Orsolya

Elhunyt Gerardo Gandini

2013.03.25. 14:35

Programkereső

A hetvenhét éves zeneszerző március 22-én, pénteken hunyt el Buenos Airesben - jelentette be a Buenos Aires-i Colón Színház, amelynek Gandini zeneigazgatója volt 1998-ig.

Az 1936-ban született művész a kortárs argentin zene egyik meghatározó alakja volt. Zenei tanulmányait Rómában a Szent Cecília Akadémián végezte, többek között Alberto Ginasteránál és Goffredo Petrassinál tanult zeneszerzést. Több mint 120 művet komponált, köztük szimfonikus darabokat, kamarazenét, filmzenét és szóló műveket. 1978-ban szerezte első operáját, 1992-ben írta La casa sin sosiego című művét, 2000-ben pedig a Schumannról szóló Liederkreis című operáját.

Gerardo Gandini
Gerardo Gandini

Régóta foglalkozott zeneoktatással nemcsak hazájában, hanem a világhírű New York-i Juilliard Schoolban is. 1998-ban elnyerte a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál díját Fernando Solanas A felhő című filmjéhez írt zenéjéért. Zongoraművészként játszott az Ástor Piazzolla vezette utolsó argentin tangózenekarral. A Piazzola művei ihlette improvizációit kereken száz alkalommal mutatták be, később ezekből született meg a Postangos című világhírű albuma, amellyel 2004-ban Grammy-díjat is nyert.