Gyöngyi

Hollerung Gábor: "A nehéz körülmények ellenére sem veszett ki belőlünk a szeretet"

2013.03.08. 15:06

Programkereső

Április 8-án jubileumi hangversennyel ünnepli húsz éves évfordulóját a Budafoki Dohnányi Zenekar, mely együttes itthon és külföldön, a komoly és könnyedebb műfajokban, továbbá a zenei utánpótlás-nevelésben is otthonosan mozog. INTERJÚnkban a zeneigazgatót kérdeztük az elmúlt évtizedekről.

 - Az Ön neve a zenekar mellett a Budapesti Akadémiai Kórustársasággal, a több mint huszonöt éve amatőr énekesek számára rendezett Énekel az ország-sorozattal, a Budapesti Nemzetközi Kórusversennyel és a szintén a húszas éveiben járó Zempléni Fesztivállal is összeforrt. Mi történt Önnel és Önben, hogy ilyen nagy vállalkozásokba fogott, melyek a mai napig sikeresen működnek?

- Karnagyi, karmesteri pályámat a Budapesti Akadémiai Kórustársasággal kezdtem 1980-ban. Ez az együttes hamar a nemzetközi élvonalba került, és amellett, hogy kitűnő a capella kórus volt, számos oratorikus produkcióban is közreműködött. Az énekkari világhoz való vonzalmam és tapasztalataim hozták létre 1986-ban az Énekel az ország ősét, amelyben akkor még középiskolás kórusok énekeltek együtt. A nagyobb produkciók során és a saját együttesemmel különböző nemzetközi kórusversenyeken szerzett tapasztalataim alapján 1988-ban egy új szisztémájú és típusú nemzetközi kórusversenyt hívtunk életre itt Budapesten.

Budafoki Dohnányi Zenekar - Hollerung Gábor
Budafoki Dohnányi Zenekar - Hollerung Gábor

A nyolcvanas évek végén kerültem az akkor még amatőr ifjúsági zenekarként működő Dohnányi Zenekarhoz. Mire az együttes 1993-ban hivatásossá vált, már önálló bérletekkel rendelkezett többek között a Zeneakadémián is. Ennek létrejöttében jelentős támasza volt a zenekarnak a kórus, mind szakmai közreműködőként, mind a háttér-közönségbázis megteremtésében. Ha lehet így mondani, az énekkar, az Énekel az ország és a kórusverseny sok szempontból hozzásegítette a Dohnányi Zenekart az előrelépéshez; a dolgok egymásra épülve, egymással együttműködésben haladtak előre.

Ehhez kapcsolódott 2004-ben az Antenna Hungária, a Zempléni Fesztivál akkori főszponzorának felkérése, hogy lépjünk a rendezőként leköszönő Liszt Ferenc Kamarazenekar helyébe. Mára a dolog sok szempontból megfordult: a Dohnányi Zenekar szakmai potenciáljával, kialakult népszerűségével és jelentős közönségbázisával mintegy motorjává vált valamennyi fent felsorolt projektnek.

Az énekkar önállósodása a 90-es években létrehozta az Interkultur Hungária Kht-t, amely eleinte az énekkar életét szervezte, majd fokozatosan átvette a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és a Zempléni Fesztivál szervezését, illetve mára sok szempontból az együttes külföldi fellépéseinek bonyolítását is.

Azt mondhatjuk tehát, hogy mindaz, amit az életemben eddig csináltam, eleinte soha nem volt önmagában eléggé erős ahhoz, hogy biztonságban létezhessen, és a különböző projektek, illetve ez a fajta „több lábon állás" teremette meg azt, hogy mindezek a mai napig létezhetnek.

Zempléni Fesztivál - Budafoki Dohnányi Zenekar, vez. Hollerung Gábor
Zempléni Fesztivál - Budafoki Dohnányi Zenekar, vez. Hollerung Gábor

- A zenekarral nemcsak itthon, külföldön is jelentős sikereket értek el, melyek jó példája a Kórusolimpiákon való részvétel, a 2011-es bonni Beethovenfesten való fellépés és az, hogy 2007 óta rezidensként játszanak a világhírű hegedűművész, Shlomo Mintz vezette Festival International de Musique de Sion Valais-n is. Mi szükséges a folyamatos nemzetközi jelenléthez?

