Hedvig

Stuttgart "harmadik hangja"

2013.03.13. 15:45

Programkereső

Zenetudományi végzettsége szinte predesztinálja arra, hogy a historikus karmesterek közé soroljuk, ő azonban nem tartja magát specialistának: repertoárja a 17. századtól a kortárs zenéig terjed. Frieder Bernius 2006-ban Ligeti Requiemjét vezényelte Budapesten, most Bach Máté-passiójával érkezik a Művészetek Palotájába.

Azok a magyar zenekedvelők, akik az utóbbi harminc-negyven évben gyakran jártak hangversenyre, Baden-Württemberg tartomány fővárosának nevét hallva elsőnek alighanem egy emberként gondolnak ugyanarra a muzsikusra, a budapesti közönség által régóta jól ismert Helmuth Rillingre. Rilling (1933) egy időben - a nyolcvanas-kilencvenes évek tájékán - viszonylag sűrűn koncertezett mifelénk, s manapság is vissza-visszatér, idén újévkor például ő vezényelte a Müpában Haydn Teremtését. Neve és tevékenysége valóban egybeforrt Stuttgarttal: nemcsak ott született, de ott alapította a Gächinger Kantoreit, a Bach-Kollegium Stuttgartot és az Internationale Bachakademie-t is.

Joanne Lunn
Joanne Lunn

A következő muzsikus, aki a hatodik legnagyobb német város nevéről eszünkbe jut, talán a Rillingnél egy esztendővel fiatalabb Sir Roger Norrington: ő volt 1998 és 2011 között a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarának fő-zeneigazgatója. Eredményes működését mi sem jelzi ékesebben, mint az, hogy nevéhez kapcsolják a zenekar jellegzetes hangzása, a „Stuttgart Sound" kimunkálását. (Nagy eredmény ez egy olyan nivelláló korban, amikor éppen a zenekarok saját, egyéni megszólalásmódja tűnik el világszerte!) Van azonban Stuttgartnak egy „harmadik hangja" is - csak éppen ez a hang Budapesten eddig nem volt hallható.

Frieder Bernius éppúgy karmester, mint Rilling vagy Norrington, de későbbi évjáratból való: 1947-ben született. Lelkészcsaládban nevelkedett, édesanyja egyházzenész volt, így aztán nem csoda, ha hamar megismerte a liturgikus műfajokat. Stuttgart városával már tanulmányai idején kapcsolatba került: mannheimi gimnáziumi éveit követően a Musikhochschule Stuttgart hallgatója volt. A két másik nagy stuttgarti közül ő a Norrington által képviselt elvekhez húz: a historikus előadásmód elkötelezettje. Vannak azonban pályájának olyan vonásai is, amelyek alapján Rillinghez éppúgy hasonlíthatjuk. Ő is szenvedélyes műhelyteremtő. Első együttesét, a Stuttgarti Kamarakórust még tanulóévei alatt, 1968-ban alapította. A kórus - amely Németországban a maga kategóriájában az egyik legjobbnak számít - hivatásos énekesekből áll, és az előadott kompozíciók stílusától és műfajától függően a tizenhat fős vokális együttestől a nyolcvantagú oratóriumkórusig a legkülönfélébb felállásokban koncertezik.

Ez a variabilitás azt is elárulja, hogy bár a Kammerchor Stuttgart fő területe a régizene, a műsorok kialakításakor az együttest mindmáig vezető Bernius elmerészkedik egészen a romantikáig. Úgynevezett projektkórusról van szó, vagyis olyan társulatról, amely évente körülbelül tíz műsort tanul meg, s ezeket szólaltatja meg fellépésein és hanglemezfelvételein. A Stuttgarti Kamarakórus szorosan együttműködik a szintén Bernius által alapított Stuttgarti Barokk Zenekarral, amely a 18. századi repertoárra szakosodott, s tagjai korabeli hangszereken játszanak. (Ez a két együttes érkezik alapító karmesterük vezényletével, március 16-án Budapestre, hogy megszólaltassa Bach Máté-passióját.) És ennyi még nem elég: 1991-ben Bernius létrehozta a Klassische Philharmonie Stuttgart elnevezésű szimfonikus zenekart, amely viszont a Barockorchester Stuttgarttal ellentétben modern hangszereket használ, repertoárja pedig a 19. századtól a napjainkban születő kompozíciókig terjed. Bernius aktivitásáról alkotott képünk csak akkor lehet teljes, ha mindehhez hozzátesszük, hogy világszerte keresett tanár, fesztiválalapító, s hogy az említett együtteseken kívül még a Hofkapelle Stuttgartot is vezényli.

Fáradhatatlan muzsikus tehát, aki - mint a fentiekből értelemszerűen kiviláglik - nem szigorú „specialista" (bár annak rendje-módja szerinti régizenész), inkább zenei mindenevő, akit soha nem csillapuló felfedező kedv terel a nagy remekművek mellett a repertoár fehér foltjai felé. Ez impozáns diszkográfiáján is meglátszik. Az általa hanglemezre rögzített kompozíciók között megtaláljuk egyfelől a legnagyobb szerzők alapműveit: Monteverdi Vespróját, Schütz Dávid-zsoltárait, Bach h-moll miséjét, motettáit és kantátáit, Händel Messiását, Haydn Krisztus hét szava a keresztfán című művét, Mozart Requiemjét, Mendelssohn Paulusát és Éliását, Brahms Német requiemjét (már ez a „standard" felsorolás is feltűnő stiláris sokoldalúságról tanúskodik!), másfelől azonban ritkaságok, különlegességek sokaságát. Utóbbiak közül való Mendelssohn befejezetlen Krisztus-oratóriuma (op. 97) és 10 lemezen számos felfedezésre váró egyházzenei műve, Josef Gabriel Rheinberger Miséje és néhány más liturgikus kompozíciója, Jan Dismas Zelenka egyházzenéje, Max Reger korálkantátái és egyéb kórusai, Johann Gottlieb Naumann Aci e Galatea című operája, Antonin Reicha Lenoréja, Gottfried August Homilius motettái, Johann Wenzelslaus Kalliwoda szimfóniái, Justin Heinrich Knecht szimfóniái és Die Aeolsharfe oder Der Triumph der Musik und Liebe című operája, Johann Rudolf Zumsteeg Die Geisterinsel című operája, Otto Nicolai zsoltárai, Jommelli Il Vologeso című operája. Sokatmondó lista, amelyet tovább is folytathatnánk, s amely az ismeretlen zenék világának soha nem szűnő étvágyú ínyencét sejteti.

„Nem akarok specialista lenni, de minden egyes stílusban tökéleteset szeretnék létrehozni. Bachon nőttem fel, tudom, hogy az egyik legnagyobb komponista - de mégiscsak unalmas volna egész életemben az ő kompozícióit játszani. Sokkal izgalmasabb, ha újra és újra kirándulok más zenei világokba, és azután visszatérek hozzá - ez remek érzés, és nem élhetném át, ha folyton csak vele foglalkoznék. És valahogy így van ez a kortárs zenével is" - vall gondolkodásmódjáról egy interjúban. Máskor ezt mondja: „Küzdeni kell a zenéért, a tökéletességért, a legjobb eredményekért. Bárhol lépjek is fel, Vicenzában, Bolzanóban, Stuttgartban vagy Berlinben, a legfontosabb számomra, hogy mindig ugyanazzal a komolysággal fordulok a zene felé. A titok a szeretet: ha nem szeretném a műveket, amelyeket megszólaltatok, esélyem sem volna a sikerre, vagy egyáltalán arra, hogy darabokat keltsek életre."