Salamon

Először, másodszor, harmadszor

2013.03.15. 16:40

Programkereső

Liszt Ferenc élete szinte minden vonatkozásában szerteágazó volt. Koncertkörútjain (a kor közlekedési viszonyaihoz képest feltétlenül) óriási távolságokat járt be, jószerével a világ minden tájáról zarándokoltak hozzá tanítványok, zeneszerzőként nemcsak számos műfajban alkotott, de műveit előszeretettel dolgozta át többször, többféle apparátusra is, és gyakorlatilag beláthatatlanul kiterjedt levelezést folytatott.

Mindezek ismeretében aligha lehetne furcsának tekinteni, hogy - jóllehet műveit többen is próbálták már rendszerezni - alkotásainak máig nem létezik legalább nagyjából teljesnek tekinthető, lezárt jegyzéke, definitív felsorolása, biográfusai vaskos kötetekre rúgó könyvfolyamokban igyekeznek megragadni élete hetvenöt évének legalább valamiféle kivonatát, levelezésének precíz gyűjteményes kiadására pedig lényegében remény sincs.

Liszt Ferenc 1847-ben (Barabás Miklós festménye)
Liszt Ferenc 1847-ben (Barabás Miklós festménye)

Ezek a tények nyomasztóan hathatnak ugyan a kutatókra, a lelkes műgyűjtők számára azonban kincsek kimeríthetetlen tárházává változtatják a legendás zeneszerző és zongoraművész egészében soha össze nem gyűjthető tárgyi hagyatékát. Liszt számos tekintetben maga volt a 19. század: esztétikai nézetei, gondolkodásmódja, művei színgazdagságukban és változatosságukban is sajátosan sűrített képét őrzik annak a korszaknak, amely a virtuozitás egyedi művészi értékének szentesítésével, a művészek megbecsült polgári státuszának kivívásával, a műalkotásoknak az egyén lelki fejlődésére gyakorolt hatásába vetett hittel, az oktatás vagy épp a sajtórecepció intézményesítésével kiépítette a művészet és a modern állam kapcsolatát.

A meggyőződés, hogy az egykori használati tárgyak valamiképpen megőrzik és felidézik a társadalmi emlékezet számára jelentős alkotók intellektuális lenyomatát, a pénzben kifejezhető érték egészen meghökkentő mértékével képes felruházni meglehetősen hétköznapi eszközöket is, a szellemiséget valóban híven tükröző írásos dokumentumok, műalkotások esetében pedig ez az érték csak még tovább növekszik. Ami Lisztet illeti, nagyjából bármi biztos vételnek számít, ami a keze nyomát viseli, levelei és egyéb kéziratai éppen ezért gyakran bukkannak fel különböző árveréseken, hogy aztán a közgyűjtemények számára többnyire megközelíthetetlen áron találjanak gazdára.

Liszt és Budapest - a Liszt Emlékmúzeum kiállítása
Liszt és Budapest - a Liszt Emlékmúzeum kiállítása

A genfi Hotel des Ventes aukciósház március 13-án számos, a művész kulturális hagyatékának részét képező, a nagyközönség által korábban nem ismert kéziratot bocsátott árverésre. Az eladásra kínált darabok között - levelek és üdvözlőkártyák sokasága mellett - elkelt egy Chopinnek dedikált kotta is (43 ezer frankért), valamint egy, a zongoristák számára rendkívül tanulságos, 1832-ből származó gyakorlófüzet, amely Liszt egykori tanítványa, Valérie Boissier számára lejegyzett zongoragyakorlatokat tartalmaz. Ez utóbbi tételért új tulajdonosa 16 ezer svájci frankot fizetett. Az árverésre kerülő darabok két gyűjteményből: Nikita Magaloff és apósa, Szigeti József családjának, valamint Robert Bory genfi zenetörténésznek a kollekciójából származtak.

Liszt Szimfonikus költeményének kézirata
Liszt Szimfonikus költeményének kézirata

Bár a művészet társadalmi jelentőségének ez az anyagi vetülete számos szempontból hízelgőnek és jelentőségteljesnek tekinthető, egy hátrányát azért mégis nehéz volna tagadni: ahogyan Liszt szellemi hagyatékának kezelési problémái, műjegyzékének, levelezésének végeérhetetlen töredékessége is tükrözi, az árveréseken hatalmas összegekért gazdát cserélő, és ilyen módon impozáns kulturális rangot nyerő autográfok az esetek többségében a kutatók számára hozzáférhetetlenül tűnnek el a magángyűjtemények biztonságosan elzárt trezorjaiban.