Olivér

Szimonov, a magántáncos

2012.11.07. 08:09

Programkereső

Üdítő orosz programmal rukkolt elő a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, a vendégkarmester, Jurij Szimonov pedig egy jó erőben lévő együttest dirigálhatott.

Az igazság persze nem teljesen ez, mert Alexander Glazunov Raymonda balettjének szvit változatát Jurij Szimonov nem dirigálta. Táncolt a zenére, s nekem - aki soha nem látta Marius Petipa népszerűnek és híresnek mondott koreográfiáját - úgy tűnt, hogy mozdulatai egy valóságos balett-élmény emlékeire utalnak. A "táncikáló" karmester általában rossz hatásfokkal irányít, mozdulatai zenei értelemben nem egzaktak, a muzsikusok könnyen elbizonytalanodnak és kész a baj: belépési pontatlanságok, szétesés, árnyalatlanság jelzi a kommunikációs zavart. Ezúttal azonban nem ez történt, pontos, szabatos muzsikálást hallhattunk, ráadásul úgy, hogy a karmesteri gesztusok legtöbbször zenei gesztusokká is váltak. Hogy mindez miként lehetséges, ez Szimonov titka. S persze egy kicsit Glazunové is: hangszerelése mindig logikus, az egyes szólamoknak többnyire folyamatos mozgású anyagokat ír, érezhetően igyekszik minimalizálni a kényes belépések számát. Ráadásul az egyes tételek zsánere, jellegzetes hangvétele telitalálat, a zene különösebb rásegítés nélkül kialakítja a maga jellegzetes világát. Ezért is oly hálás az ilyesféle muzsikát a hangversenytermen kívül, például szabadtéren, egy park zenepavilonjában megszólaltatni. (A legtöbb világvárosban vannak még ilyen pavilonok, nálunk van?) 

Jurij Szimonov
Jurij Szimonov

Egy-egy remek egyéni megmozdulásra már a Raymondában is felfigyelhettünk, a második részben, Rimszkij-Korszakov Seherezádéjában viszont már boldogítóan nagy adagban szórta az együttes a szebbnél szebb szólókat. Első helyen kell említeni a koncertmestert, nélküle nincs is felvillanyozó Seherezádé-előadás. De figyelni kellett a cselló szólamvezetőre, az oboistára, a fagottosra, s természetesen a hárfásra. Ez a sok jó egyéni produkció féloldalas eredményre vezetne, ha a környezet (a tutti) nem lenne egységes, kiegyenlített, árnyalataiban választékos. Szerencsére, most ez is rendben volt. A "névtelen" szólisták (a zenekar honlapján található névsor alapján sem tudom megtippelni a dicsérendőket) sajátos kontrasztot alkottak a "neves" szólistával. Alexander Rozsgyesztvenszkij Glazunov a-moll hegedűversenyének szólistájaként lépett fel. A délceg, jó kiállású orosz hegedűművész magas termetét meghazudtoló módon viszonylag kis hangon és gyakran alacsonyan intonálva játszott. Virtuozitásának reprezentatív kvalitásáról sem a versenyműben, hanem a ráadásként játszott szellemes bravúrdarabban, Schnittke Polkájában adott számot. De nincs miért kárhoztatni Rozsgyesztvenszkijt, talán a darab sem elég okos ahhoz, hogy okosan játsszák; talán nem elég érdekes ahhoz, hogy érdekesen. Gyanítom - s főleg ezért is a megértés -, hogy amikor a hegedűs néhány éve beírta a naptárjába, hogy "Budapest, 2012. november 5.", még azt hitte, hogy „harapni fog" Glazunov darabjára. Aztán nem harapott. Nem ritka az ilyesmi a túlságosan elfoglalt, utazó zenészek világában. 

Bevallom, hogy nagy kedvencem a Seherezádé. Töményen van benne mindaz, ami Debussy vagy Ravel zenekarához vezet, az pedig, hogy a Seherezádé minimum nagynénje Stravinsky Tűzmadarának, elég közismert. Szeretek elmerülni e színes mese modernitásában, van benne egy csipet a 20. századból, de még a 19. század végének andalító modorában. Szimonovék minden számomra kedves és fontos dolgot kihoztak a partitúrából, így az sem zavart, hogy a karmester nagy kedvvel lopja el magának a showt. Mondjuk az oboaszólóra balkézzel eljátszani a kosárból kitekergő kígyót, talán már egy kicsit túlzás volt. De csukott szemmel csak annyit lehetett hallani, hogy az oboista nagyon szép hangon, karcsú arabeszkeket rajzol - s nem ez a lényeg? 

S hogy Szimonov nem is akarta annyira ellopni a showt, arra bizonyíték, hogy a zenekar minden arra érdemes egyéniségét megünnepeltette a közönséggel. A koncertmesternek (Seherezádénak) pedig még kijárt egy kézcsók is. Szép siker, remek hétkezdet, ki akar ennél többet?

Schnittke: Hegedűverseny, no. 4 - részlet, km.: Alexander Rozsgyesztvenszkij (hegedű), vez.: Gennagyij Rozsgyesztvenszkij