így Debussy, Ravel és egy kortárs francia komponista, Pascal Dusapin darabjai csendültek fel. Elsőként Pusker Júlia és Rohmann Imre tolmácsolásában hallgathattuk meg Debussy hegedű-zongora szonátáját, mely előadás során a két muzsikus együttműködése hibátlan volt. Rohmann Imre a zongorából Debussy zenéjéhez leginkább illő hangot csalta ki - az egymásba folyó akkordok és a finom billentés merengő, tétovázó hangulatot teremtett. Pusker Júlia hegedűhangjai a felső regiszterben nagyon szépen csengtek, muzikalitásához pedig nem fér kétség. Pascal Dusapin Ohé című művét Szűcs Péter klarinéton és Varga István csellón játszotta - Magyarországon először -, majd Ravel hegedűre és csellóra írt duója hangzott el, Krulik Eszter és ismét Varga István előadásában. Debussy klarinét-zongora rapszódiája után következett az est igazi csemegéje: Debussy egy nemrégiben felfedezett, fiatalkori művét, a G-dúr triót adta elő Rohmann Imre, Krulik Eszter és Varga István. Az előadókat dicséri, hogy a francia impresszionizmus világából rögtön váltani tudtak a Debussyre a későbbiekben a legkevésbé sem jellemző, későromantikus hangvételre. A koncert valóban tisztelgés volt a francia nemzeti ünnep és Debussy előtt is, hiszen ne felejtsük el, hogy idén ünnepeljük a francia komponista születésének 150. évfordulóját.

Július 15-én ismét kurzuslátogatással, mégpedig Rohmann Imre zongoraóráival indult a nap. A salzburgi Mozarteum tanáránál kemény munka folyt: Rohmann a Bartók-művek esetében (a hallgatóknak még Liszt- és Debussy-darabokkal is készülniük kellett) a hangsúlyok, tempók és szólamok egymáshoz való viszonyának kidolgozására a legapróbb részletekig figyelmet fordított, emellett nagyon fontos szempont volt az orkesztrális gondolkodás megmutatása a növendékeknek, mely főleg a szólamkidolgozásban nyújthat nagy segítséget a későbbiekben. Nem ritkán zenetörténeti és -tudományi kérdések is felmerültek, melyekre az éppen jelen levő Vikárius László választ is adott. Későbbi beszélgetésünk során Rohmann Imre elmondta, a szeminárium egyik nagy erényének tartja, hogy karmester-, zeneszerző- és hangszeres kurzusok mellett zenetudományi képzésben is részt vesznek a hallgatók, hisz ez mindenkinek előnyére válik.

Erre a napra két koncert is jutott, az első egy különleges helyszínen, különleges hangszerre épülő hangverseny volt: Lakatos György fagottművész és volt tanítványai (Horváth Andrea, Stefán Zsófia, Tóth Sára Rebeka, Duffek Mihály) a jáki templomban játszottak. A programban a reneszánsztól napjainkig sokféle zene szerepelt, három-, négyszólamú Bach-átiratok és kortárs zeneszerzők (Madarász Iván, Kurtág György) szólófagottra írt művei is elhangzottak. Megtapasztalhattuk a hangszer sokszínűségét és bebizonyosodhatott, hogy a fagott messze nem csupán az általában rábízott buffonikus szerepekben állja meg a helyét. Mindenképp meg kell említeni a koncert spontán közreműködőit: egy-két darab közben a templomban lakozó fecskecsalád is - meglepően jól alkalmazkodva a zenéhez - heves csicsergésbe kezdett, különleges hangulatot kölcsönözve ezzel az előadásnak.

Este a szombathelyi Weöres Sándor Színházban az Amadinda Ütőegyüttes adott újabb ünnepi koncertet, idén ugyanis a legnagyobb hatású amerikai zeneszerző, az ütőhangszeres kultúra megújítójának, John Cage születésének századik évfordulóját is ünnepeljük. Az Amadinda igen nagy fába vágta fejszéjét, hiszen Cage művészete gyakran mind a közönséget, mind az előadókat próbára teszi. Rácz Zoltánék viszont a John Cage darabjaihoz illő precíz, ugyanakkor humorral teli előadásukkal megnyerték maguknak a közönséget. Elhangzott a ritkán játszott hatrészes Imaginary landscape-sorozat első három része és a teljes Construction-trilógia is, illetve néhány, preparált szólózongorára komponált mű, úgy mint az In a landscape, a Waiting és a Dream. A koncert közönsége egyébiránt nem csak a szeminárium résztvevőiből áll, laikusok is ültek a nézőtéren, akikhez az Amadinda szintén közel tudta vinni John Cage zenéjét, így láthatóan mindenkit nagyszerű zenei élményben tudtak részesíteni.

A fellépők, tanárok és növendékek közt sokféle ember fordul meg a fesztiválon, mindenki másra kíváncsi, mást akar tanulni, de úgy gondolom egyvalami közös: ez pedig az intelligencia. E tulajdonság nélkül ugyanis lehetetlen mélyére hatolni Bartók zenéjének, vagy kortárs szerzők zenéivel foglalkozni, de szerencsére Bartók szellemisége mellett az intellektus is teljes mértékben áthatja a fesztivál hangulatát.