Orsolya

Elhunyt Ruggiero Ricci

2012.08.07. 11:09

Programkereső

A világhírű hegedűvirtuózt, a 20. század Paganinijeként emlegetett muzsikust 94 éves korában érte a halál.
Ruggiero Ricci
Ruggiero Ricci

Az elsősorban Paganini-játékáról nevezetes hegedűs 1918. július 24-én született San Franciscóban és már hat évesen megkezdte hegedű tanulmányait. Tanárai között többek között a Yehudi Menuhint is oktató Louis Persinger neve is szerepel, tehetségére egy helyi hegedűverseny első helyezése után figyeltek fel. Első szólóestjét 1928-ban adta szülővárosában, majd Berlinben folytatta tanulmányait, hogy később ismét Persinger növendéke legyen. Első európai turnéját 1932-ben tette, mely során például Londonban Mendelssohn hegedűversenyével mutatkozott be. Még ugyanebben az évben a híres tudósnak, Albert Einsteinnek is játszott a California Institute of Technology-ban. A II. világháborúban a légierőnél szolgált, de inkább csak hegedült a sereg szórakoztatására.

Ruggiero Ricci hosszú pályája során mintegy 5000 koncertet adott 65 országban. Tanított az Indiana University-n, a Juilliard School-on, a michigani egyetemen és a salzburgi Mozarteumban is. Számos lemezfelvételt készített Paganini, Bach, Beethoven és Mozart műveiből. A magyar muzsikusok közül többen is tanultak nála, többek között Szabadi Vilmos és Oláh Vilmos hegedűművészek. Vadim Repin egyik idolja volt az amerikai virtuóz, akiről egyszer így nyilatkozott: "Csak egyszer kell hallanod a játékát és az tovább él benned - az időzítés, a mód, az atmoszféra mind-mind az emlékezeted részévé válik."

Paganini: E-dúr Caprice, km.: Ruggiero Ricci