Cecília

Solti György-centenárium

2012.10.21. 08:06

Programkereső

New Yorkban koncertekkel, itthon rádió- és televízióadásokkal emlékeznek az évfordulón, a karmester századik születésnapján, október 21-én.

A Solti György alapította és ma Valerij Gergijev által irányított nemzetközi együttes, a Világzenekar a békéért október 19-én a New York-i Carnegie Hallban, október 21-én a chicagói Symphony Centerben, Solti amerikai zenekarának otthonában lépett fel. A rendkívüli alkalmakon koncertező alkalmi muzsikus összefogás létrejötte - mint arra a The New York Times (NYT) emlékeztetett hétvégi írásában -, elválaszthatatlan a karmester személyes sorsától, életútjától.

A 25 éves fiatalember 1938. március 11-én Budapesten Mozart Figaro házasságát vezényelte, ami akkor azért is jelentős volt, mert ezen az estén személyében az I. világháború óta először állt más vallásra nem áttért zsidó karmester az Operaház karmesteri pulpitusán. Ám alig néhány órával ezt követően Hitler hadai bevonultak a szomszédos Ausztriába, ami már előre vetítette a jövő új veszélyeit. 1939 szeptemberében Soltit a II. világháború kitörése Svájcban érte, a következő hat évet ideiglenes vízumokkal és kevés jövedelemmel ott vészelte át. Tartott attól, hogy ha a németek megnyerik a háborút, Svájcot is elfoglalják, ami számára valószínűleg a véget jelentené - emlékeztetett a NYT, amely ezután a világzenekar megalapításához vezető út következő fontos állomásaként a már páratlan pályát bejárt dirigens 80. születésnapját idézte fel.

Solti György
Solti György

1992-ben már Sir Georg Soltiként ismerte a világ a müncheni, a frankfurti és a londoni királyi opera volt zeneigazgatóját, aki még mindig a leghíresebb zenekarok keresett karmestereként járta a koncerttermeket. A dirigens 80. születésnapja alkalmából Károly herceg, a brit trónörökös és Diana hercegnő meglepetéspartit rendezett, amelyen híres énekesek és zenészek adtak hangversenyt Solti tiszteletére. A fénypont az volt, hogy az általa korábban vezényelt 15 zenekar kiváló muzsikusaiból alakult alkalmi kamaraegyüttes előadta Richard Wagner Siegfried-idilljét. Köszönetet mondva Solti feltette a kérdést: hogyan lehetséges, hogy sokféle ország egymástól olyannyira különböző zenészei képesek teljes harmóniában együtt muzsikálni, a diplomaták viszont nem tudnak megállapodni a világbéke alapvető kérdéseiben?

A születésnapi koncert után nem sokkal Solti felesége, Valérie együtt ebédelt Butrosz Gáli akkori ENSZ-főtitkár feleségével. A két asszony közösen állt elő azzal a javaslattal, hogy az ENSZ megalapításának 50. évfordulójára létre kellene hozni egy olyan zenekart, amelynek tagjait a világ minden részének híres együtteseiből toboroznák. A terv megvalósult: 1995 júliusában Solti 24 ország 79 muzsikusából álló zenekar élén dirigálta Rossini, Bartók és Beethoven műveit az ENSZ elődje, a Népszövetség genfi székhelyén, a Viktória Teremben. A főpróbán még sokan kételkedtek abban, hogy vajon a sokfelől érkezett társaság képes lesz-e igazán jól játszani, de a próba végén Solti már lelkesen kiáltotta: "Működik a dolog!". A Világzenekar a békéért megszületett.

Következő fellépésüket 1998-ra, a németországi Baden-Badenbe tűzték ki, de Solti György hat hónappal a koncert előtt váratlanul meghalt. Valerij Gergijev karmester, Solti tanítványa és tisztelője vette át a karmesteri pálcát. Solti György felesége és Charles Kaye, aki 20 éven át volt a Solti munkatársa, azóta is azon dolgozik, hogy a Világzenekar tovább koncertezhessen. Nekik köszönhető, hogy valahányszor lehetőség nyílik erre, az együttes főnixmadárként feltámad hamvaiból. Gergijev volt valamennyi - 2000 és 2011 között összesen 16 - koncertjük karmestere. Sem ő, sem az alkalmi zenekar tagjai nem kapnak honoráriumot ezekért a fellépésekért, hatalmas szervezési és logisztikai problémákat kell megoldaniuk, Charles Kaye-nek pedig minden alkalommal elegendő pénzt kell összegyűjtenie az állandóan növekvő, manapság dollárban is hétjegyű számra rúgó költségek fedezésére.

Rossini: Tell Vilmos - nyitány (részlet), km.: Világzenekar a békéért, vez.: Solti György

A két hétvégi centenáriumi hangversenyt is Gergijev vezényelte. A műsoron a Figaro házassága nyitánya, Richard Strauss Don Juan című szimfonikus költeménye, Mahler V. szimfóniájának negyedik tétele és Bartók Concertója szerepelt. Angela Gheorghiu és René Pape, akiknek pályájuk kezdetén Solti sokat segített, egy-egy áriát énekel, a dirigens nyári lakának otthont adó toszkániai Castiglione della Pescaia városkában működő Georg Solti Accademia négy fiatal növendéke pedig Verdi Rigolettójának négyesét adja elő az amerikai Solti-alapítvány díjasának, Cristian Macelarunak karmesteri pálcája alatt.

Itthon októberben a Budapesti Fesztiválzenekar rendezett a világhírű karmester emlékére koncerteket. Október 21-én az M1-en 15:55-től Magyar világkarrierek címmel egy ismeretterjesztő sorozat első részét tekinthették meg. Este 19:30-tól az MR3 Bartók Rádió adott Solti 100 címmel emlékműsort, melyben 20:15-től a chicagói Symphony Centerbe kapcsoltak, hogy a magyarok is hallhassák a Világzenekar a békéért koncertjét.