Olivér

Bazsinka József: "Olyan a tubás élete, mint a focikapusé"

2012.11.26. 08:04

Programkereső

Éppen ötven esztendős, és huszadik éve játszik a Budapesti Fesztiválzenekarban, ahol novemberben őt választották a hónap zenészévé. Bazsinka József tubaművész december 13-án különleges szólókoncerttel ünnepli meg kettős jubileumát.

- Ünnepi koncerted apropóját 50. születésnapod adta, de más jubileumo is ígérkezik idén.

- Úgy látszik, csupa kerek évszám fűz a hangszeremhez: pontosan tíz évet dolgoztam az Operaházban, mielőtt a Fesztiválzenekarba bekerültem, ahol most a huszadik évemet töltöm, azaz pont harminc éve dolgozom elsőosztályú zenekarokban. Tíz, húsz, harminc, ötven - méltón, sok koncerttel, és az elmúlt évtizedekre visszatekintve szerettem volna megünnepelni az évfordulót.

Bazsinka József
Bazsinka József

- A negyvenes számot még nem mondtad, arra nem jut jubileum?

- Majdnem: 38 évvel ezelőtt, 1974-ben kezdtem el tubázni, Sződy László keze alatt, aki éppen akkor alakított úttörőzenekart kis falunkban, Bicskén. Mivel én voltam a leghúsosabb gyerek, én lettem a tubás.

- Bár sokan azt hihetik, a tubások csak egy-egy mély hangot tudnak "odarottyantani" a zenekarban, a világon és Magyarországon is számos igazán virtuóz tubaművész tevékenykedik, akik a zenekari szólamoknál sokkal-sokkal nehezebb darabokat játszanak szólistaként vagy kamaraművészként - már ha egyáltalán nyílik rá alkalmuk, hiszen viszonylag szűk a "kereslet" tubakoncertekre. Min múlik, hogy valakiből zenekari, vagy szólótubás lesz-e?

- Sokáig kizárólag szólistaként képzeltem el magam. A konziban az ember előadási darabokat tanul, és alig várja, hogy esetleg fúvószenekari kísérettel eljátszhasson egy szóló versenyművet. Nagy lelkesedéssel készültem a pályára, és már akkoriban is sok Bachot és orosz szerzők műveit játszottam. A Magyar Néphadsereg Zenész Tiszthelyettesképző Zeneművészeti Szakközépiskolájába jártam, és szüleim, illetve Szabó László tanár úr is úgy gondolták, hogy ha mégsem lennék elég jó szólistának, akkor boldogan eltubázhatok majd valamelyik katonazenekarban. Később, már a Zeneakadémián azzal kecsegtettek, hogy szépreményű szólista válhat belőlem, és én erre a pályára is készültem, minél több szóló- és kamaramű megtanulásával. Zenekari tubázásra nem gondoltam egészen addig, amíg nem szembesültem azzal, hogy a szólózásból nem lehet megélni. Ekkor fordultam az addig csak hallgatott szimfonikus zenekari művek felé, és elkezdtem Wagner, Berlioz, Prokofjev, egyszóval a tubára fontosabb szerepet szánó zeneszerzők műveivel behatóbban megismerkedni.

1982 őszén aztán, amikor - még javában zeneakadémistaként - fölvettek a Magyar Állami Operaház zenekarába, olyan ablak nyílt meg a számomra, amit valóságos kiteljesedésként éltem meg. Verdi, Puccini fülbemászó dallamai - nem is a viszonylag egyszerű tubaszólamok - egészen lebilincseltek. A Budapesti Fesztiválzenekar pedig meghozta a nemzetközi színt az életembe a rengeteg turnéval, és a számtalan, immár nem a zenekari árokban, hanem a fent a színpadon, reflektorfényben játszott szimfonikus zenekari koncerttel. A Carnegie Halltól a Santori Hallig, a Royal Albert Halltól a Concergebouw nagyterméig a világ legrangosabb helyszínein adott hangversenyek egyébként nagyon sok barátságot is adtak, ugyanis mindenhol felvettem a kapcsolatot az ottani tubásokkal. A nemzetközi szólótubás-vérkeringésben segít ott maradni, hogy állandóan úton vagyunk. Mindemellett persze eljártam nemzetközi tubaversenyekre, eleinte versenyzőként, aztán az évek előrehaladtával már zsűritagként, s hasonlóan történt az átmenet a mesterkurzusok esetében is, és a mai napig azt vallom, hogy folyamatosan fejlődnőm kell a hangszeremen.