- Ha őszinte lehetek, elsősorban kapcsolatok és némi szerencse. Természetesen, ha az ember már sikerrel bemutatkozik valahol, és jó teljesítményt nyújt, akkor jó esély van az összeköttetések bővítésére, visszahívásra. Mindazonáltal nem beszélhetünk a Dohnányi Zenekar folyamatos nemzetközi jelenlétéről. Egyrészt azért, mert a zenekar tudatosan az itthoni kötelezettségeire koncentrál, elsősorban azért, hogy az itthoni szakmai közvélemény és a közönség is teljes értékű zenekarként tartsa számon. (Ez a közönség esetében maradéktalanul sikerült is, ám a szakma - változó intenzitással - igyekszik erről nem tudomást venni). Másrészt pedig mi eleve úgy döntöttünk, hogy nem szállunk be abba a körhintába, amely az együttes külföldi szerepléseit kétes értékű vendégkarmesterek ambícióihoz és adott esetben megalázó feltételekkel megvalósuló projektekhez köti. Szerencsénkre így is komoly pozitív visszhangot keltett egyik-másik fellépésünk, de ha reálisan szembenézünk a piaci valósággal, látnunk kell, hogy egy feltörekvő, a nemzetközi piacra betörni szándékozó együttes számára a jelenlegi szűkülő lehetőségek nem kínálnak optimális pillanatot.

- Az utóbbi években látványosan nyitottak a crossover (Sting, Havasi Balázs) és a filmzenék (FilmHarmonikusok, Cinemusic-koncertek) irányába. Miért léptek erre az új útra?

- Az együttes stílusok és műfajok szempontjából mindig is rendkívül nyitott volt. Ez nyilván az én ízlésemből, másrészt abból a lehetőségből is fakad, hogy a zenekar tagságának egy része olyan káprázatos kamaraegyüttesekben érdekelt, mint például a Budapest Saxophone Quartet, a Corpus Harsonakvartett, az In Medias Brass Quintet, a Harmonia Garden vagy a basszusgitáros looper bajnok, aki a cselló szólamunk egyik vezetője. Mindezek tálcán kínálták a lehetőséget, hogy a műfajok legszélesebb skáláján mozogjunk programjaink tervezésekor. Nyitottságunknak köszönhetően már igen régóta játszunk jazz alapú műveket (Szentpáli Roland például számos darabot írt számunka ilyen stílusban, és a hazai jazz szakma szinte teljes élvonala komponált műveket nekünk). A Stinggel való együttműködés pedig eddig soha nem látott PR-erőt hozott a zenekarnak, amely az akkor már sok éve tartó folyamatnak mintegy betetőzése volt. Ebbe a sorba illeszkedett, hogy Havasi Balázs pályáját kezdettől fogva segítettük, valamint az is, hogy az évek során létrehoztunk egy olyan filmzenei programot, amely egyrészt épít a műfaj népszerűségére, másrészt igényességében, minőségében és a klasszikus zenei áthallások hangsúlyozásával fontos közönségbázis-növelő funkcióval is bír.

Filmharmonikusok 2013 - Budafoki Dohnányi Zenekar
Filmharmonikusok 2013 - Budafoki Dohnányi Zenekar

Természetesen eddig kevésbé került reflektorfénybe az a másik tudatos törekvésünk, hogy társművészetekkel összekapcsolódó produkciókat hozzunk létre, amelyek az adott zeneművek befogadását, megértését is igyekeznek segíteni. Eddig olyan műveket mutattunk be sikerrel itthon és külföldön, mint Honegger Jeanne d'Arc-ja vagy Berlioztól a Faust elkárhozása, azaz olyan produkciókat, amelyek az átlagos hangversenyéletben nem számíthatnak kitüntető érdeklődésre. Reméljük, ennek köszönhetően az idei, művészeti ágakat egybefűző koncertjeink már nagyobb figyelmet kapnak - nem csak a közönségtől -, különösen olyan kompozíciók esetében, mint Stravinsky Menyegzőjének nagyon ritkán látható-hallható szcenikus megjelenítése, a híres Muszorgszkij-ciklusnak, az Egy kiállítás képeinek Cakó Ferenc homok-animációival kísért bemutatása, vagy a Shakespeare drámája ihlette kísérőzenének, Mendelssohn Szentivánéji álomjának adaptált színpadi előadása.

