Salamon

A zongorista, akinek csak keresztneve van

2013.03.19. 10:50

Programkereső

A zürichi Anda Géza Zongoraverseny tavalyi győztese március 23-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál Új generációk-sorozatának részeként ad hangversenyt a Szépművészeti Múzeumban. A fiatal zongoraművésznőnek különleges védjegye van: a családneve hiánya. Azt ugyanis az európai közönség megszokhatatlanul idegennek és kimondhatatlannak ítélte.

Pedig Varvara Nepomnyashchaya nevét, ha az ember eltekint a latin betűs átírás körülményességétől, voltaképpen nem is olyan nehéz kiejteni (legalábbis semmivel sem nehezebb, mint a Schwarzspanierhaust, és a zenei világnak Beethoven óta azzal is meg kell küzdenie). Arról nem is beszélve, hogy megjegyezni felettébb érdemes. A moszkvai születésű zongorista ugyanis, aki egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy Oroszországból nézve a híres orosz zongoraiskola voltaképpen nem is létezik, illetve nagyon eltérő művészi személyiségű tanárokból áll, számos nemzetközi verseny második és harmadik helyezése után 2012-ben nemcsak megnyerte az Anda Géza Zongoraversenyt, de ő hozta el Zürichből a Mozart-díjat és a közönségdíjat is.

Varvara Nepomnyashchaya
Varvara Nepomnyashchaya

Annak ellenére, hogy - mint egy korábbi interjúban elmondta -, nem a győzelem reményében utazott Svájcba, kifejezetten a versenykiírásban szereplő óriási repertoár vonzotta. Állóképessége csakugyan figyelemreméltó: tavaly novemberben a Lucerne-i Fesztivál szervezésében két Mozart-mű és két Chopin-scherzo után játszotta el ráadásként Ravel Gaspard de la Nuit-ciklusát, Budapestre pedig Mozart K 265-ös jegyzékszámú variációival ("Ah, vous dirai-je maman"), Beethoven utolsó zongoraszonátájával (c-moll, op. 111), Medtner a-moll szonátájával (op. 38/1) és Stravinsky Petruskájának zongoraváltozatával érkezik. Ez utóbbi, technikai és szellemi értelemben egyaránt kimerítő műsorról a Hannoversche Allgemeine Zeitung március 14-i száma a lelkes elragadtatás hangján nyiltkozott Nepomnyashchaya ottani koncertje után, dicsérve a Petruska acélosságát és erejét, a Mozart-variációk bronzosan meleg színeit vagy éppen a Beethoven-szonáta sötét lendületét.

Pár nap múlva a budapesti közönség is elmerülhet a Hamburgban élő zongoraművésznő játékában, és eldöntheti, meg akarja-e tanulni komplikáltnak tűnő családnevét, vagy marad a Varvaránál.