Olivér

Bogányi Gergely: "Lélekrágás"

2012.10.22. 07:30

Programkereső

Miközben erről mesél, Bogányi Gergely szelíden mosolyog. Mert ez nála a megszokott állapot. A Kossuth-díjas zongoraművész Liszt Ferenc kétszázegyedik születésnapjára egyszemélyes maratonnal készül. Egy nap alatt három koncertet ad, amelyre Liszt darabjai mellé Bach-műveket is válogatott. Igazságról, tökéletességről, pedálszólamról és sikerről beszélgettünk.

- Egyszer azt mondta, a tökéletes zene maga az igazság. Ez a fajta igazság köti össze Bachot és Lisztet? Ezért írhatta Liszt egy 1863-as levelében egyik barátjának: "Händel iránti minden tiszteletem ellenére továbbra is mindenekelőtt Bachért rajongok"?

- Igen. Ők ketten mindent úgy írtak le, ahogyan az van, és ahogyan az a legjobb. Nem volt bennük semmiféle magamutogatás, nem szőttek bele a műveikbe semmi feleslegeset, azért, hogy érdekes legyen. És akkor sem tennék, ha most élnének. Ezt az ember egyszerűen érzi, tudja. Mint ahogy tudjuk, hogy egy tölgyfának nincs tűlevele. Ezért nincs túl nagy különbség mondjuk Bach C-dúr kis prelúdiuma és egy Liszt-mű között. Ugyanannak az igazságnak másfajta megfogalmazásai. Liszt volt az, aki a legjobban értette, hogy ki Bach.

Bogányi Gergely
Bogányi Gergely

- Pedig még mindig vannak olyanok, akik Lisztet hatásvadász felszínességgel vádolják virtuozitása miatt.

- Ha rosszul játsszák a műveit, olyanná is válnak. De ez nem a művek hibája. Ezek a kritikák már százhetven éve is hamisak voltak. Ma sokkal okosabbnak kéne lennünk Liszttel kapcsolatban. Hogy lehetne ürességgel vádolni, amikor minden művét, azokat is, amelyek nem vallásos témájúak, átjárja az őszinte hit. Az, hogy hatni akar, természetes. Akárcsak Bach. És minden zeneszerző. A kérdés az, hogy igazsággal akarsz hatni, vagy valamifajta hamissággal. Liszt sosem akar semmilyen hamisságot ránk kényszeríteni.

- Hogyan ért meg Önben Liszt és Bach?

- Soha nem volt bennem Liszttel kapcsolatban kérdőjel. Gyerekkorom óta ösztönösen így gondoltam mindezt. Intellektuálisan kerültem egyre közelebb hozzá. A szellemi és érzelmi gazdagsága fenomenális. Ha csak azt vesszük, hogy ugyanazokra a kötött formára komponált művei micsoda skáláját vonultatják fel az érzelmeknek! Ahogy a Bach-művek is. Mindkét zeneszerző esetében felfoghatatlan, hogyan fért bele egy emberéletbe ennyi zseniális mű!

Egyébként Bach volt a legelső, akit felfedeztem. Nálunk otthon mindig Bach szólt. Édesapám az orgonaműveit folyamatosan játszotta zongorán. A kórusok pedig eljöttek hozzánk próbára. Azóta vártam a pillanatra, hogy sokkal komolyabban foglalkozhassak Bachhal. De valahogy mindig mást csináltam. Ebből az adósságból szeretnék most kicsit törleszteni.

- Átiratot is készített az egyik koncertre. Ez az egyetlen olyan Bach orgonamű, amely szerzője életében megjelent: az Esz-dúr prelúdium és fúga. Hogyan lehet ennek a darabnak a monumentalitását zongorán visszaadni?

- Amikor kiskoromban apám Bachot játszott, legtöbbször enyém volt a pedál szólam. Így együtt nagyon jól szólt. Bár orgonálni nem tudok, azóta szeretném, kívánom a műveit zongorán eljátszani. A maga monumentalitásában persze orgonán az igazi, de a lényeg más hangszeren is átjön. A titok, hogy az átirat a legegyszerűbb, a legtisztább legyen. Igyekeztem semmit nem hozzátenni, vagy elvenni az eredetiből.

Bogányi Gergely
Bogányi Gergely

- És nem akar megtanulni orgonálni?

- Dehogynem! Akár még meg is történhet...

