Jenő

A sípokon is túl

2012.10.02. 08:09

Programkereső

"Ha nem tudod hová mész, oda bármilyen úton eljuthatsz" - Lewis Carroll halhatatlan regényének bölcsessége kétségkívül megfontolandó, a jelenkor orgonás kultúrájának óriása, Jean Guillou azonban művészi utazásait illetően nem veszi magára leegyszerűsítő módon. Sőt, inkább kiélezi. Mert ha igaz is, hogy "bármilyen" módon eljuthatunk ama meghatározatlan, kalandos helyre, azért végül mégiscsak el kell döntenünk, hogy merre induljunk, sőt, hogy elinduljunk-e egyáltalán.

Ez utóbbi kérdésre azonban talán nem is áll módunkban szabadon válaszolni: könnyen lehet, hogy nem magunk miatt vagyunk úton, hanem egy találkozás folytán, s éppen ezért nem ismerjük utunk célját sem. Akárcsak a fehér Nyuszit megpillantó Alice, aki e találkozás nyomán az ismeretlenbe vezető fantasztikus kalandba csöppen. Ehhez hasonlóan Jean Guillou számára is egy sorsszerű találkozás vezetett oda, hogy elképesztően színes és eseményekben gazdag pályájára visszatekintve ma elmondhatjuk: noha személyében az orgonajáték doyenjeinek egyike készül helyet foglalni a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem szuperlatívuszokban dicsért orgonája mellé, nyolcvankét éves kora ellenére ma is olyan mintát kínál, ami felszólítás és kihívás a fiatalabb orgonistagenerációk számára.

Jean Giullou
Jean Giullou

"Az orgonával történt első gyermekkori találkozásom óta úgy gondoltam - írja a koncert központi számaként megszólaló Alíz orgonaországban című kompozíciója elé -, hogy a hangszer különböző regisztereinek palettája különös élőlények gyűjteményére hasonlít. Az egyes karaktereket azonban nem a hangszínek jellegéhez, hanem inkább a sípok méretéhez és formájához társítottam - mindez szinte lélektani értelmezés után kiált. Természetes következménynek tartom, hogy ezeket a karaktereket (érző és izgő-mozgó lényeket) megpróbáltam egy zenei történetbe helyezni, melyet egy őket bemutató narráció vezet be és támogat. Lewis Carroll és hősnője, Alice tökéletes keretet kínált zenei ötletem dramaturgiailag érvényes megvalósítására." 

A Müpa kilencvenkét regiszteres, hatalmas orgonája tökéletesen illeszkedik Guillou elképzeléseihez, a 19. századi, egykoron Liszt által művelt "melodráma" műfajához sorolható narratív-zenei kompozíció magyarított szövegének előadásában pedig Tompos Kátya művésznő lesz az idős mester partnere.

A sípokon túl azonban nem csak a gyermeki fantázia elvágyódást keltő birodalma található, hanem a zenén túli, zajos vagy éppen néma dimenziók titkai is. Noha Guillou egyházi szolgálatot is teljesít, művészetében a transzcendencia, a "túlnan" kérdése inkább absztrakt vagy profán formákban jelentkezik. Muszorgszkij Egy kiállítás képei című ciklusából készült átirata hűen tükrözi a zene és a társművészetek határait fürkésző érdeklődését. Ugyancsak a zene határaira kérdez rá a Mozart által egy ostoba gépezetre (az ún. Flötenuhr-ra) írt, zeneszerzésileg azonban végtelenül érett f-moll fantázia (K. 608). Elveszíti-e a zene emberi arcát, ha egy gép szólaltatja meg? Meddig tart a zene és hol kezdődik valami más? E nagy kérdéseken túl pedig ott áll zenekultúránk legfőbb kihívása, Guillou legkedvesebb közege, az improvizáció, ami maga a legnagyobb kaland: találkozás a jövővel, amely az ismeretlenbe tart.