Salamon

Saariaho az Arcus Temporum idei vendége

2012.08.14. 11:43

Programkereső

Augusztus 24. és 26. között rendezik meg Pannonhalmán a kortárs zenei fesztivált, ahol a finn születésű zeneszerző műveit állítják párhuzamba Igor Stravinsky darabjaival.

A kilencedik alkalommal megrendezett Időívek alcímű rendezvényről Varga Mátyás fesztiváligazgató, bencés szerzetes a hétfői, budapesti sajtótájékoztatón ezt nyilatkozta: "visszagondolva az elmúlt nyolc évre, nem titkolhatom a büszkeségemet, olyan fesztivált hoztunk létre, amely fokozott érzékenységgel közelít a kortárs művészethez". A zenei rész minden évben kiemelt szerepet kapott, és mindig olyan kortárs zeneszerzőt igyekeztek meghívni, aki még nem járt Magyarországon vagy itthon kevéssé volt ismert. Veres Bálint zenei tanácsadó rávilágított, hogy az első rendezvényre Sofia Gubajdulinát, a tatár-orosz zeneszerzőt - ahogy fogalmazott "a kortárszene nagyasszonyát" - sikerült meghívni és ez tette arra pályára a fesztivált, melyet a mai napig követnek. Gubajdulina sorsával rokon a Finnországban született, idén hatvan éves alkotó Kaija Saariahóé is, akit már évek óta hívtak Pannonhalmára, de csak idén sikerült összeegyeztetni az időpontokat.

Kaija Saariaho
Kaija Saariaho

Saariaho párhuzamosan végezte a képző- és zeneművészeti tanulmányait, kötődése a vizualitással a mai napig szoros (férje is médiaművészként dolgozik). A nyolcvanas években figyeltek fel művészetére, amikor első díjat kapott az Ars Electronica fesztiválon. Ma már ünnepelt operaszerző, három operáját Franciaországban és az Egyesült Államokban is rendszeresen játsszák. Az Arcus Temporum azonban a kamarazenére összpontosít, így kisegyüttes által játszható darabokat ismerhet meg tőle a közönség. Rozmán Lajos a zenei rész művészeti vezetője rámutatott, hogy a pozsonyi Konvergencija Fesztivállal tovább folytatódik az együttműködés, Szlovákiából a Quasars együttes érkezik. A francia Ensemble Energeia a +1 koncerten Carlo Gesualdo Tenebraejét adja elő, amelyet az Arcus Temporum kedvéért tanultak meg. Ezzel harmóniában a zárókoncerten Stravinsky feldolgozásában Gesualdo három szent éneke hallható.

Hogy változatlanul a kamaraművek kerülnek középpontba, abban az is szerepet játszik, hogy mivel a pannonhalmi bazilika felújítás utáni újraszentelése csak augusztus 27-én lesz, így a nagyobb koncerteket - miként tavaly - a gimnázium tornatermében rendezik. Természetesen idén is installációt állítanak ki a teremben, mely feledteti az eredeti funkciót. Ezt idén a MoME hallgatói készítik.

Néhány éve a +1 elnevezésű koncertet is bevezették, amelyen akár egy tizenéves ifjú tehetségnek, akár egy kevésbé ismert régizenésznek adnak teret, de a zene mellett más művészeti ágak is helyet kaptak az évek során a fesztiválon. Így kapcsolódott be a programba a képzőművészet, a film, a színház és ezen belül a mozgásművészet. Hudi László, a színházi események szerkesztője kiemelte: a Parkinprogress tíznapos rezidenciaprogramjára a magyar résztvevőkön kívül öt országból - Franciaország, Belgium, Németország, Csehország, Nagy-Britannia - fiatal alkotók érkeznek. A táncosok, zenészek, videoművészek két estén mutatják be munkájukat, amelyek a színhelyre, a pannonhalmi arborétumra és egymás műveire, műfajaira reflektálnak. A filmes programokra a Trieszti Fesztivál küld német rövidfilmekből válogatást, Határok nélkül - otthontalanul címmel.

Kaija Saariaho: Fall - hárfára és elektronikára