Gellért, Mercédesz

Baranyay Piroska: "Gardinerrel játszani a legnagyobb elismerés"

2013.01.06. 07:03

Programkereső

Kevés magyar muzsikus részesül abban a megtiszteltetésben, hogy egy színpadon állhat Sir John Eliot Gardinerrel, de az ifjú csellóművész 2013-ban mindjárt két turnén is dolgozhat vele. A beszélgetés során a mesterrel való találkozástól a családi kamarazenélésig sok minden szóba került.

- Régizenei körökben hogyan zajlik egy ilyen válogatás? Hivatalosan meghirdetik vagy ez belső információ? Hogyan értesültél a próbajátékról?

- A régizene világa, bár Londonban ez egy népes világ, mégiscsak viszonylag zárt kör. Nem könnyű bekerülni, de ha benne vagy, akkor hamar sokan tudnak rólad. Engem eddigi munkám alapján ajánlottak be a mesterhez, aki személyesen hallgatott meg több csellistát is, különböző időpontokban, kivel mikor tudta összeegyeztetni. Tudtam, hogy kiváló zenészek vannak köztük, így nyugodt szívvel fogadtam volna, ha más javára születik döntés. Annál nagyobb volt az örömöm, amikor engem választott és kért fel az Angol Barokk Szólisták 2013-as évi két turnéjára continuózni, azaz első csellistának. Márciusban kelünk először útra, egy háromhetes európai turnéra, a másik pedig júniusban lesz. Különböző műsorokat játszunk majd, de Bach kantátáinak jegyében telik mind a két út. Hatalmas megtiszteltetés a számomra, hogy részt vehetek mindebben, hiszen barokk muzsikusként nem sok nagyobb elismerést tudok elképzelni, mint azt, hogy Sir John Eliot keze alatt dolgozhatok egy kiváló együttes tagjaként.

- Gardiner az együttesein belül állandó gárdával dolgozik. Mi volt az oka, hogy erre a két turnéra külön próbajátékot tartott?

- A zenekar magja valóban állandó, de a korábbi első csellistával elbúcsúztak egymástól, ezért keresett valakit a helyére. Az, hogy rögtön két turnéra is felkértek, nagy megtiszteltetés, de az csak a gyakorlatban derülhet ki, hogy jól tudunk-e együtt dolgozni, ezért izgalmas megmérettetés is ez egyben. Abban bízom a legjobban, hogy élmény is lesz az együttjáték, mert ha igazán élvezi az ember a feladatot, ha otthon érzi magát a helyzetben, és ha bíznak benne, könnyebben születik valami különleges a színpadon.

Baranyay Piroska
Baranyay Piroska

- Ezek szerint a próbajáték volt az első személyes találkozásotok. Milyen benyomásaid alakultak ki Gardinerről e rövid ismerkedés során?

- Kicsit tartottam tőle, nem csak azért, mert ő híres és kiváló muzsikus, a régi zene egyik legnagyobb, élő alakja, hanem azért is, mert nagyon erős egyéniség. Szerencsére jó hangulatban találtam a meghallgatásom napján. Először néhány Bach szvit-tételt játszottam neki, amire nagyon pozitívan reagált. Ekkor tudtam meg, hogy szeret ilyenkor foglalkozni is kicsit a művel és a "jelölttel", ebből is sok minden kiderül a számára. Utána néhány kamaradarabot adtunk elő egy hegedűs kollégámmal, és a végén pedig egy kis rugalmassági és reflex-próbának vetett alá: a hegedűst megkérte, hogy játssza a Bach-tételt nagyon szabadon, nekem pedig követnem kellett, de persze úgy, hogy közben igazán a partnere vagyok. Az ilyen helyzeteket szerencsére nagyon tudom élvezni és ösztönöznek engem. Ott, abban a pillanatban nagyon érdekes és élő előadás született, igazi összhangban. Inspiráló volt a Gardinerrel töltött rövid idő, nagyon kíváncsian várom a folytatást.

- 2010-ben végeztél a Zeneakadémia doktori iskolájában, de már 2007-től elkezdtél barokk csellóval foglalkozni. Mi érintett meg a barokk zenében?

- Az ú.n. historikus előadásmód korán elkezdett érdekelni, Rados tanár úr kezdte nyitogatni a szememet ebbe az irányba is, akihez az akadémiai évek alatt és utána is rendszeresen jártam órára. Kóstolgattam is ezt a stílust, régizene mesterkurzusokon vettem részt, dolgoztam Vashegyi Györggyel, de akkor nem éreztem még, hogy ez lenne az én utam. Más foglalkoztatott akkoriban és elégedett voltam azzal, hogy rendszeresen és kiváló partnerekkel kamarazenélhetek és szólamvezetője vagyok a Danubia Szimfonikus Zenekarnak. Miután a doktori iskolát is elvégeztem otthon, éreztem, hogy most jött el az ideje annak a régebbi tervemnek, hogy egy időre külföldre menjek. Ekkor alakult úgy, hogy a berlini Universität der Künste-n Phoebe Carrai és Markus Möllenbeck barokk cselló osztályába kerültem. Hamar rádöbbentem, mennyire otthon érzem magam a régi zene világában, és hogy ezt az utat követnem kell. 2010-ben két trimesztert a londoni Royal Academy of Music barokk tanszakán is tanultam, Jonathan Manson vezetésével. Azóta többnyire ehhez a két városhoz köt a munkám.