Bazsinka József
Bazsinka József

- És te, aki versenygyőzelmeiddel, szólókoncertjeid és lemezeid sorával még az igen erős nemzetközi tubás mezőnyből is kiemelkedsz, nem unatkozol a zenekarban?

- Olykor tényleg unalmas tud lenni, ha félóráig nincs dolgom. Bevallom töredelmesen, megesett már, hogy egy főpróbán elaludtam, és Fischer Iván szólt oda a mellettem ülőknek, hogy ébresszenek föl  - mégis, nem tudok szebbet elképzelni, mint szimfonikus zenekarban játszani! És a karmesterek is tudják, hogy a tubásé mostoha szerep - kicsit olyan, mint a focipályán a kapusé. A tubás csak támasztja a kapufélfát, míg hegedűk, csellók - a csatárok és védők - szorgalmasan játszanak. A kapus meg csak abban az egy pillanatban fontos, amikor a hálója felé lőnek.

- A szólótuba-repertoár - és a jubileumi koncerted műsora is - egyfelől rendkívül igényes kortárs művekből, másrészt más hangszerre komponált darabok átirataiból áll. Miért?

- A hangszer nagyon fiatal, alig 150 éve építették meg az első tubát. A szólórepertoárt pedig csak a 20. század közepétől számítjuk, talán Paul Hindemith szonátája volt az első, mérföldkőként számontartott  darab, ami valóban tubára íródott. A hangszer ősei, az ophikleid vagy a szerpent még szinte kizárólag kamarazenekari művekben szerepeltek. Az ember persze örömmel játszik kortárs zenét - és nem csak azért, hogy bemutathassa a hangszer szinte korlátlan lehetőségeit, a különböző effektusokkal - de egy Bach-szvit, egy barokk concerto - olyan gyönyörű zenék, amiket csak el szeretne játszani az ember. És akkor nincs mit tenni, keresünk egy hangnemet, vagy az eredetit két oktávval odébb rakva, átíjuk a darabokat. Először 1979-ben kezdtem foglalkozni J. S. Bach viola da gambára írt szonátáival, később mind a hármat átírtam. Az elmúlt másfél évtizedben olyannyira elmélyedtem ezekben a darabokan, hogy megérlelődött bennem, miért nem veszem lemezre? Készítettem is egy CD-t a három gambaszonátából, amelynek a Viola da Tuba címet adtam - talán erre vagyok a legbüszkébb négy szólólemezem közül.

Bazsinka József
Bazsinka József

- Az albumon hallható G-dúr gambaszonátát eljátszod december 13-án tartandó születésnapi koncerteden is. Hogyan állítottad össze a műsort?

- Az elmúlt 25-30 év repertoárjából csemegéztem csupa olyan darabot, amelyekhez kedves emlék fűz, valamint egy magyarországi bemutatóval is készülök. A Bach-szonátát követően Sosztakovics A tiszta csermely című balettjéből az Adagio tételt játszom. Ezt a darabot a '90-es évek elején kaptam Roger Bobótól, aki a Los Angelesi Szimfonikusok tubása volt akkoriban, és számomra igazi példakép. A következő darab Láng István Aria di coloratura című szólóműve, melyet még zeneakadémistaként kaptam a szerzőtől. A '90-es évek elején aztán lemezre vettem, és máig emlékszem Láng tanár úr instrukcióira, ahogy előéneklete a hangok ívet, hosszúságait, hangulatait, vibrálását. Ezt követően Renaud Gagneux Szonáta két tételben című különlegesen nehéz művét fogom előadni, amelyet 30 évvel ezelőtt írt a szerző, de Magyarországon még sohasem hangzott el, és csak egyetlen felvétel van belőle a világon.

- A zongorakíséretes illetve szóló művek után fiaddal, a szintén tubás ifj. Bazsinka Józseffel együtt fogtok játszani.