- Milyen speciális tudást igényelnek a muzsikusok részéről ezek a szimfonikus zenekari működés klasszikus hagyományaihoz szorosan nem tartozó, nem szokványos produkciók?

- Számos olyan diszciplína nélkülözhetetlen a zenekar palettáján, amely a klasszikus képzésben jobbára nem megszerezhető. Ennek a tudásnak egy része a muzsikusok életkorából és széleskörű érdeklődéséből fakadóan eleve rendelkezésre állt, másrészt az évek során ugyanúgy hangsúlyt fektettünk ezeknek a műfajoknak az előadásmódbeli elsajátítására, mint ahogy azt tettük a különböző klasszikus korszakok előadási gyakorlata vagy - adott esetben - a kortárs darabok magas színvonalú bemutatása esetén.

- 1989 óta zeneigazgatója a zenekarnak, melynek három ifjúsági bérletsorozatából kettőn (A megérthető zene, A megérthető zene JUNIOR) Ön is pódiumra lép, és karmesteri magyarázattal egészíti ki a hallottakat. Mik a tapasztalatai, mennyire működik ez a fajta zenei utánpótlás-nevelés?

- Tapasztalatunk és eredményeink alapján nyugodt szívvel mondhatom, hogy kitűnően. A karmester magyarázatának önmagában is van egyfajta varázsa természetesen - ezt Bernstein óta tudjuk. Ugyanis a közönség szemében ő a legautentikusabb személy a zenei beavatás folyamatában. Másfelől - ha Bernsteint említjük - épp az ő példája mutatja, hogy a dolog sikere leginkább a hogyanon múlik. Az a kérdés, hogy mennyire van bátorságunk a szakmánk, illetve a művészet misztifikálásától eltekinteni. Ha képesek vagyunk egy adott esetben a művészi nyelv alapvető összefüggéseit, lényegi elemeit egyszerűen, közérthetően megfogalmazni, megdöbbentő módon találunk utat a hallgatók értelméhez és érzelmeihez.

Különösen meglepő, hogy például az üzleti szférában, ahol együttesünk igen sok hangversenyt ad, milyen mérhetetlen fontos szerepe van az ilyen típusú kommunikációnak. Az üzleti rendezvényeken általában egy „celeb" moderátor a megszokott, aki a meghívott publikumot szórakoztatja. Számunkra épp az a legértékesebb visszajelzés, hogy az egyébként életmódjukból és gondolkozásmódjukból fakadóan jellemzően nem koncertlátogató közönség milyen kitüntető örömmel fogadja azt az összekötő szöveget, amely a közönséget valós zenei ismerettel „bombázza", illetve azonnal megtérülő segítséget nyújt a művek élvezetéhez, jobb megértéséhez.

- Jubileumi hangversenyüket 2013. április 8-án tartják a Művészetek Palotájában, ahol az első részben egy-egy Gyöngyösi- és Kodály-mű mellet Wagner- és Respighi-darabokat szólaltatnak meg. Milyen koncepció mentén állította össze a műsort? Lesz-e valamilyen plusz esemény, amivel tovább emelik az est fényét?

