Jolán

Fidelio Klasszik: Szirtes, Turjányi, Dunajcsik

2012.07.26. 10:59

Programkereső

A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának július 28-i adásában megszólal még Dudás Eszter és Jankovits Barnabás is.

Idén immár huszonegyedik alkalommal várja látogatóit augusztus 11. és 19. között a Zempléni Fesztivál. A tokaji borvidék legszebb műemléki és szabadtéri helyszínein komoly-, könnyűzenei és jazz koncertek, színházi előadások, kiállítások és zenés kirándulások kínálnak bőséges választási lehetőséget. Szerényebb keretek között, a korábbi évekhez képest mennyiségileg kevesebb kínálattal, de változatosságából és színvonalából mit sem veszítve indul útjára két hét múlva a 21. zempléni összművészeti seregszemle- tudtuk meg Turjányi Miklós fesztiváligazgatótól.

Csaknem 200 diák és több mint negyvenfős tanári gárda részvételével immár 9. alkalommal rendeznek kéthetes nyári művészeti kurzust Sárospatakon, idén július 30. és augusztus 13. között A Crescendo Nyári Akadémia keretében európai és amerikai zenekarok kiváló szólistái, zene- és képzőművészeti egyetemek tanárai tartanak intenzív közép- és felsőfokú képzést művészeti pályára készülő fiataloknak. A Nyári Akadémia utolsó napjaiban a hallgatók nyilvános koncerteken mutatkoznak be a közönségnek. Ebben az évben a legtehetségesebb növendékek a Zempléni Fesztiválra is meghívást kapnak. Adásunkban Füzesséryné Dudás Eszter mesélt a sárospataki zenei kurzus részleteiről.

MaryPoppins - sajtótájékoztató a Madách Színház előadása kapcsán - Szirtes Tamás és a három Mary Poppins: Mahó Andrea, Oroszlán Szonja, Polyák Lilla
MaryPoppins - sajtótájékoztató a Madách Színház előadása kapcsán - Szirtes Tamás és a három Mary Poppins: Mahó Andrea, Oroszlán Szonja, Polyák Lilla

A Madách Színház szeptemberi bemutatójában közreműködők megkezdték jól megérdemelt nyári pihenésüket. A Mary Poppins című nagyszabású produkció premierjére szeptember 21-én, 22-én és 23-án kerül sor. A címszerepet Mahó Andrea, Oroszlán Szonja és Polyák Lilla alakítják. A próbák május 29-én kezdődtek, majd augusztus 21-én indulnak újra teljes gőzzel. A nagy, színes mesét 9-től 99 éves korig ajánlják az alkotók, akik Az operaház fantomja óta a legnehezebb szcenikai megvalósítású produkció előtt állnak. Arról, hogy miért is van ez így, illetve a darabhoz fűződő viszonyáról, az eddigi próbákról Szirtes Tamás igazgató, a darab rendezője számolt be.

Amennyiben még nem döntötték el, hogy milyen olvasnivalót visznek magukkal a rövidebb, hosszabb nyaralásukra, hallgassák meg a Libri Kiadó főszerkesztőjét, Dunajcsik Mátyást aki segíthet a választásban. Az író, szerkesztő nemrégiben megjelent Balbec Beach című kötetét azoknak is ajánljuk, akik nem a tengerparton nyaralnak...

Suppré-Neopaint: A Nemzet Színészei (10 éves a Nemzeti Színház)
Suppré-Neopaint: A Nemzet Színészei (10 éves a Nemzeti Színház)

Nyári adásainkban már megszokhatták, hogy válogatást nyújtunk az elmúlt félév általunk kiemelkedőnek ítélt, legizgalmasabbnak tartott eseményeiről. Aktuális adásunkban azt idézzük fel, amikor márciusban a Nemzeti Színház megnyitásának tíz éves évfordulójára nagyszabású programsorozattal készültek a szervezők. A születésnapi ünnepségsorozathoz egy óriás faldekoráció is tartozik. A Suppré-Neopaint kreatív ügynökség jóvoltából a Rákóczi (volt Lágymányosi) híd hatvan méter hosszú, négy méter magas felületére a Nemzet Színészei közül kilenc elhunyt művész portréját festették meg. A március 25-én leleplezett alkotás előkészítő folyamatáról és a Suppré-Neopaint projektjeiről Jankovits Barnabást kérdeztük.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére július 29-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.