Gellért, Mercédesz

Sokszínűen kontúrozott arcpár

2013.01.23. 14:55

Programkereső

A Pannon Filharmonikusok vezető karmestere, Bogányi Tibor ezúttal is testvérbátyjával, Bogányi Gergellyel együtt örvendeztette meg a hallgatóságot.

A zongora négy arca címmel indult útjára a Pannon Filharmonikus Zenekar izgalmasnak ígérkező programsorozata 2013. január 17-én a pécsi Kodály Központban, majd egy nappal később a fővárosi Művészetek Palotájában. Utóbbi előadást volt szerencsém meghallgatni. Tíz esztendeje már, hogy a zenekar becsatlakozott a főváros komolyzenei véráramába. Öröm volt látni, hogy ezúttal is teltház fogadta a pécsieket, s a programon végigfutva újfent megbizonyosodhattam afelől, izgalmas este elébe nézek.

Bogányi Tibor
Bogányi Tibor

Belesüppedve a kényelmes székbe, szememet behunytam, s a hideg és zord magyar valóságot a hátam mögött hagyva, gondolatban az Ibériai-félsziget felett suhantam, majd alászálltam egy középkori várfal tövébe, egy trubadúr udvari bolond hívogató énekére. Ravel 1905-ben komponált Tükrök zongorasorozatának negyedik darabját, A bohóc hajnali szerenádját maga a szerző dolgozta át zenekarra, még plasztikusabbá téve a mű feszes spanyol ritmusát. Szép, tisztán artikulált interpretációt hallhattunk a pécsiektől, Bogányi Tibor vezényletével.

A karmester a szerfelett zavaró és hosszúra nyúló technikai szünetet követően fivére, Bogányi Gergely oldalán tért vissza a színpadra. Ha őszinték akarunk lenni, a művet meglehetősen nehezen tudjuk a Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész repertoárjába illeszteni, de ilyet is láttunk már: jottányival sem könnyebb megfeleltetni a szintén világhírűvé lett magyar Chopin-interpretátor, Cziffra György esetében sem. Utóbbi zongoraművésznek mondhatni point of no return volt az életében, amikor 1956. október 22-én eljátszotta a Zeneakadémián: "a közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva. Október 22-e volt. Másnap a határ megnyílt. Emberek tízezrei zúdultak át a határokon támadt réseken. Nem volt sok időnk a döntésre. Az emigrálásra szavaztam" - írja.

Számos alkalommal igazolta a történelem, hogy e Bartók-mű falakat dönt le és kapukat tár ki... Nem volt ez másképp a jauár 18-i koncerten sem. Újfent megbizonyosodhattunk afelől, a Bogányi-testvérek zenei gondolkozása végtelenül széles és sokszínű, Bogányi Gergely pedig nem "csupán" a zongora arcát mutatta meg számunkra, hanem a sajátjából is - egy újat.  

Bogányi Gergely
Bogányi Gergely

A szerzőben pedig feltehetően vegyes érzések kavarogtak. Egyfelől örült: a magyar kultúra egyik fellegvárában egy vidéki zenekar töltötte meg az Ő zenéjével a termet; a pianista pedig egészen biztosan hosszasan tanulmányozta azt az alig negyedórás, töredékes archív felvételt, ami Bartók 1939-es, Vigadóbeli hangversenyéről maradt. Az az érzésem, hogy szólista olykor mechanikusan darált (hiszen valóságos erőpróba ez a mű!); de mindvégig érezhető, tapintható volt a - jó értelemben vett - feszültség; a zenekar minden rezdülésével együtt élt ebben a hihetetlenül nehéz és összetett darabban. Pusztán azzal is feszültséget kelt bennem a zene, hogy a vonósok az egész első tétel során némán ülnek, csupán a fúvósok és az ütősök kísérik a szólistát. A második tétel "Bartók egyik legszebb természetzenéje", ahogy Juhász Előd jellemezte. A harmadik rész - amelyben már a zenekar összes tagja együtt szólalt meg - az elsőt idézi, egyfajta keretbe foglalva a művet.

Az utolsó taktus után a közönség hangos tapsviharban tört ki, amely addig nem is akart szűnni, míg Bogányi Gergely újra hangszeréhez ülve sorra nem vett néhány Chopin-prelűdöt. (Jelesül a G-dúr [op. 28, No.3] interpretációja annyira fantasztikus volt, hogy már "csak" azért érdemes lett volna felutazni a Müpába!) A drámai hatás nálam sem maradt el; csak kóvályogtam a szünetben, elmerülve gondolataimban. Bartók is valahogy így tehetett, pillantását a jelenre vetve, s szomorúan konstatálva: 80 év eltelte után is éppen annyira aktuális a mű, mint mikor papírra vetette...

Az est második felvonásában egy szintén modern orosz szerző következett: Alexandr Szkrjabin és az Ő - egyébként a Ravel-féle "Tükrök" ciklussal egy évben született - Isteni költemény címet viselő III. c-moll szimfóniája, amely egy triptichon részeként (Az extázis költeménye és A tűz költeménye mellett) már szerves részét képezte a szerző - mondjuk úgy - "átlényegülési folyamatának". Ennek hozománya ún. "misztikus akkordja" (c - fisz - b - e - a - d), illetve a Bartókon nevelkedett fülek számára is elsőre nehezen akceptálható disszonanciatömeg. Olyan zenét kezdett el komponálni, ami senkinek azelőtt eszébe nem jutott volna, s a korai időszakát jellemző chopines lágy melódiákat felváltotta egy rendkívül merész, összetett és disszonáns hangzás, amely - úgy vélem - csak egy nagyon szűk réteg számára befogadható és értelmezhető. Aki elsőre ezen idegenszerű kései darabjaiba í3botlik bele", elképzelhető, hogy többé hallani sem akarja a nevét... Különböző filozófiai, vallási és egyéb spirituális gondolatmenetei és fejtegetései szépen lassan a mániájává váltak, egyre inkább elrugaszkodva a való világtól. Élete végére valószínűleg a szó szoros értelmében megőrült. Kérdés, hogy mi lehetett az oka Szkrjabin ezen döbbenetes megametamorfózisának, amely (kór)folyamat egyébként egészen 1915-ben bekövetkezett korai haláláig progrediált.

Alexander Szkrjabin
Alexander Szkrjabin

Maga a komponista is egyfajta fordulópontként tekintett a III. szimfóniára: "Ez volt az első eset, hogy fényt fedeztem fel a zenében, először tapasztaltam a boldogság részegítő, lélegzetelállító szárnyalását.". A mű egyetlen grandiózus, majd' egyórás tételből áll; a partitúra pedig hemzseg a "csillogóan és egyre több vibrálással" szerzői utasításoktól. Mindez egyfelől végtelen szabadságot, ugyanakkor kétségeket is szül az előadás tekintetében. Persze még a legszilárdabb koncepciót is nehéz tartani - akár a karmesternek, akár a zenészeknek - egy ilyen emberpróbáló program vége felé. Ez talán érezhető is volt a Pannon Filharmonikusok estjén, de nüansznyit sem vont le a Szkrjabin-darab színkavalkádjából.

Az írás a Fidelio és a Pannon Filharmonikusok kritikapályázatának keretében készült.