Cecília

Dől a fa!

2013.01.22. 07:05

Programkereső

A XX. századi repertoár ujjgyakorlatnak nem éppen mondható darabjait játszották január 18-án a Müpában a Pannon Filharmonikusok vezető karmesterükkel, Bogányi Tiborral és Bogányi Gergellyel. KRITIKA

A pécsi zenekar A zongora arcai címmel indított új sorozatának nemzetközi hírű zongoraművészek a főhősei, kézenfekvő volt tehát, hogy az első hangverseny szólistája a karmester bátyja, Bogányi Gergely legyen. A szokásos műsorszerkesztést - a rövid zenekari darab-versenymű-szimfónia szentháromságot - sikerült meglehetősen újszerű tartalommal megtölteni a pécsieknek, mivel olyan művek kerültek terítékre, amiket még a budapesti közönség is csak ritkán hallhat.

Bogányi Tibor
Bogányi Tibor

A spanyol kultúrához igencsak vonzódó Maurice Ravel - nagy művei közül elég csak a Spanyol rapszódiára vagy a Boleróra gondolnunk - tüzes darabjával, A bohóc hajnali szerenádjaként fordított Alborada del graciosóval indította koncertjét az együttes. Az 1904 és 1905 között komponált Miroirs (Tükrök) című zongorasorozat negyedik darabját maga a szerző hangszerelte meg, gazdag színeket keverve ki palettáján. Az első hangok bizonytalan pizzicatóitól megijedtem kicsit, de valószínűleg maguk a vonósok is, mivel hamar összeszedték magukat. Bogányi Tibor latinos temperamentummal, mozdulataiban torreádoros, vagy még inkább flamenco táncos (be)ütésekkel irányította az együttest, amelynek fafúvósai aratták le a babérokat a Ravel-kompozíció megszólalása után - megérdemelten. Hiányérzetem az arányokat tekintve maradt: a fúvósokhoz és az ütősökhöz képest a vonósoknak mintha nem is lett volna szerepük - és ezt nem kenhetjük Ravelre, aki nagyszerű hangszerelést készített.

Bartók Béla II. zongoraversenyének előadását sokszor labilisnak éreztem. Bevallom, eleve szokatlan volt, hogy az a Bogányi Gergely, aki 2010-ben kotta nélkül játszotta végig Chopin összes zongoraművét, ezúttal, egy nagyjából félórás Bartók-műhöz kitette maga elé a kottát. A testvérpár egymásra figyelését hatalmas koncentráció jellemezte, aminek pozitív hozadékaként az állandóan fenntartott feszültséget tudom megemlíteni (unatkozásról szó sem lehetett), de sajnos ugyanennyit ártott is az összpontosítás, mivel a zongoraverseny folyamatosságát, építkezését törte meg, így kicsit munkaszagúvá vált az előadás. Bogányi Gergely játékában viszont nagyon tetszettek ízes akcentusai - kiváltképp az első és harmadik tétel zongoráznivalója adott erre alkalmat -, valamint a második tétel "éjszaka zenéjének" szépen deklamáló szólója a Presto középrész virtuóz csillogásával együtt. Az első tételben helyenként erősebb, sőt akár durvább fortékat is elbírt volna a zene, a zongora még jobban funkcionálhatott volna ütőhangszerként.

Bogányi Gergely
Bogányi Gergely

A második tétel kapcsán dicséretet érdemelnek a vonósok, mivel sejtelmesen finom, fojtott hangú játékuk különös dimenziókat tárt a közönség elé. A harmadik tétel után a szólista többszöri visszatapsolásra ült le a zongorához rövid ráadás erejéig. A szerzőre fogadni mertem volna: Bogányi Gergely Chopin Op. 28-as Prelűdök sorozatából játszotta el a második (a-moll), valamint a harmadik (G-dúr) darabot, az előbbinek komor, kontemplatív, az utóbbinak fölényes, bravúros megszólaltatása fogott meg.

Alekszandr Szkrjabin szimfonikus alkotásai - de részben zongoraművei is - a koncerttermek méltatlanul mellőzött darabjai, így kíváncsian vártam, hogy a Pannon Filharmonikusok mit hoz ki a szinesztéta mester különleges világából. Szkrjabin zenéjébe sokan sok mindent belemagyaráznak. Van, aki szerint kicsit impresszionista, később expresszionista, de későromantikusnak is mondják. III. szimfóniáját időnként mahleri grandiózusság,  olykor debussys hangszínek jellemzik, azonban a korszak egyik irányzatához  sem hasonlítható, misztikus zenei nyelvének megértése - a szerző egyik saját kedvenc szava - számos interpretációs kérdést vet fel, amelyekre meglehetősen jó válaszok születtek az est folyamán.

Pannon Filharmonikusok
Pannon Filharmonikusok

Bogányi Tibor precízen irányította együttesét, zengzetes tuttik, éneklő pianók, határozottság és átgondoltság, lenyűgöző összjáték jellemezte a Pannon Filharmonikusokat. Ha már szőrözni szeretnénk, akkor jobban végigvezethették volna a Szkrjabinra jellemző kevésbé konkrét, pasztellszínű zenei gondolatokat, amik időnként eltűntek. Ezenkívül a másfél perces bombasztikus bevezetőt követő, mintegy félórás Küzdelmek tételben akadtak zökkenők a folyondárként áradó részek és a ritmikus szakaszok közötti átmeneteknél, de lehet, hogy mindez csak érzékcsalódás volt. Az Örömök címmel ellátott harmadik tétel indulásánál a fúvósokba vetett bizalmam kezdett szertefoszlani a hamis intonáció miatt, az Isteni játék elnevezésű finálé elején pedig a vonósokon lehetett érezni a fáradtság jeleit. De soha nagyobb bajunk ne legyen, ennyi baki talán belefér egy bő ötven perces mű előadásába.

Azt hiszem, a nehezen érthető Szkrjabin-szimfónia ezek után sem válik majd a repertoár törzsdarabjává - közönségbarátnak nem mondható zenéről lévén szó -, de üdítő részét képezte a Pannon Filharmonikusok január 18-i műsorának. Bogányi Tibor nagy fába vágta tehát a fejszéjét, de néhány karlendítés után csak dőlni kezdett az a fa. Kíváncsian várjuk a folytatást, amelyben egyenesen egy mamutfenyő kerül terítékre: a sorozat következő koncertjén (március 8-án) ugyanis Bogányi Tibor vezényletével Mahler IX. szimfóniája szólal meg, Mozart c-moll zongoraversenyének szólóját pedig Ránki Dezső játssza majd.