Cecília

Göllesz Zoltán: "Több missziónk is van"

2012.10.16. 07:43

Programkereső

Göllesz Zoltánt munkájának természetéből adódóan a közönség soraiból kevesebben ismerhetik, de akik emberként közel kerülhettek hozzá, nagy szeretettel vannak iránta. A Nádor Teremmel egybeforrott rendezvényszervezőt, sokszáz koncert "láthatatlan emberét" kérdeztük.

- Hogyan kezdődött az életedben a zene és a koncertszervezés?

- Gyermekkorom egyik meghatározó élménye volt, amikor vasárnap délelőttönként édesapámmal - aki egyébként a Gyógypedagógiai Főiskola tanszékvezetője volt - a Zeneakadémiát látogattuk, ahol egy Lukin László nevű úriember érdekeseket mondott, és gyerekek számára is élvezetes zenéket hallhattunk. Ezek után zenei tagozatos általánosba jártam, de nem lettem zenész, végül logopédusként diplomáztam. A főiskolai évekből sem maradt ki a zene, külön engedéllyel Kulturális integráció címen adtam le a szakdolgozatom - ami azért láthatóan nem a tanult témakörbe vág. Érdekelt, hogy miként lehetne a speciális igényűek (pl.: siketek, látássérültek, mozgáskorlátozottak) számára elérhetőbbé tenni a kultúrát. Ilyen megoldások lehetnek például az akadálymentes nézőtéri helyek, ha a könyvtárak postán is kölcsönöznének, vagy a különlegesen narrált előadások a látássérültek számára.

- Mindennek a későbbiekben lett valamilyen eredménye?

- Ahogy vesszük. A szakdolgozat kibővített verziója végül megjelent könyv formájában és talán használt is valamit, de a mai napig rengeteg a megoldatlan kérdés a téma körül.

- Ennek a gondolatmenetnek része a Vakok Iskolájában található Nádor Terem koncertteremmé avanzsálása is?

- A Nádor Terem célja ennél sokkalta sokoldalúbb. Természetesen mindig is cél marad a diákok számára igényes műsort teremteni, de ehhez az évi több mint 130 koncert már kifejezetten nagy merítés. Ha van "missziónk", akkor az a fiatal tehetségek, a kortárs és a barokk korhű előadások segítése és nem utolsó sorban a közönség igényeinek emelése.

- Ez négy igencsak különböző terület...

- Nem egyszer megesett már, hogy a terembérlet elengedésén felül a Nádor Terem költségvetése mínuszban zárt egy tehetséges fiatal művész bemutatása kedvéért. Úgy gondolom, alapvető fontosságú, hogy tisztességes honoráriumot ajánljak fel egy akár kevésbé ismert művésznek is, mert a megbecsülés hiánya erodálja a szakmát. Ez persze nem mindig térül meg, de erre is van pár ötletem. Tavaly indítottam el a clubconcert.hu rendszerét. Itt meghatározzuk a művésszel közösen, hogy mennyi az előadás bekerülési költsége, majd ha a közönség száma eléri a fedezeti pontot, akkor minden egyes további eladott jeggyel az összes jegy ára csökken. Tehát ha 100.000 forint kell a produkcióhoz, akkor 100 ember 1000-1000 forintért, 200 ember 500-500 forintért jöhet be. Ebből látszik, hogy nem az extraprofit, hanem a hangverseny megvalósítása a cél.

Göllesz Zoltán
Göllesz Zoltán

- Működik ez a rendszer?

- Én nagyon hiszek ebben a szisztémában, de még nem sikerült elérni az áttörést. Örülnék, ha minél több helyszín venné használatba, de erre eddig még nem került sor.

- Kikből áll a Nádor Terem törzsközönsége?

- Egyik nagy szívfájdalmam, hogy erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Szinte minden koncerten más és más arcok jelennek meg, az előadó függvényében. Az viszont általánosan elmondható, hogy megöregedett a közönség. Hiányzik a fiatalok "koncertre nevelése".  A színházakba "beterelt" osztályokról rengeteg rémtörténet kering, ahogyan tönkretesznek egy előadást a beszólásaikkal vagy hangoskodással. Az énektanár és a szülő sem tanítja meg, hogyan kellene egy koncerten viselkedni, sőt, hogyan kellene egy koncertet élvezni. Ha a szülő egyáltalán fogékony a komolyzenére, akkor is nagyon gyakori a "felhívom a babysittert és elmegyek én, a gyerek nélkül" mentalitás.

- Mi erre a megoldás?

- Ha tudnám, nem itt tartanék. A Kakaókoncertek, a Megérthető zene és a hasonló közönségépítő programok feltétlenül szükségesek. Magam is próbálkoztam Con sordino címmel olyan hangversenysorozattal, amely előadásainak végén beszélgetni lehetett a zenészekkel - bár ez már a felnőttebb közönség művelését célozta.

- Említetted a barokkot...

- Tréfásan szólva a barokk stílusnak ma reneszánsza van. 2009-ben szerettem volna Händel halálának 250. évfordulójára egy tíz koncertes minifesztivált szervezni, amely miniszteri támogatással meg is valósult. Ennek sikere vetette fel a Magyar Händel Társaság megalapításának gondolatát. 2011 áprilisában első jelentősebb vállalkozásunk volt a Fasori Református Templomban Händel első oratóriumának, az Il trionfo del Tempo e del Disinganno előadása. Ez év április 8-án, húsvét vasárnap a második oratórium került sorra, a La Resurrezione a Kassai téri templomban a mű 1708-as, április 8-i, húsvét vasárnapi "premierjének" évfordulóján. A "Feltámadás" karmestere Németh Pál volt, aki saját együttesét, a Savaria Barokk Zenekart vezényelte. Minden szólista megérdemelné itt a méltatást, de mégis külön megemlíteném Szigetvári Dávidot, aki nemrég a lipcsei Bach-verseny első díjasa volt, Tomás Šelc-et Szlovákiából, aki pedig a II. Nemzetközi Händel énekverseny és kurzus első helyezettje volt Egerben, ott ismertem meg és hívtam Lucifer szerepére. Neki köszönhetően az előadás Pozsonyban is elhangzik hamarosan. Jelenleg az október 20-i hangversenyre készülünk, amelyen Pálúr János és a két éve alakult, fiatalos felfogásban játszó Anima Musicae szólaltja meg Händel orgonaversenyeit és concerto grossóit a Fasori Református Templomban. Úgy gondolom, a ma embere számára is rengeteg csodát tartogat ez a kor. Ezért tartom különösen örömtelinek, hogy immár a Zeneakadémián is elindult a régizenei tanszék és egyre többen mélyülnek el a historikus előadásmódban.

- Mit kívánhatnék neked mondjuk 2015-re?

- Sok kamarakoncertet! A nagy szimfonikusok még talán boldogulnak valahogy, de a kamarazene egyre jobban teret veszít, pedig a kamaramuzsika sokkal intimebb, közelibb műfaj. A Nádor Teremben kifejezetten szeretem, hogy sokszor az előadás után megállítják a művészt a folyosón vagy "rátörnek" az öltözőben. Akkor, amikor TV-ben, rádióban és interneten egyaránt nyakló nélkül bárki bármit közzétehet, a kultúra felhígul, mert bárki művésznek tekintheti magát. Nagy jelentősége van tehát az igazi értéket képviselő zenékkel és muzsikusokkal való személyes találkozásnak.