- Mi az, amit a legjobban szeretsz a régi zenében?

- Ahogy intenzíven kezdtem foglalkozni a bélhúrokon való játékkal, nagyon gyorsan természetessé vált ez a fajta játékmód, egyszerűen otthon éreztem magam benne és magán a hangszeren is. Közel áll hozzám a régi hangszerek hangzásvilága, élvezem, ahogy a bélhúrok reagálnak a vonó különböző érintéseire, érzékenyen, sokszínűen, finoman és mégis valami tiszta nyersességgel. Szeretem, hogy ez a fajta játékmód a beszédről szól, jó érzéssel tölt el, mikor megelevenednek a hangokba bújtatott, különböző érzelmi töltésű szavak és mondatok a vonóm alatt. Izgalmas érzés a hasonlóságok mellett a különbségeket is keresni, a változatosságot, tökéletlenséget. Sok a kutatnivaló is az előadásokkal kapcsolatban, például, hogy a hangszer melyik modelljét válasszam az adott darabhoz, főként a születésének ideje és keletkezésének körülményei alapján.

- A régi zene egyik jellegzetessége az improvizáció. Te mennyire vagy jártas ebben a kifejezésmódban?

- Ilyen értelemben a díszítés a legkisebb egység, ami az egyik legalapvetőbb hozzávalója is a historikus előadásmódnak, de olyan is van, mikor nem díszítek, mondjuk, ha a darab karakteréhez a puritánság jobban illik. Kezdetben megírtam a kadenciákat, mostanában egyre jobban merem őket a pillanatra bízni. Sokat kell kísérletezni az elején, (először inkább otthon - nevet), amíg még sokszor nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy azt az ember szeretné, de idővel kialakul egy használható eszköztár és mindez egyre biztosabbá, bátrabbá válik.

Friedrich II. Friedrich der Große: G-dúr fuvolaverseny, No. 2 - részlet, km.: Christoph Huntgeburth, Irmgard Huntgeburth, Miki Takahashi, Adam Römer, Piroska Baranyay, Niklas Trüstedt, Tobias Schade

- Visszakanyarodva 2010-hez, ekkor kaptunk utoljára hírt a brunnenthali versenyeredményedről. Azóta abbahagytad a versenyzést?

- Mindenkinek az életében van egy olyan időszak, amikor a versenyeken való részvétel fontos lehet, hiszen ezek az eredmények sokat segítenek abban, hogy bekerülhess a zenei körforgásba és lehetőségekhez juss, de ha már benne vagy, ott kell bizonyítanod. A Brunnenthalban megrendezett nemzetközi Régi Zenei Szólistaverseny harmadik helyezéséből egyébként két érdekes felkérésem származott: az egyiket az Amsterdam Barokk Orchestrától kaptam, vendég első csellistaként, a másiknak pedig idén nyáron tettem eleget, amikor Dél-Franciaországban Bach D-dúr csellószvitjét játszottam Ton Koopman fesztiválján, az Itinéraire-n. Ennek különösen nagy örömmel tettem eleget, hiszen ezt a darabot, amelyet Bach öthúros hangszerre írt, ritkábban játszhatom, mert nehezebb műsorba illeszteni.

- A cselló modernebb változata teljesen kikerült a művészetedből?

- Nem, de mostanában a régebbi hangszerek felé billen a mérleg. A tavalyi doktorkoncertem volt egyébként az az alkalom, ahol először szólaltattam meg egy hangversenyen belül a barokk és a modern csellót, ami izgalmas kihívás volt. Azóta is volt jópár alkalom, ahol gyönyörű modern csellómon játszhattam, és nem is szeretném, ha elhanyagoltnak érezné magát, hiszen a későbbi repertoár és játékstílus is fontos része az életemnek. Ebben is fontos számomra az egyensúly megtalálása és a változatosság. Talán pont ezért is szerepel egy ideje régi zenei palettámon a viola da gamba is, amivel szintén egyre több lehetőségem van szerepelni.

- Édesapád Baranyay László, Liszt-díjas zongoraművész. A zenei környezet tehát adott volt gyerekkorban, de vajon te magad döntöttél a zene és ezen belül a cselló mellett?

- Édesanyám, Szödényi Nagy Enikő csellista és már egész kicsiként nagy csodálattal figyeltem az ő játékát. Nagyon szerettem hallgatni, ahogy gyakorol és mindig is az volt az érzésem, hogy nekem is szoros kapcsolatom van ezzel a hangszerrel. Hét éves koromban kezdtem el magam is csellózni, és utólag visszatekintve már az elején egyértelmű volt, hogy nekem ezt kell csinálnom. Igaz, ezt nem minden életfázisomban láttam így, de most már hálás vagyok szüleimnek, hogy átlökdöstek a tiltakozó időszakokon (nevet). A szüleimnek időnként előjátszom a mai napig is, és sok hasznos tanáccsal látnak el. Nagyon sokat tanultam tőlük és rengeteget köszönhetek nekik. Amíg többet voltam itthon sokat kamarazenéltünk is, de mióta elsősorban külföldön élek, egyre ritkábbak ezek az alkalmak. Épp ezért tervezünk egy családi hangversenyt is, ahol reményeim szerint a család összes muzsikus tagja - Zsófi húgom is - újra együtt léphet majd színpadra.