Olivér

Enrico Pace: "Liszt az emberi létezés egészét akarta megragadni"

2013.04.08. 12:08

Programkereső

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar április 11-i, ünnepi hangversenyén a Riminiben született, olasz zongorista szólaltatja meg Liszt A-dúr zongoraversenyét és Haláltáncát. Az utrechti Nemzetközi Liszt Zongoraverseny 1989-es győzteseként befutott Pace a koncert előtt telefonon beszélt a komponista érdeklődésének sokoldalúságáról, emberi és művészi nagyságáról. INTERJÚ

- Mikor és hogyan fedezte fel Liszt zenéjét?

- Vonzalmam Liszthez sok-sok évvel ezelőttre nyúlik vissza. Még kisgyerekkoromban hallottam a szüleim révén a zenéjét felvételeken. Első és második zongoraversenye és pár zongoraátirata az első olyan komolyzenei művek között szerepeltek, amelyeket hallgattam. Azután vásárolni és gyűjteni kezdtem a Liszt-kottákat - mindent, amire csak rá tudtam tenni a kezem! Ez a szenvedélyem a mai napig megmaradt, mert számomra Liszt volt a legnagyobb zongorista. Játéktechnikai szempontból is elképesztő, mennyit tett hozzá a hangszer irodalmához, de ugyanúgy lenyűgöz, mint ember és művész.

Liszt Ferenc 1847-ben (Barabás Miklós festménye)
Liszt Ferenc 1847-ben (Barabás Miklós festménye)

- Miben más, mint a többi romantikus zeneszerző?

- Szerintem főleg abban, hogy sokkal több volt, mint pusztán zenész és komponista. Ha szemügyre vesszük az életművét, nyilvánvaló, hogy az emberi lélek természete foglalkoztatta; az emberi létezés egészét akarta megragadni. Ezért sokszor fordult inspirációért a társművészetek felé. Gyakran merített ihletet irodalmi művekből vagy festményekből. A Haláltáncot például egy pisai freskó hatására kezdte el komponálni. De sok más olasz műalkotást is megtett művei kiindulópontjául. Szerette, és hivatkozási alapnak is használta Petrarca, Dante és Tasso műveit - sok más íróéi mellett. Szerette volna bizonyos értelemben újraegyesíteni a művészeti ágakat - azzal párhuzamosan, ahogy az emberi létezés esszenciáját megragadhatónak vélte. Második zongoraversenye szép példa a fentiekre, vissza-visszatérő motívumával. Mindig újabb kontextusba ágyazva hallhatjuk az ismétlődő témát - mi ez, ha nem annak kifejezése, hogy az emberi lélek a bölcsőtől a sírig változatlan marad lényegét tekintve, csak épp változó körülmények közepette?

- Ön karmester és zongorista is. Könnyebbé teszi ez Liszt megszólaltatását, aki maga is mindkét mesterségben járatos volt?

- Mindenek előtt azt meg kell jegyeznem, hogy akkoriban máshogy működtek a dolgok, mint manapság. A zenészeknek és zeneszerzőknek gyakran mindent maguknak kellett csinálniuk. Liszt zenét írt, előadóművész és karmester is volt, ami a maga korában teljesen természetes dolognak számított. Én vezényeltem (időnként) zongoraversenyeket a hangszer mögül, de elsősorban zongorista vagyok. Tanulmányaim révén azonban egész biztosan könnyebb a dolgom, valószínűleg jobban átlátom a „nagy egészet" az előadott művek esetében. Ezen kívül, azt hiszem, a zenekarral is jobb kapcsolatot tudok így kialakítani. Pont ezért szeretek egyébként kamarazenét is játszani, ahol a zenészek jobban odafigyelnek egymásra, jobban értik egymást játék közben.

Enrico Pace
Enrico Pace

- Végül: milyen várakozásokkal tekint a budapesti koncert elé?

- Nagyon-nagyon várom a hangversenyt. Lisztet játszani Budapesten, Kocsis Zoltán vezényletével rendkívül izgalmasnak ígérkezik - és egy kicsit ijesztő is! Mint mindig, megpróbálom most is a darabok szellemiségét megragadni, egy lépéssel túlhaladva a kotta apró részletein. Azt hiszem ugyanis, hogy nekünk, előadóknak ez a kötelességünk.