- Jubileumi koncertünkön nem akartunk túl nagyot markolni, különösen ebben az amúgy is nagyon változatos, nehéz és megterhelő tavaszi programsorozatban. A műsor középpontjában azért a magyar zenének kell állnia. Együttesünk kortárs zene iránti elkötelezettségét Gyöngyösi Levente nemrég bemutatott III. szimfóniájának műsorra tűzése jelzi. Kodály Galántai táncok című darabja kicsit szimbolikus az életünkben, hiszen - ha jól emlékszem - az egyik első darab volt, amit a zenekarral már a nyolcvanas években játszottunk. Ezúttal pedig egy különleges előadásban hallhatja majd a közönség, amelyben a mű folyamatában megszólalnak Kodály eredeti gyűjtései is. Végül, természetesen az európai, illetve a klasszikus zenével való kapcsolatunkat hangsúlyozandó, két, minden szempontból ünnepi alkotás egészíti ki a programot. Ez egyik Wagner Mesterdalnokok-nyitánya, amely számomra a zene és a humanizmus egyik legszebb hitvallása, a másik pedig Respighi sokszínű, patrióta szeretettel megfogalmazott alkotása, a Róma fenyői. Reményeink szerint az este így is elég fényes lesz, de Vajda János ráadásként előkészített, különleges, ünnepi Quodlibetjével szándékunkban áll a ragyogást még tovább fokozni, ha lehetséges.

Budafoki Dohnányi Zenekar
Budafoki Dohnányi Zenekar

- Ez az évforduló mindenképpen mérföldkő, így a visszatekintésre is lehetőséget ad. Mit tart az elmúlt húsz év legnagyobb sikerének és legnagyobb kudarcának?

- Ha kicsit szarkasztikus akarok lenni, akkor azt mondom, hogy a legnagyobb sikerünk az, hogy létezünk, és a legnagyobb kudarcunk, hogy ez még mindig nem természetes. Nehezen viselhető, fájdalmas élmény, hogy a magyar zenei élet a mai napig nehezen fogadja magába ezt az együttest. Időről-időre érezhetők azok a szándékok, amelyek akár a finanszírozás alakításában, akár az együttesek kategorizálásában rendkívül hátrányos helyzetbe hozzák a Dohnányi Zenekart. Az is érezhető, hogy a zenei élet ilyen kérdésekben aktuális felelősei szinte évtizedek óta a gombhoz varrják a kabátot, miszerint a meglévő „status quo" érdekében igyekeznek a szabályokat úgy befolyásolni, hogy a magunkfajta együttesek ne tudjanak hasonló feltételek között dolgozni, mint mondjuk a rendszerváltás előtt is létező zenekarok. Teszik ezt attól függetlenül, hogy a mi együttesünk mögött ugyanúgy ott van - a korszerű polgári országokban az egyik legnagyobbra tartott érték - a lokális támogatás, nevezetesen egy kerületi önkormányzat erején felüli szerepvállalása. Szerencsére sokan vigasztalnak minket azzal: nem feltétlenül a mi kudarcuk, hogy ez még mindig így van.

Örömtelire fordítva a szót, ha szabad egy kicsit személyesnek lennem: amikor '92-ben elmentem a zenekartól, elhatároztam, hogy abbahagyom a zenekari szakmát, mert addigra rengeteg szimfonikus együttesnél tapasztaltam azt, hogy a velük való kommunikáció kilátástalan. Ha valamit kértem, az volt a válasz, hogy ezt már játszottuk megannyi híres karmesterrel, és nekik jó volt így is. Egyszóval távol állt tőlem az a magába facsarodott hangulat, ami a zenekari társadalom általam ismert részét jellemezte. Éppen ezért arra vagyok a legbüszkébb, hogy sikerült egy jó hangulatú, motivált fiatalokból álló együttest létrehozni, amit mindig a közös akarat vitt előre, és ahol sohasem kellett a fenyegetést, a stresszt és a hatalmi hierarchiát bevetni ahhoz, hogy a zenekar működőképes legyen. Eljutottunk odáig, hogy a Budafoki Dohnányi Zenekar ma egy jókedvvel próbáló, magas szintű szakmai tudással rendelkező, top együttes. A nehéz, sokszor megalázó körülmények ellenére sem tudott kiveszni belőlünk sem az egymás segítése iránti igény, sem a szeretet - és ez a legfontosabb.