Hedvig

Szépséges Itália a határon túlról

2012.09.04. 11:30

Programkereső

A Bella Italia alcímet viselő Nemzetközi Haydn-napokat az Il Giardino Armonico hangversenye nyitja szeptember 6-án. A zárókoncertre tíz nappal később Fischer Ádám, a fesztivál művészeti vezetőjének közreműködésével kerül sor.

"Nem volt egyszerű meggyőznie Fischer Ádámnak engem arról, hogy a nyitó estet engedjük át az Il Giardino Armonicónak" - mondta a fesztivál igazgatója, Walter Reicher, majd hozzátette: "Fischert a sorozat emblematikus személyiségének tartom, de egyetértek vele abban, hogy új, érdekes szereplőket is fel kell fedeznünk azért, hogy az eisenstadti Haydn-napokat Burgenland, sőt Ausztria egyik jelentős fesztiváljaként jegyezzék." Az igazgató ma úgy látja, hogy helyes volt az Il Giardinót meghívni, három koncertjükre a jegyek 95 százaléka már el is kelt. Az olasz kamarazenekar első estje a Jó napot, jó utazást címet kapta, a második az Itáliai vadászat, a harmadik pedig az Egy éj Velencében címmel található meg a programfüzetben. Mindhármon hangversenyen Haydn- és Vivaldi-művek lesznek hallhatók.

Fischer Ádám
Fischer Ádám

"Haydn, bár kitűnő ajánlatokat kapott - például Nápolyba is - sosem járt Itáliában. A zeneszerzői attitűdjére ugyanakkor hatott az olasz iskola is, melynek egyik nagy mestere Nicola Porpora zeneszerző volt. A legmélyebb és legtartósabb kapcsolatot azonban Haydn az olasz énekesnővel, Luigia Polzellivel alakította ki" - nyilatkozta Fischer Ádám. "A kismartoni fesztivál már egy olyan színvonalat is és egyben olyan törzsközönséget is felnevelt, melynek kevésbé ismert, ugyanakkor érdekfeszítő darabokat is el lehet játszani. Én ezért a zeneszerző számomra igen izgalmas művét, a L'isola disabitata (Lakatlan sziget) című operát választottam, melyet szeptember 12-én fiatal sztárokkal, Chen Reisszel, Stephanie Houtzeellel, Marlin Millerrel és Paul Armin Edelmannal és az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar közreműködésével fogunk előadni" - részletezte a karmester.

Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Paganini című koncertjén elsősoron természetesen Paganini-darabot szólaltat meg, de elhangzik majd Schubert Olasz nyitánya és Haydn Üstdob szimfóniája is. Az Opera Instrumentale című esten Haydn Óra szimfóniája mellett egy-egy Verdi-, Rossini-, Donizetti- és Mascagni-operanyitányt, illetve intermezzót adnak majd elő Fischer vezényletével. "A szervezők a nagy érdeklődés miatt azt fontolgatják, hogyan lehetne még inkább kiterjeszteni a jövőre huszonöt éves fesztivált" - jegyezte meg Fischer Ádám. Walter Reicher igazgató megerősítette: a 25. Haydn-napok egy héttel hosszabb lesz az eddiginél. Az igazgató elárulta azt is, hogy 2013-ban, a negyedszázados évfordulón Fischer Ádám régi elképzelése fog teljesülni: nemcsak Haydn valamennyi londoni szimfóniáját, hanem a Beethoven-szimfóniák teljes ciklusát is műsorra tűzik.