- Anna Baadsvik Két triója két tubára és zongorára íródott - a zeneszerző hölgy férje nagyon híres norvég tubás, neki írta a művet, és néhány évvel ezelőtt volt szerencsém vele eljátszanom a darabot itt, Magyarországon. A két tétel tulajdonképpen két tánc, az egyik egy samba, a másik pedig egy keringő. A következő darab is egy trió lesz. A szerző, Galina Usztvolszkaja - Sosztakovics-növendék volt - Dona nobis pacem című nagyszabású műve piccolóra, zongorára és tubára íródott, és az ember megtisztulás, újjászületés utáni vágyáról szól, hatalmas vajúdásokkal, hatalmas fortissimókkal és pianókkal. Néhány évvel ezelőtt a Salzburgi Ünnepi Játékokon volt szerencsém ezt a művet játszani: a fesztivál intendánsa volt a zongorista. Magyarországon tavaly mutattuk be a művet (ott készült a lenti videó - a szerk.), ugyanazokkal a szólista-partnereimmel, akikkel a jubileumi koncertemen is eljátsszuk majd: Jóföldi Anett, aki a Budapesti Fesztiválzenekar fuvolistája, és Irina Ivanickaja, az ELTE zongoratanárnője, aki hosszú évek óta hűséges zongorakísérőm.

- A koncerten az ausztrál őslakosok különleges hangszerét, didgeridoo-t is megszólaltatod.

- 1995-ben Sydney-ben, egy tubaverseny fordulói között egy piacon kószálva találkoztam először a hangszerrel, melyet ugyanúgy, mint a tubát, ajakrezgéssel kell megszólaltatni. Annyira magával ragadott az aborogin játéka, aki ezt a hosszú, másfél méteres, termeszek vájta eukaliptuszfa-csővel a természet - állatok, zörejek, természeti jelenségek - hangjait megszólaltatta, hogy magam is beszereztem egy didgeridoo-t, és megtanultam rajta játszani. A koncerten, egy kőkorszaki vadászról szóló mese keretében, amely a hangszer felfedezését mutatja be, főként improvizálni fogok, persze a természet hangjait utánozva, a narrátor pedig Fekete Anikó színművészeti főiskolás hallgató lesz.

- A zárószámok pedig rézfúvós kvintettel hangzanak el.

- Nagyon fontos szerepet tölt be az életemben a kamarazene. A Zeneakadémián az Anonymus kvintettel 10 évig dolgoztam együtt, azóta a Magyar Rézfúvós Kvintett tagja vagyok. Bejártuk Európát és Ázsiát, számos nemzetközi versenyen szerepeltünk, mindenhonnan első díjjal tértünk haza. Elsőként Dubrovay László kvintettjének zárótételét, a Boszorkánygaloppot játszuk majd, amely azokat a különleges effektusokat és hangszíneket - a hangszerbe énekléstől a glissandókig - aknázza ki, amivel a közönséget meghökkenteni, ámulatba és bámulatba lehet ejteni. A zárószám Rossini Sevillai borbélyának bravúráriája, a Largo al factotum lesz, melynek a szólóját Gary Kulesha hangszerelésében a tuba játssza, így kerekítve le a koncert ívét. Amint "Figaro itt, Figaro ott, Figaro mindenütt" - úgy én a hangszeremmel szeretnék mindenkinek örömet szerezni.

- Hallható lesz-e ez a bravúros műsor máskor-máshol is, vagy egyszeri, megismételhetetlen a december 13-i alkalom?

- Szeretném elvinni a műsort az ország összes zeneművészeti főiskolájára (Pécsett november végén került sor a koncertre - a szerk.), hogy megmutassam, ötven évesen is lehet aktív szólista és kamarazenész egy rézfúvós a - csodálatos élményeket adó - zenekarban való muzsikálás mellett.

- Jól sejtem, hogy a Márványteremben készül felvétel is, és az ötvenedik születésnapi koncerted - csak hogy a számok bűvöletében maradjunk - lesz az ötödik lemezed?

- A Magyar Rádió biztosan felveszi a koncertet, és nagyon remélem, hogy előbb-utóbb meg is jelenhet az anyag. De akkor - csaknem 90 perc a műsor! - rögtön duplalemez lesz! (nevet)