- Ezen a maratonon hogyan beszélgetnek egymással Liszt és Bach művei?

- Nem az volt a célom, hogy valamilyen vaslogika szerint fűzzem fel a darabokat, "ez is C-dúr, az is C-dúr" alapon. Nem akartam "megerőszakolni" a műveket. Az összefüggések mélyebben vannak, ott, amiről az előbb beszéltünk. Hónapokig dolgoztam rajta, hogy ezek ne felsorolás jellegű, sematikus, lexikális koncertek legyenek.

- Hanem lelki utazások?

- Igen. Ez pontosan így van. Erre az utazásra a közönséggel indulok, mert ha erről néha megfeledkezünk is, még mindig a közönség a legfontosabb. És nem az, hogy az előadót dicsőítsük. Persze először nekem kell végigküszködni magam a lelki traumákon, amelyek sorozata ez a minimaraton. Itt van például Liszt Spozaliziója, amelyet Raffaello Mária eljegyzéséről szóló festménye ihletett. Ez a spirituális eljegyzés az emberiség történelmének egyik legnagyszerűbb aktusa volt. Addig kell rágnom hozzá a lelkem, amíg eléggé megközelítem azt a mélységet, ahol ez történt. Csak azután állhatok ki a színpadra, ha elértem. Különben egy átlagos maszlagot kap a közönség, amelyre azt fogja csak mondani: "Nahát, ezt is el tudja játszani, meg ezt is... szép..."

- Hol tart a lélekrágásban?

- A közepén...

- Pont a legrosszabb helyen. Félúton. És mi visz le majd oda?

- A kényszer. Mert Liszt abban a lelki mélységben működött. Ott öntötte zseniális formába a hangokat. Ha én mint előadó, nem jutok el oda, akkor inkább nem játszom el. Akkor játszom mást. Ami ennél kevesebb, az elégtelen. Ez a kényszer az inspiráció. Húsz éve egy finn újságíró azt kérdezte, amikor látta ezt a gyötrődést, hogy hogyan lehet ezt bírni egy életen át? Úgy, hogy csak addig csinálom, amíg el tudok jutni a legmélyére. Amíg van ehhez erőm. Ha már nem, akkor inkább elmegyek Lappföldre havat lapátolni.

- De mi van utána? Megcsinálja. A legtöbbször siker is van. Hogyan dolgozza fel mindezt?

- Ez a sikertől is függ. Ami sajnos sokszor kimerül a tapsban és az ovációban. Marketinggel, teltházzal könnyen lehet mesterségesen sikert készíteni. Ez a fajta siker számomra érdektelen, mert értéktelen. Engem az a siker inspirál, amikor pontosan tudom, hogy a zene olyan nyomot hagyott az emberek lelkében, amelyet a zeneszerző lelkében is hagyott, amikor megszületett. Ha ez megtörténik, azt milliméter pontosan érzem, és a közönség is érzi.

Bogányi Gergely
Bogányi Gergely

- A következő lélekrágás mikor kezdődik?

- Másnap. De minél nagyobb szenvedés az egész, az ember - magam sem értem hogyan - annál nagyobb erőt is kap hozzá.

- Persze ez a koncert nem csak erről szól. Például eljátssza Bach pedagógiai műveit is, amelyek látszólag könnyűek. Nyilván a "kezében van" az összes.

- Mondják, hogy a kétszólamú invenciókat, vagy a kis prelúdiumokat "csak" pedagógiai célzattal írta. De bármilyen pici formátumúak, mégiscsak tökéletes remekművek. Én, ha zeneszerző lennék, ezen legalábbis elgondolkodnék... Hogyan lehet néhány ütem, egy oldalacska, a legegyszerűbb bal kéz - jobb kéz szólam olyan tökéletes, hogy senki addig, és senki azóta megközelítőleg sem tudott hasonlót írni? Ezeket a darabokat kisiskolások is el tudják játszani. Nagy meglepetés, hogy mégis órákat gyakorolgatom őket. Ez az összesűrített tökéletességük okozza az érzést, ami előtt értetlenül állok, hogy hogyan is lehetnek olyan nehezek? Miniatűr csodák.

- Mint a természet, amely képes arra, hogy a legkisebb elemében is tökéleteset alkosson: egy falevélben, egy vízcseppben.

- Igen. Bach is ilyen. És Liszt is. Ezért is csinálom ezt a koncertet.