Emma

Mindszenty Zsuzsánna a KÓTA élén

2012.10.03. 11:04

Programkereső

A Liszt-díjas karnagyot, az ELTE Zenei Tanszékének docensét választotta új elnökéül a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége.

Kollár Éva Liszt-díjas karnagynak, a Zeneművészeti Egyetem professzorának a KÓTA tevékenységében betöltött művészeti és két cikluson át tartó elnöki tevékenységét Örökös tiszteletbeli elnök címmel ismerték el. Tiszteletbeli elnök címet kapott Rozgonyi Éva Liszt-díjas és Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, valamint Tóthpál József, a választmány leköszönő elnöke a korábbi vezetésben betöltött művészi, illetve szervezői munkája elismeréseképpen.

A szövetség társelnöke lett Birinyi József népzenekutató, előadóművész, a Magyar Kultúra Lovagja, valamint Móczár Gábor, az Európa Cantat Nemzetközi Kórusszövetség alelnöke, a Pomázi Magyar Kóruskastély művészeti igazgatója. A harmincöt tagú választmány elnökének Somogyváry Ákos karnagyot, az Erkel Ferenc Társaság elnökét választották.

dr. Mindszenty Zsuzsanna
dr. Mindszenty Zsuzsanna

A KÓTA, amely saját bevallása szerint a legnagyobb - több tízezer tagot képviselő - hazai civil szervezet, művészeti bizottsági vezetője Somos Csaba, a Magyar Rádió Énekkarának karnagya, a zenekari szakbizottság vezetője pedig Horváth Gábor karmester kapott felkérést. Az elnökség tagja lett többek között Gerenday Ágnes karnagy, az Emberi Erőforrások Minisztériuma művészeti főosztályának zenei referense, Kutnyánszky Csaba, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese, valamint Tóth Péter Erkel- és Arany-hangvilla díjas zeneszerző.

Honlapja szerint a KÓTA kulturális és művelődési feladatokat ellátó szakmai szövetség. Országos hatáskörű, a legnagyobb kórus- és népzenei adatbázissal rendelkező, szakmai minősítéseket kiadó szervezet, közhasznú társaság, a kulturális minisztérium szakmai tanácsadó szervezete. Célja a magyar énekkari és népzenei kultúra ápolása, hagyományaink megmentése és továbbadása. A Bartók Béla Szövetség (1948-1950) és a Kórusok Országos Tanácsának (1970-1990) jogutódjaként alakult 1990-ben.