Emma

Meghalt Elliott Carter

2012.11.07. 13:07

Programkereső

A "legeurópaibb" amerikai, kétszeres Pulitzer-díjas zeneszerzőt 103 éves korában érte a halál november 5-én.

A klasszikus muzsikát komponáló, atonális zenével kísérletező Carter egy kilencvenes években adott interjújában olyan művekként festette le zenedarabjait, amelyeket összpontosítva és nagy figyelemmel kell hallgatni. Úgy fogalmazott, zenéje, amely nem alkalmaz teátrális hatásokat, azt kívánja a hallgatóságtól, hogy figyeljen a hangokra, és találja meg a bennük rejlő értelmet.

Elliott Carter
Elliott Carter

Carter szerint az európaiak jobban befogadták a zenéjét, mint az amerikai közönség, amit azzal magyarázott, hogy "Európában a zene nemcsak a szórakoztatás eszköze, hanem a kultúra része is". Miközben a közönség előtt viszonylag kevéssé ismertek voltak művei, a zenei szakma és a kritika tisztelettel és elismeréssel adózott munkásságának. "Nem hiszem, hogy a népszerűség jelent valamit. Mivel láthatjuk, hogy a közönség ízlését és véleményét különböző módon lehet manipulálni, számomra a népszerűség értelmetlen dolog" - fejtette ki.

A New York-i születésű Elliott Cartert számos generáció mondhatta a kortársának, legkorábbi művei az 1920-as évek végéről származnak. Harvardi irodalmi tanulmányai után Párizsban tanult Nadia Boulanger-nál, akinek Leonard Bernstein, Aaron Copland és Virgil Thompson is a tanítványai közé tartozott. Zenei ambícióit Charles Ives bátorította, akit példaképének és mesterének tekintett.

A zenei Pulitzer-díjat kétszer is elnyerte: először 1960-ban a 2. vonósnégyeséért, másodszor pedig 1973-ban a 3. vonósnégyeséért. Az elsők között kapta meg 1985-ben az Amerikai Kongresszus által alapított Nemzeti Művészeti Érdemérmet.

A zeneművész utolsó évtizedeiben is aktív maradt, 90. és 100. életéve között 40 zeneművet alkotott, köztük első operáját.
A zeneszerzés mellett sokat írt a 20. század zenéjéről. Cikkeinek gyűjteményes kötete 1977-ben jelent meg The Writings of Elliott Carter: An American Composer Looks At Modern Music (Elliott Carter írásai: Egy amerikai zeneszerző rátekintése a modern zenére) címmel.
A 100. születésnapját az egész zenei világ ünnepelte. Budapesten a Zeneakadémián rendeztek tiszteletére koncertet.

Elliott Carter: 3. vonósnégyes - részlet, km.: Arditti Quartet (mozgókép nélkül)